2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Köszönjük, Baricz Lajos!

  • 2015-05-11 13:46:21

Hívjanak még, mert jövök! – így búcsúzott tőlünk egy kedd délután Baricz Lajos marosszentgyörgyi római katolikus plébános, költő, jó barát, miután megörvendeztette a Magányosok Klubját néhány szép órával. 

Hívjanak még, mert jövök! – így búcsúzott tőlünk egy kedd délután Baricz Lajos marosszentgyörgyi római katolikus plébános, költő, jó barát, miután megörvendeztette a Magányosok Klubját néhány szép órával. 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Békesség Istentől!, Isten áldja! – szólt a köszönés valamennyi klubtag számára. A Kopacz Imola által meghívott vendéget nem is kellett bemutatni, hiszen régi barátság fűzi a Magányosok Klubjához! Több ízben főztük a gulyásunkat a plébánia udvarán, s vendégszeretete, kedvessége arra ösztönzött, hogy a közelgő gulyásfőző versenyünket is ott tartsuk meg. 
A kötetekben megjelent verseiből jó néhányat ismertünk, s egy-egy rendezvényünkön hangzottak is el Baricz-versek egyik klubtagunk, Pécsi Ágnes tolmácsolásában. 
Különösen hatásosak voltak a felolvasott versek közül az édesanyjához fűződő sorok (Rózsának hívták édesanyámat, Édesanyám háza táján), melyek lelkünkben felidézték anyáink emlékét, és újra átéltük saját anyaságunkat is.
Vallásos verseiből (Köszönöm, Uram, Jó nekem melletted, Az örök otthon vágya) egy derűs pap életfilozófiája csengett ki , és sugárzott belőle az Istenszeretet.
Humorérzéke is megmutatkozik néhány versében – A tükörbe néztem, Ez vagyok én, Kati néni. 
Kopacz Imola, pszichológus lévén, tudta, hogy a Baricz-versek visszhangra találnak körünkben, mert bennük ráismerünk saját közös problémáinkra. 
Vendégünk nem jött egyedül. Magával hozta a kántort is, Simon Kingát, aki a zenei kísérettel szolgált és szépen csengő hangon énekelt. 
Köszönet Baricz Lajosnak, a papnak a szép gondolatokért, a költőnek a szép versekért, melyekben életre keltek ezek a szép gondolatok. 
Mindig szeretettel várjuk vissza, de előbb mi megyünk, hogy udvarán megfőzzük a híres gulyásunkat.
Radványi Hajnal

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató