2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Konkrét javaslatok a könyvkiadás helyzetének segítésére

  • 2014-11-24 16:57:34

Az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Kulturális Autonómia Tanács (KAT) tavaly novemberi ülésén szakpolitikai koncepciók kidolgozását vállalta a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a nyelvhasználat terén.

Az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Kulturális Autonómia Tanács (KAT) tavaly novemberi ülésén szakpolitikai koncepciók kidolgozását vállalta a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a nyelvhasználat terén. A megvitatásra ajánlott pontok egyike a romániai magyar könyvkiadás és -terjesztés témaköre, amelynek vitaindító tanulmányát Hajdú Áron, a BookArt könyvkiadó igazgatója írta meg, és amelyet a KAT a Transindex portálon vitára bocsátott.

A Communitas Alapítvány társszervezésében októberben szakmai kerekasztal-beszélgetés révén került sor a tanulmány kapcsán kialakult vitára. A tanácskozás meghívottai az erdélyi könyvszakma képviselői, valamint a magyar könyvkiadók vezetői voltak.

„A megbeszélés során a résztvevők több olyan javaslatot is megfogalmaztak, amely javítani kívánja a könyvkiadás, a könyvkiadók helyzetét. Ezeket összegeztük, majd a minél teljesebb egyetértés kialakítása érdekében a szakma képviselőivel ismételten véleményeztük” – számolt be Székely István, a KAT elnöke.

A javaslatok egy része a Communitas könyvkiadás szaktestületének támogatási rendszerét célozza: a könyv létrejöttének több munkafolyamatát is pályázati úton támogassák, nem csak a kiadást; növeljék a gyermekkönyvek – és főként ifjúsági könyvek – számára elkülönített források arányát legalább 20%-ra; hangolják össze a szaktestület tevékenységét a kulturális és az ifjúsági szaktestületek tevékenységével. ,,Emellett, recenziók, kritikák írására való ösztönzéssel fontos lenne megerősíteni a könyvek sajtóvisszhangját, ugyanakkor olyan irodalmi portálra is szükség lenne, amely kiemelt szerepet szánna a kritikáknak, eszmecseréknek”– sorolta a szakemberek meglátásait Székely István.

A szakemberek úgy vélik, gondot jelent a könyvüzletek bérleti díjainak magas összege, megnehezítve ezek működését, ezért olyan önkormányzati, vagy esetleg egyházi tulajdonban lévő helyiségeket kellene a könyvesboltok számára felajánlani, amelyek kedvezményes árúak vagy bérmentesek. Érdemes lenne megfontolni a terjesztési rendszer bővítésének alternatív megoldásait, hiszen – főként kisebb települések esetében – a könyv nem jut el célközönségéhez.

A megbeszélésen elhangzott konkrét javaslatokat a KAT határozat formájában a Communitas Alapítvány könyvkiadás szaktestülete elé terjeszti.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató