2024. november 22., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Sepsi Arénában javában zajlik a 3. sepsiszentgyörgyi könyvvásár és irodalmi fesztivál. A közel félszáz kiadó köteteiből és a több mint 80 könyves rendezvényből bőven jut 25-ére és a 26-i, holnapi zárónapra is. A könyvünnepnek számos kiváló vendége van, a magyar és a román kortárs irodalom rangos képviselőivel találkozhat a közönség. A nyitónap díszvendégei Gabriela Adameşteanu és Nádas Péter írók voltak, de jelen van sok más jelentős tollforgató is, a többi között Balázs Géza, Tompa Andrea, Grecsó Krisztián, Markó Béla, Romsics Ignác, Demény Péter, Zsidó Ferenc említhető, és színre lépnek a slam poetry mozgalom tagjai és a háromszéki szerzők is.
Külön rendezvényen köszöntik a 80 éves Király László költőt, illetve a 80 éve született Farkas Árpádról és a tavaly elhunyt Kovács András Ferencről is megemlékeznek.
A Kovács András Ferenc-emlékestre Sötét tus, néma tinta címmel ma (május 25.) 18 órai kezdettel kerül sor a Porond előadótéren. Meghívottak: Markó Béla költő és Mészáros Sándor kiadóvezető, beszélgetőtárs André Ferenc költő, műfordító.
Közreműködnek: Mocanu Erika mezzoszoprán (ének), Tóth-Győrbíró Apor (cselló), Szőcs Botond (zongora), Boros Csaba (zeneszerző).
Mellékletünkben a Sötét tus, néma tinta című kötetből kiemelt verset tesszük közzé, hozzácsatolva az ihletadó fotót is. 

Kosztolányi Dezső Marosvásárhelyen           

 Forrás: internet – Petőfi Irodalmi Múzeum

 

Kovács András Ferenc

           Kosztolányi Vásárhelyen

 „Szép napok voltak ott Marosvásárhelyen.

Sényi Lászlót, kérlek, melegen üdvözöld

a nevemben. E hó közepén Stockholmba

utazom, utókezelésre, rádiumbesugárzásra.

Ha addig elküldheted nekem azt a két képemet,

ahol a Bolyai házzal és a végtelenséggel

kacérkodom, igen megköszönném,

mert az úton elvesztettem őket.”

(Levél Molter Károlynak, 1934. május 6.)


Ezerkilencszáz-

harmincnégyben, április

kilencedikén,

a Köteles Sámuel

utcában, Molteréknél


jártában, megállt

egy pillanatra, beállt

fényképezkedni fáradt,

szürke kabátban

a Bolyai-ház elé,

enyhén gyűrötten, elég


megviselten, épp

egy orvosprofesszortól

jövet, egy fontos

kivizsgálás után, egy

rendelést követően


ott állt a híres

Bolyai-ház előtt ő,

ahogy írta utóbb, még

stockholmi útját

megelőzően, akkor

már a végtelenséggel


kacérkodott a

Bolyai-ház előtt ő,

a végtelennel

szembenéző, s mögötte

látni a ház kapuját,


s a kacskaringós,

szecessziósan ívelt

kapurácsot is: indák

vonaglását a

vasban, szinte művészi

hajlításokat s a tér


görbületeit,

s túl, benn, tavaszt, falombot,

egy darab udvart,

s a vasvirágos rácson

át egy új, egy más teret,


midőn itt állt a

Bolyai-ház előtt ő,

egy új, más végtelenre

rácsodálkozó –

s a rács, a kapurácsot,

csak azt láthatni most is.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató