2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szombaton tizenharmadik alkalommal szervezték meg Marosvásárhely főterén a civil szervezetek bemutatkozását, melyet a héten változatos rendezvénysorozat követ, a nemkormányzati szervezetek kerekasztal-beszélgetéseire kerül sor.

Fotó: Szer Pálosy Piroska


Szombaton tizenharmadik alkalommal szervezték meg Marosvásárhely főterén a civil szervezetek bemutatkozását, melyet a héten változatos rendezvénysorozat követ, a nemkormányzati szervezetek kerekasztal-beszélgetéseire kerül sor.

Az esős, hűvös időjárás ellenére szombaton igencsak jó hangulatban vonultak fel, majd töltötték be élettel a Rózsák téri szigetet a civil szervezetek képviselői, tagjai, szimpatizánsai. Amint Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke elmondta, a cél a megmutatkozás volt, valamint az, hogy önkénteseket, anyagi támogatókat szerezzenek a közösség soraiból. Mint kifejtette, közelednek a cél felé, évente egyre több önkéntes csatlakozik a szervezetekhez, a jövedelemadó két százalékát is egyre többen ajánlják fel a civil szervezetek számára, és ez jó, mert azokra az összegekre évente számíthatnak a szervezetek. Az eső ellenére is sokan voltak a felvonuláson, mint kifejtette, ekkora részvételre nem számítottak. Negyvenhét nemkormányzati szervezet iratkozott fel, negyvenhat meg is jelent. Fontos számukra ez a megmutatkozás, és remélik, hogy a marosvásárhelyieknek, a Maros megyeieknek is fontossá válik.

– Miként született meg a civil szervezetek vásárának ötlete?

– Tizenhárom évvel ezelőtt az amerikai békehadtest egyik önkéntese a Marosvásárhelyi Napokon felvetette, miszerint érdemes volna a kirakóvásár mintájára a civil szervezeteknek is megmutatkozniuk a város lakossága előtt. Még abban az évben októberben megszerveztük, és pár évig az őszi hónapban tartottuk a civil szervezetek vásárát. Neki köszönhetjük az ötletet, ő bátorított, hogy merjünk kiállni, annak idején ugyanis a civil szervezetek nem örvendtek túl nagy népszerűségnek, a kommunikáció sem volt gördülékeny. Úgy érezzük, hogy a közösség most megérti a civil szervezetek szerepét, ebben a média is sokat segít. 

A hiányzó napsütés kellemes hangulatát a tehetséges fiatalokból álló Vecker együttes kárpótolta, mint dalolták: „Mondjon bárki bármit, tudd, hogy a fele sem számít, mert csak a zene van…”, illetve a „jó jó, jó, jó, de jó nekem…” minőségi utcazenéjükkel késztették megállásra az áthaladókat, és derítették a jó kedvre a civil szervezetek vásárának résztvevőit.

*

A nemkormányzati szervezetek felvonulására, majd az azt követő – gyerekek, fiatalok és felnőttek számára szervezett – futóversenyekre délben másfél órára lezárták a város főterét. A rend őreinek figyelme ezúttal nem terjedt ki arra, hogy a forgalmat már az Aranykakas vendéglő útkereszteződésénél eltereljék. Ennek következtében a tömegközlekedési járművek vezetőinek és az utasoknak egyaránt bosszúságot okozott a hirtelen fellépő fejetlenség. A lezárt Rózsák tere miatt a Kossuth utcából a főtérre kanyarodás tiltótáblái és a rendőrök jelenléte miatt percekig forgalmi káosz alakult ki. Egyesek a hirtelen irányváltás fontolgatása miatt időztek, mások a katedrális mögötti forgalmas útkereszteződésben fordultak vissza a Kossuth utcába.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató