2021. november 28., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Amennyiben a közismert sikamlós viccet parafrazálnánk, ez nagyon érvényes lenne a torboszlói óvodára, ugyanis ebben a faluban 2019-ben korszerűsítették az óvodát, ám mire befejezték és átadták, már nem voltak gyerekek. Vannak ugyan a faluban óvodáskorúak, de a szüleik inkább Nyárádszeredába, vagy jobb esetben a községközpontba, Magyarósra viszik őket, így a vadonatúj épület a hozzá tartozó játszótérrel, udvarral üresen áll a falu központjában. 

Ehhez mentőöv lehetne a napokban a Császár Károly és Novák Zoltán RMDSZ-es szenátorok által előterjesztett és a szenátus által döntő házként elfogadott jogszabály, amely kimondja, hogy amennyiben az épületben több mint három éve nincs oktatás, az önkormányzat a helyi tanács döntése alapján megváltoztathatja a rendeltetését. Császár Károly szenátor szerint a jövő hónap közepéig Klaus Iohannis államelnök ellátja kézjegyével a jogszabályt. 

A torboszlói óvodaépület azonban uniós támogatással újult meg, így az erre vonatkozó jogszabály szerint a munkálatok befejezésétől számítva öt évig nem szabad megváltoztatni a rendeltetését. Az előállt sajátos, de nem egyedi eset tisztázásáért felkerestük a szenátort, aki elmondta, valóban így van, ha az ötéves időszak előtt változás történik a projekt kivitelezésében, illetve a rendeltetést megváltoztatják, az erre (felújításra) költött pénzt vissza kell fizetnie az önkormányzatnak. Ezenkívül az általuk előterjesztett jogszabályt is figyelembe kell venni. Kacsó Lajos, Nyárádmagyarós polgármestere szerint az idén ősszel „vonták vissza a katedrát” az óvónőtől, így hivatalosan idén szűnt meg az oktatás az intézményben, tehát szerencsés esetben mindkét határidő egyszerre jár le. Addig van idő gondolkodni azon, hogy mi legyen az épülettel. Fontolgatták, hogy vendégházzá alakítják át, de „erről még korai beszélni” – fűzte hozzá a polgármester. Addig is várják, hogy teljen(ek) le a jogszabály(ok) által megszabott határidő(k). 

Lakókra vár a felújított, de üresen álló óvoda