2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kongresszusi küldötteit nevesítette a MIÉRT

  • 2017-04-02 15:24:05

Április 1-jén Kolozsváron tartotta küldöttgyűlését a Magyar Ifjúsági Értekezlet. A küldöttgyűlés célja a kongresszusi küldöttek megnevezése volt. 

Április 1-jén Kolozsváron tartotta küldöttgyűlését a Magyar Ifjúsági Értekezlet. A küldöttgyűlés célja a kongresszusi küldöttek megnevezése volt. 
Az RMDSZ május 13-án tartja kongresszusát Zilahon, melyre 64 küldöttet nevesített a MIÉRT. A szövetség alapszabályzata értelmében az RMDSZ kongresszusi küldötteinek 15%-át delegálhatja a MIÉRT. 
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke köszöntőbeszédében elmondta: „az elmúlt három hónapban kiemelten foglalkoztunk a fiatal vállalkozókkal, tájékoztattuk őket a pályázati lehetőségekről, eligazítókat szerveztünk nekik. Idén a Communitas Alapítvány ifjúsági szaktestületi kiírásait illetően is a fiatal vállalkozók, pedagógusok és fiatal gazdák támogatása került a középpontba”. 
Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke az RMDSZ-kongresszus két legfontosabb célját ismertette. „Számadás az eddigi tevékenységről, valamint stratégiai iránymutatás a következő időszakra – ez a két fontos célja az idei kongresszusnak. Az RMDSZ idén még nagyobb hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelésére és a fiatalok képzésére, amely programok, támogatások és rendezvények tekintetében is érzékelhető lesz” – mondta az ügyvezető alelnök.
A küldöttgyűlést megelőzően elnökségi ülést is tartott a MIÉRT, mely során az elkövetkezendő időszak legfontosabb eseményei kerültek terítékre, majd megnevezte a tisztújító küldöttgyűlést előkészítő bizottság tagjait a szervezet. A MIÉRT tisztújító küldöttgyűlésére júniusban kerül majd sor.
A küldöttgyűlés keretében a Hargita megyei, Kovászna megyei és Kolozs megyei Civil Információs Centrumok tevékenységeiről számoltak be a CIC-ek képviselői. (közlemény)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató