2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kolozsvári művésznő marosvásárhelyi kiállításának megnyitóján az esemény örömét, izgalmát az indulás emlékének nosztalgiájával is tetézhette szerda délután.

Bordy Margit: Alkonyat...


A kolozsvári művésznő marosvásárhelyi kiállításának megnyitóján az esemény örömét, izgalmát az indulás emlékének nosztalgiájával is tetézhette szerda délután. A szokásosnál is közelebb érezhette magát festészete forrásaihoz, hiszen szülőhelye, Unoka, a dédszülők legendás falva sincs messze a Bolyaiak városától, a művészeti középiskola pedig, ahol jeles mesterek, mindenekelőtt Barabás István és Bordi András a pályáján elindították, csak pár száz méterre van a Bernády Háztól, ahol Vasarely op art-válogatását váltották ezek az egészen más vétetésű, lírával, hittel, metafizikus szellemiséggel, személyes utalásokkal telített képek. Bordy Margit Unoka című verse, amelyet a tárlatnyitón hangadóként Ozvald Enikő színinövendék szólaltatott meg, azt is jelezte a jelenlevőknek, hogy nem csak a festmények öltötték magukra a költészet metaforikus, jelképes ruháját, valóságos költővel is találkozhatnak a vendégkiállító személyében, aki „szebb helyen nem is születhetett volna”. Legutóbbi verskötetéből is ott volt néhány példány a fekete zongorán.

A ma már félszáznyi lelket sem számláló kis mezőségi településnek szentelt vers szavakba tömörítette mindazt, ami az alkotó számára fontos és ihletőként szolgál, az utóbbi években született pasztellek és olajmunkák a finoman megcsendített színharmóniák belső muzsikájával vallottak a festő érzelmeiről, hangulatairól, szándékairól. A kiállított mintegy harminc mű hűen tükrözi azt az ars poeticát, amit a tárlat katalógusában a közel négy évtizede rendszeresen kiállító Bordy Margit így fogalmaz meg: „Vallom, hogy az igazi művészet az emberi lélek, a földi és szellemi élet mélységeibe és magasságaiba világít, az emberi élet tragikumát nemegyszer elviselhetővé váltva az isteni szellem igazságának ragyogása által.” Valóban mindenekelőtt lelki húrokat pendít meg a művész, gyakran a sejtelmesség, időtlenség, a mítoszi bizonytalanság varázsával állítja meg a nézőt. Képcímeket idézek: Sorsfonódás, Időkerék, Szakrális tér, Zen pillanat, Endímion, A legendás oxalis, Kerti varázs, Esti áhítat… Ennyiből is érzékelhető, milyen indíttatásra veszi kézbe az ecsetet vagy a pasztellkrétát, és mit szeretne továbbadni közönségének. Ritkábban jelentkezik a primer élmény, ha helyhez is köthető valamelyik ház, táj vagy falurészlet, ha önkéntelenül is sűrűbben mutatkozik a szülőfalu, nem ez a lényeg. A művek szellemisége, motívumjellege hordozza azt a művészileg átmentendő világot, amelyet Bordy Margit féltett örökségeként őrizni, éltetni kíván. Halk szavú, mégis messzire hangzó üzenet az övé. Kerüli a harsányságot, színei is visszafogottak. Mélyről, olykor sötétből jön a ragyogás, máskor a homályt felderíteni hozzák az árnyalatok sokaságából kibontakozó fényt. Itt is emlékeztetek néhány képre: Alkonyat, Parázsfényben, A vers éjszakája, Pirkadat, Hajnal a Hargitán… A lilák, barnák, zöldek gazdag tónusa senki számára nem maradhat észrevétlenül.

Furcsa, hogy ez a több évtizedes lelkiismeretes tanárkodás és a családanyai teendők mellett is folyamatosan alkotó festő, aki számos művésztelep törzsvendége is, mindeddig nem jött el művészi megméretkezésre középiskolás kora minden bizonnyal legszebb, leggondtalanabb évei városába. De ne azon töprengjünk, miért várt a bemutatkozással ilyen sokáig. Fontosabb, hogy itt vannak a képei, és mostantól Marosvásárhelyen is sokan megjegyezhetik a Bordy Margit nevet.

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató