2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Múlt csütörtökön Kibéden folytatódott a Küküllői Református Egyházmegye missziós hete. Kibéd község nagy zenei múltra tekint vissza. 


Múlt csütörtökön Kibéden folytatódott a Küküllői Református Egyházmegye missziós hete. Kibéd község nagy zenei múltra tekint vissza. Itt született 1874-ben Seprődi János zenetörténész, zenekritikus, népdalgyűjtő, így idén ünnepeljük születésének 140. évfordulóját. Ünnepségünk az ő emlékének jegyében zajlott. Szintén falunk szülötte Madaras Gábor népdalénekes. Viszont nem csak jeles ősökkel büszkélkedhetünk, hanem a Bodor Péter által 1847-ben készített orgonánkkal is, melynek restaurálása tavaly készült el.
A találkozót Bíró József szászcsávási lelkipásztor igehirdetése nyitotta meg, aki a 146., 147., 148., 149. és 150. zsoltár első két verse alapján hirdette Isten igéjét, kiemelve az éneklés fontosságát és nemzetmegtartó erejét. Ezt követően a lelkész köszöntötte a népes gyülekezetet, majd dr. Csíky Csaba zeneszerző orgonakíséretével és Hajducsi Szabolcs helyi kántor vezényletével az énekkarok közösen énekelték a régi énekeskönyv 169. énekét, Seprődi János szerzeményét, a Hatalmas Úr, mért látogatsz kezdetű éneket.
A kórustalálkozón 15 énekkar közel 320 tagja vett részt, akik különböző egyházi és világi énekszámokkal örvendeztették meg a népes közönséget. A következő gyülekezetek kórusai léptek fel: Kibéd, Szováta, Hármasfalu, Geges, Nagykend, Segesvár, Gógánváralja, Szászcsávás, Mikefalva, Vámosgálfalva, Ádámos, Harangláb, Backamadaras, Szentgerice, valamint az egyházmegye lelkészi kórusa.
Az eseményt orgonajátékok is gazdagították, Tőkés Attila gegesi lelkipásztor, egyházmegyei zenei előadó, valamint Arie Deelen hollandiai orgonaművész játszottak a kibédi orgonán.
Az emléklapok átadása után Biró István esperes köszöntötte az egybegyűlteket, majd nemzeti imánk után kivonultunk a templomkertbe és megkoszorúztuk a Seprődi János emlékére állított kopjafát. Itt a székely himnusz ismerős dallama csendült fel.
A találkozót közös vacsora zárta, mely után az újratalálkozás reményében váltunk el.
 
Sipos-Vizaknai Balázs

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató