A korona odisszeája
2012-07-13 13:40:50
- Erőss Attila
A korona mindenkor az uralkodói méltóság jele volt. Már Salamon király fejét is korona ékesítette. A római királyok nyitott, a bizánci császárok zárt koronát viseltek. Egy korona azonban olykor több, mint hatalmi jelvény.
A korona mindenkor az uralkodói méltóság jele volt. Már Salamon király fejét is korona ékesítette. A római királyok nyitott, a bizánci császárok zárt koronát viseltek. Egy korona azonban olykor több, mint hatalmi jelvény. A magyar Szent Korona két részből áll: a felsőből, melyet II. Szilveszter pápa ajándékozott Szent Istvánnak, és az alsóból, melyet Dukász Mihály bizánci császár küldött I. Géza királynak. A két részt Szent László király idejében illesztették össze.
Az Árpád-házi királyok után Vencel király, az 1301. augusztus 27-én történt koronázását követően Csehországba vitte a koronát, de miután Ottó bajor fejedelem javára lemondott a magyar trónról, a koronát neki átadta. Ottónak azonban menekülnie kellett, s útközben elveszítette az uralkodói jelvényt, amit később egy mocsárban találtak meg. Állítólag ettől kezdve áll ferdén a kereszt a korona tetején.
Amikor Ottó – aki mindig magával hordozta a koronát – Apor László vajda látogatására Erdélybe érkezett, aki neki ígérte leánya kezét, kénytelen volt a koronát Apornak átadni. Így aztán azt csak Ká roly Róbert idejében sikerült az erdélyi vajdától visszaszerezni. Ettől kezdve a korona adásvétel tárgya lett. V. László király halála után anyja, Erzsébet királyné 1440-ben a koronát III. Frigyes császárnak 2570 arany fejében eladta, akitől 80.000 forintért – hosszas alkudozások után – Hunyadi Mátyás vásárolta meg. De ezzel korántsem ért véget a korona kálváriája. 1541-ben Szapolyai János király felesége, Izabella királyné a koronát átadta Habsburg I. Ferdinándnak, s így az Bécsbe került, amíg II. József nagyvonalúan le nem mondott róla 1784-ben. A korona végül 1790. február 21-én megérkezett Budapestre.
Eltelt egy fél évszázad, és 1849 nyarán, a szabadságharc bukásának küszöbén Kossuth Lajos a budai várban hagyta volna a Szent Koronát, nem számolva annak következményeivel. Ekkor Szemere Bertalan belügyminiszter vállalta a korona elrejtését Ferenc József elől, aki igencsak szerette volna megkaparintani, hogy magyar királynak is megkoronáztassa magát. A korona Szegedre, onnan Nagyváradra, Aradra, Lugosra és végül Karánsebesre került. Szinte hihetetlen, de sem Kossuthot, sem kormánya tagjait egyáltalán nem érdekelte a korona sorsa, valamennyien csupán a menekülésre gondoltak.
Szemere Bertalan ekkor Orsovára menekítette a koronát, a koronázási ékszereket a Fehér Bárány vendégfogadóba, és Házmán Ferenc fogadóst kérte meg, hogy megfelelő rejtekhelyet keressen azoknak. Ezt egy füzesben meg is találták. Nem volt ez azonban eszményi hely hosszabb időre. Vizes, sáros, mocskos volt. A Habsburgok egy pillanatig sem hitték, hogy Kossuth lemondott volna a koronáról. Tudták, hogy Magyarországon van, esztendőkön át lázasan keresték. Segítségükre volt Wargha István egykori udvari tisztviselő, aki mint Bécs ügynöke Londonban rátalált egy Szücs álnevet viselő emigráns magyarra, aki ott volt azon katonák között (főhadnagyi minőségben), akik az orsovai Cserna-patak menti füzesben elásták a Szent Koronát. A tőle megszerzett térkép alapján 1853. szeptember 9-én az osztrákok megtalálták a koronát és a koronaékszereket rejtő vasládát. Most már adott volt a lehetőség Ferenc József számára, hogy magyar királlyá koronáztassa magát.
A magyar Szent Koronával utoljára 1916. december 30-án koronáztak. Ekkor került IV. Károly fejére, de nem hosszú időre. 1918-ban, a proletárforradalom idején a korona ismét veszélybe sodródott. Kun Béla egy müncheni ékszerészt bízott meg a korona eladásával. Kereken 100.000 frankot kért érte, de vevő – szerencsére – nem akadt.
A II. világháborúban a korona ismét fogságba esett, és amerikai katonák tették röhögve egymás fejére, míg végül 1953-ban a Fort Knox erődbe került és ott, a 31. számú raktárhelyiségben porosodott 1978-ig. Az amerikai kormány akkor szolgáltatta vissza Magyarországnak, ahol most leginkább csupán kiállítási tárgy, turistalátványosság és nem szentség, aminek a magyar nép ezer esztendeje tartja.
