Kötőszórend
2012-09-18 15:59:12
- Joó Kristóf
Azt gondolhatjuk, a mondatokat összekapcsoló kötőszavak szükségszerűen a két mondat határán, találkozási pontján fordulnak elő. De nem mindig van így. Bizonyos kötőszavak nem tipikusan a „határon” állnak. A nyelvérzék kifinomultságának fokmérője, hogy e különleges kötőszavakat a megfelelő helyen használják-e vagy nem.
Bár, habár, jóllehet, noha, ugyan – ezek a gyakran használt kötőszavak az ún. megengedő mondatszerkezetek ismertetőjegyei. Például: „Nem jutott megoldásra, bár hosszasan tűnődött rajta.” Mi tagadás, ez a nyelvtani szakkifejezés – mármint a megengedő – mára elavult jelentést hordoz. A „megengedés” a két mondat által hordozott információk közötti ellentétre, mégsem kizáró ellentétre mutat rá, arra tudniillik, hogy az egyik mondat által rögzített körülmények dacára is helytálló a másik mondat állítása.
Azt gondolhatjuk, a mondatokat összekapcsoló kötőszavak szükségszerűen a két mondat határán, találkozási pontján fordulnak elő. De nem mindig van így. Bizonyos kötőszavak nem tipikusan a „határon” állnak. A nyelvérzék kifinomultságának fokmérője, hogy e különleges kötőszavakat a megfelelő helyen használják-e vagy nem. Lássunk erre egy szemléletes példát.
„A rendező nem hozza helyzetbe a színészeit, bár a névsor igazán impozáns” – olvashatjuk egy színikritikában. Itt a megengedő mondat a második helyen áll, ezért a bár kötőszó a „leglogikusabbnak” látszó módon kapcsolja össze a két tagmondatot, középen. Ha a mondatok sorrendjét megváltoztatjuk, a bár nyilvánvalóan az összetett mondat elejére kerül: „Bár a névsor igazán impozáns, a rendező nem (mégsem) hozza helyzetbe a színészeit.” A tagmondatok sorrendcseréje ez esetben egyáltalán nem változtatja meg a viszonyokat. De mi történik, ha a bár megengedő kötőszót az ugyannal helyettesítjük?
„Ugyan a névsor igazán impozáns, a rendező nem hozza helyzetbe a színészeit.” A magyar nyelv érzékeny fülű ismerője e ponton felszisszen. Az ugyan tudniillik nincs jó helyen. Olyan kötőszó az ugyan, hogy leginkább a mondat belsejében viselkedik „otthonosan”. Hogy is volna szebb, kerekebb, magyarosabb a példamondatunk? „A névsor igazán impozáns ugyan, a rendező nem (mégsem) hozza helyzetbe a színészeit.” Vagy: „A névsor ugyan igazán impozáns, a rendező nem (mégsem) hozza helyzetbe a színészeit.”
De nem csupán a megengedő mondatoknál találkozunk ilyen kötőszóval. Igazán gyakori az azonban ellentétes kötőszó használatában is a nem szerencsésen megválasztott szórend. Az ugyanhoz hasonlóan az azonban is inkább mondatbelseji helyzetben működik harmonikusan. „A kiadó igazi csemegékkel állt olvasói elé, azonban a vásárlóerő megcsappanása az egész piacra kihat.” – Ez az összetett mondat sokkal helytállóbb, magyarabb volna a következő szórenddel: „A kiadó igazi csemegékkel állt olvasói elé, a vásárlóerő megcsappanása azonban az egész piacra kihat.” (Itt egyébként jól megmutatkozik, mennyire közel áll a megengedő szintaktikai viszony az ellentéteshez.)
Az ugyan és az azonban fentebb említett szórendi sajátossága, belátom, tényleg „részletkérdés”. Nem is beszélhetünk hát helytelenségről, amennyiben a beszélő/író nem a legszerencsésebb helyen alkalmazza e kötőszavakat. A nyelvi szépség, az áttetsző magyarosság, pontosság szempontjából mégsem elhanyagolható.
