Kompenzáció?
2018-09-03 14:44:24
- Bodolai Gyöngyi
Bár nem illik kétségbe vonni egy miniszter magyarázatát, kétkedem abban, hogy a magyar gyermekek romántudása miatti panasz „ihlette volna meg” Valentin Popa tanügyminisztert, hogy tanévkezdés előtt néhány nappal átszervezze a román nyelv elemi osztályokban folyó oktatását.
Bár nem illik kétségbe vonni egy miniszter magyarázatát, kétkedem abban, hogy a magyar gyermekek romántudása miatti panasz „ihlette volna meg” Valentin Popa tanügyminisztert, hogy tanévkezdés előtt néhány nappal átszervezze a román nyelv elemi osztályokban folyó oktatását. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy nemzettársai előtt valamivel kompenzálnia kellett a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraindulására kiadott miniszteri rendeletet, emlékeztetve a romániai magyar közösséget, hogy valójában ki a legény a gáton. Máskülönben ennyire meggondolatlan döntés nem születhetett volna egy pedagógus képzettségű tárcavezető tollából. Az is a magyarázathoz tartozhat, hogy valószínűleg elért hozzá a vegyes iskolákban oktató román tanítónők panasza. Az érintettek már évek óta sérelmezik, hogy magyar kolléganőik, akik heti négy órával többet dolgoznak, néhány év óta a pluszórákért járó pénzzel együtt magasabb fizetést kapnak. Ezt egyes iskolákban annyira rossz néven vették, olyan felháborítónak tartották, hogy a román igazgató egyszerűen megtagadta a végrehajtását.
Feltételezhetően azt is kompenzálni kellett, hogy a rendszerváltás óta „melegen tartott” ügyben teljesült a magyar fél kérése, és módosult a román nyelv oktatásának a módszertana a kisebbségi osztályokban. A tankönyvek megváltoztak ugyan, de a tanterv nem tette lehetővé, hogy az átlagos gyermek képességeihez mérten a zsúfolt tananyagot nagyobb mértékben csökkentsék. Az újonnan írt tankönyvek szövege pedig a szűkösebb lehetőségek miatt nem éri el azt a színes könnyedséget, ami például egy idegen nyelvet oktató, nem Romániában készült tankönyvre jellemző.
Augusztus utolsó napjaiban derült égből villámcsapásként értesülhettünk a 2018. évi 9-es számú sürgősségi kormányrendeletről, amely módosítja a közoktatási törvény 263-as cikkelyének 7-es bekezdését, azzal a kiegészítéssel, hogy az elemi osztályokban a tanítók helyett csak román szakos tanárok oktathatják románra a nemzetiségi diákokat. Hogy ennek életbe ültetése mivel jár két héttel az iskolakezdés előtt, abba nehéz belegondolni. Ha mégis végrehajtják, minden alsó tagozaton szükség lesz egy romántanárra (ahol párhuzamos osztályok vannak, kettőre, háromra), akiről nem pontosítja a kormányrendelet, hogy román anyanyelvű kell-e legyen. Az sem derül ki, hogy rendelkeznie kell-e olyan képesítéssel, hogy idegen nyelvként az elemi osztályokban is taníthatja az ország nyelvét. A tanítókat viszont megfosztják attól a lehetőségtől, amire őket immár felsőfokon is kiképezték, hogy a nem román anyanyelvű diákokat megtanítsák írni, olvasni, beszélni román nyelven. Tanulmányaik alapján alkotmányos joguk van erre, sőt a legtöbb, hiszen megnevezésük szerint is elemi tagozaton tanító tanároknak hívják már őket, ha a miniszter nem tudná. Néhány évvel ezelőtt lapunk hosszasan cikkezett arról, hogy azok a tanárok, akik a felső tagozatról tanítói állásba kényszerültek, vagy akarattal vállalták azt, csak akkor kaptak katedrát, ha a kolozsvári egyetem pszichológia karán „átképezték” őket, így azért, hogy tanítók legyenek, egyetemi tanulmányaik után még három évet kellett tanulniuk. A sors iróniája, hogy az alsó tagozaton tanító pedagógusok közül azokat is megfosztják a román nyelv oktatásának a jogától, akik román nyelven végezték a tanítóképzőt, illetve a főiskolát.
Egy dolog viszont megoldódik: az országos szinten sok katedra nélkül maradt romántanárnak a helyzete. És ehhez képest mit számít a magyar kisdiákok romántudása, hiszen a több éve folyó kísérlet, amelynek során egyedül csak a gyermekek szempontjait nem vették eléggé figyelembe, elképesztően rossz eredménnyel, a román nyelv tanításának a csődjével járt. Amin jobban el kellene gondolkozni, mielőtt az illetékesek beülnének a gyors eredményt ígérő új „tűzoltóautóba”, amellyel lehet, hogy eloltják a tüzet, de nem jó elgondolni, hogy mi maradhat az oltási művelet után.
