2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kelemen Hunor szövetségi elnök javaslatára Kovács Pétert választotta ügyvezető elnökké az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa. Alelnökök: Magyari Tivadar, Hegedűs Csilla, Bodor László, Geréd Imre, Székely István, Illyés Gyula és Nagy Zoltán. 

Fotó: Mózes Edith


Kelemen Hunor szövetségi elnök javaslatára Kovács Pétert választotta ügyvezető elnökké az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa. Alelnökök: Magyari Tivadar, Hegedűs Csilla, Bodor László, Geréd Imre, Székely István, Illyés Gyula és Nagy Zoltán.

Megválasztását követően Kovács Péter kijelentette: a munka nem ért véget, más névvel, átalakult struktúrával, de az elkövetkezőben is azért fogunk dolgozni, hogy megerősítsük a szövetséget.

 

Egyenlő esély és arányos képviselet

Politikai tájékoztatójában, tanítómesének is beillő kisvárosi történet kapcsán, Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentette: – 25 év után, jelenünk abszurd történetei ellenére tovább kell mennünk. Úgy kell dolgoznunk, építkeznünk, hogy egyszer majd létrejöjjön a jogállam. Ezért kell előretekintenünk, és nem kell félnünk, hiszen tetteink a politika terepén helytállóak.

Az RMDSZ elnöke az egyenlő esélyt és az arányos képviselet elvének érvényesülését nevezte fontosnak az önkormányzati választásokra vonatkozó törvény elfogadásakor.

– Célunk az volt, hogy az új törvény ne érintse hátrányosan a kisebbségi közösségeket, tegye lehetővé, hogy mindenütt ott legyünk, ahol rólunk döntenek – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy hiteles választási programmal és hiteles jelöltekkel az RMDSZ meg tudja őrizni erős képviseletét az önkormányzatokban, és akár megyei tanácselnöki tisztséget is szerezhet Bihar, Szatmár, Szilágy és Maros megyében, hiszen az új jogszabály szerint az elnököt a megyei tanácsosok választják meg az intézmény élére, és ezzel az eséllyel a szövetségnek élnie kell.

Véleménye szerint a parlamenti választásokat szabályozó törvényben is lesznek a magyarság számára kedvező kitételek, az egyeztetéseken a pártok elfogadták az RMDSZ javaslatát az alternatív küszöbre, illetve a képviselők és szenátorok megyénkénti létszámára vonatkozóan. – Jelentősen csökken a parlament létszáma, továbbra is megmarad az 5 százalékos küszöb, de lesz egy pluszvédelem: az alternatív küszöb. Számunkra a cél továbbra is a választási küszöb elérése, hiszen a magyarság erős frakciót érdemel az ország törvényhozó testületében – jelentette ki az RMDSZ elnöke, aki arról is beszámolt, hogy javaslatuk a külhoni szavazást illetően is tartalmaz kedvező megoldást.

 

Nem lehet a kormányt hibáztatni egy olyan ügyben, amely a parlamentre tartozik

– A választási törvény talált megoldást a külföldi szavazásra. Ezért sem tudtunk egyetérteni a Nemzeti Liberális Párttal, amikor a levélben történő szavazás elmaradásáért fogalmazott meg bizalmatlansági indítványt. Úgy gondoljuk, hogy a kormányt sok mindenért lehet és kell is kritizálni, de nem egy olyan ügyben, amely a parlament hatáskörébe tartozik – mondotta Kelemen Hunor. Mint mondta, a bizalmatlansági indítvány végleges szövegét megvitatják majd a szövetség különböző fórumaiban, és döntenek a parlamenti álláspontról.

Kelemen Hunor beszámolt, hogy az elmúlt időszakban Strasbourgban, az Európai Parlamentben, illetve a görögországi Kamotiniben szervezett FUEN-kong-resszuson ismertette a magyarság közösségi törekvéseit és a kisebbségi jogok jelenlegi helyzetét, a közeljövőben pedig Washingtonba utazik tájékoztató látogatásra.

 

A munka nem ért véget

Társadalomszervezés és szervezetépítés – ezt a két fő feladatot kapták négy évvel ezelőtt a szövetségi elnöktől és a Szövetségi Képviselők Tanácsától – mondta a főtitkárság négyéves tevékenységéről szóló beszámolójában Kovács Péter, aki szerint a főtitkárság „az RMDSZ hajtóműveként próbált működni”. Eredményeik legnagyobb részét partnerségben érték el: folyamatosan együttműködtek a szövetségen belüli testületekkel, szervezeti egységekkel, illetve a romániai magyar társadalom meghatározó intézményeivel. – Négy választási kampány, két kongresszus, 16 SZKT-ülés, a 25. évforduló alkalmából több hónapos rendezvénysorozat és számos testületi esemény megszervezése és lebonyolítása áll mögöttünk. Százezreket megszólító, hagyományosnak számító országos programjaink megújultak, kibővültek, nagyobb népszerűségnek örvendenek, gondolok itt az évente megszervezett Erdélyi Humorfesztiválra, a Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, az Örökségünk őrei kezdeményezésünkre, a magyar szórvány napjára vagy az EU-táborra – sorolta, kiemelve a helyi és regionális oktatáspolitikai terveket, a családtámogató cselekvési tervet, a romaintegrációs munkacsoport működését, a Magyar Házak hálózatba szervezésének problematikáját, a kisebbségi jogvédő szolgálatot, az RMDSZ külső és belső kommunikációjának koordinálását, a pályázati figyelést és tanácsadást stb. – A munka nem ért véget, más névvel, átalakult struktúrával, de ugyanazért fogunk az elkövetkezőkben is dolgozni: hogy megerősítsük a szövetséget! – jelentette ki Kovács Péter.

Véleménye szerint az ügyvezető elnökséghez való visszatérés elsősorban a hatékonyabb közösségépítési munkához járul hozzá. Ennek érdekében első lépésben országos programokat indítanak: prioritásként kezelik a helyi és regionális oktatási stratégiák életbe ültetését, a beiskolázási kampány kiterjesztését, a nagyvárosi szórvány- és a szórványmenedzser-programot, a roma társadalom integrációját.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató