Köszöntő a www.e-nepujsag.ro-nak
Beütöm az internetjelzést, és a gépem képernyőjén kék alapon fehér betűkkel megjelenik a lap aznapi tartalomjegyzéke.
Beütöm az internetjelzést, és a gépem képernyőjén kék alapon fehér betűkkel megjelenik a lap aznapi tartalomjegyzéke. A Google segítségével a színes címlapot, külön-külön a rovatokat is olvashatom. Nem mondom, jó érzés távolról már kora reggel olvasni az otthoni lapot. Bár szívesebben olvasnám akkor, ha bedobja a postás vagy a közeli újságárusnál veszem meg, s közben megbeszéljük a rokonszenves fiatalemberrel más lapok nagybetűs híreit.
Vagyis nem ugyanaz kézbe venni a napi friss újságot, mint a képernyőre kivetítve nyomkodni az egeret. Gyerekkoromban a mi utcánkba minden házhoz járt az újság. Annus néninél egy hónapra visszamenőleg megtalálhattam, ha sokáig voltam távol. Szomszédaimnál most is „a napilap” a Népújság. Immár 25 esztendeje. Igaz, most sokszor utánam szólnak, hogy „jó volt, olvastam”. Mármint a cikkemet, mivelhogy jó húsz esztendeje egy-egy írás alatt a nevem is megjelenik. Bukaresti tanügyi szerkesztői pályám után hazakerülve először a Téka olvasószobájának csendjében, a könyvek különleges illatában elmerültem nagytiszteletű Koncz tanár úr vaskos kollégiumtörténetében, böngésztem a kollégiumi évkönyveket, nem tudva még, hogy a Kollégium újjászületésének nemcsak tanúja, hanem az első évfolyam oktatója is leszek. A történelmi Maros-Torda iskoláinak tanterveit, a Kollégium tanárainak fellelhető írásait búvároltam, végül csak a peregrinus diákokról, tanárokról írtam. Így kezdődött munkatársi „pályafutásom” a Népújságnál. Először a Múzsa fogadott be, aztán már jó néhány éve a Színes Világ.
Könyvszemléket, majd a Kollégiummal kapcsolatos eseményeket, így az „angyalos címer” történetét, a zászlót, a templomi ünnepélyeket írtam meg, és a lap helyt adott minden írásomnak. Találkozásom Flóra nénivel, emlékképeim iskolámról. Őrzöm a visszajelzéseket, köztük Domokos Géza levelét az Esély köteteinek bemutatásáért. Boldog voltam, hogy ezt megtehettem. Hálás vagyok a lap évkönyvei szerkesztőjének. Az évkönyvek nélkül sohasem írtam volna meg valamiképpen megszépítve, de őszintén, lokálpatrióta apám, otthont teremtő anyám és nagyszüleim faluját, a róluk őrzött emlékképeimet. Talán sikerült beilleszkedni annyi éven át a lap szerkezetének, szerkesztésének rendjébe. Mert van érdemleges szerkezete, rendje, alig néhány szerkesztő robotot, áldozatos munkát követelő arcéle, vásárhelyi jellege.
Évek óta felszínen tartja a Bolyai-hagyatékot, öröksége sok-sok szálának felfedezését, riportjaiban, interjúiban minden újdonságot, érdekes eseményt, nemkülönben a megye néprajzi jellegzetességeit, hagyományait tárja fel.
Az ÚJSÁG megjelentetése általában a gépszedéstől a rotációs gépekig hatalmas változáson ment át. A mai szerkesztők közül vannak még, akiknek a sok újfajta munkát, napról napra a villámgyors lapszerkesztést meg kellett tanulniuk. Ez is hősi munka az ÚJSÁG megjelentetésében.
Ezért szívből köszöntöm a lapot, a szerkesztőket, barátaimat.
Legyen továbbra is a Népújság a vásárhelyiek lapja, szívügye, tájékoztatója, érdekeinek előmozdítója, olyan újság, amelynek hinni lehet, amely nem hagyja szó nélkül a hibákat, semmit, ami a város jó hírét csorbíthatja.
Huszonöt esztendő – „az idő hogy lejár” – mondaná Petőfi. Egy pillanatra megállást, talán ünnepet parancsol. Szerény mivoltom nem engedi, de ha lehetne, én „díszpolgárrá” avatnám A VÁROS ÚJSÁGJÁT.
Szeretettel,
Rózsa Mária
