2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kolozsváron hét repülőjáratot befolyásolt a köd

  • 2016-11-21 17:04:05

Hét bel- és külföldi járatot befolyásolt tegnap reggel a kolozsvári nemzetközi repülőtérre leszállt köd, késéseket regisztráltak, illetve akadt olyan járat is, amit más légikikötőbe irányítottak át.

Hét bel- és külföldi járatot befolyásolt tegnap reggel a kolozsvári nemzetközi repülőtérre leszállt köd, késéseket regisztráltak, illetve akadt olyan járat is, amit más légikikötőbe irányítottak át.

„Több járatot – bel- és külföldit egyaránt – is befolyásolt a köd, volt, amelyik késett, és akadt, amelyeket más reptérre irányítottak át. Kolozsváron egyelőre nem lehet leszállni, a bukaresti járatok késésben vannak, a jászvásári járatot, amelynek a reggeli órában kellett volna leszállnia, Temesvárra irányították át. Reméljük, hogy hamarosan helyreállnak a látási viszonyok” – fejtette ki David Ciceo, az Avram Iancu repülőtér igazgatója.

A kolozsvári légikikötő honlapján közzétett információk szerint a jászvásári járatot Temesvárra irányították át, míg az a gép, amelynek a Béga-parti városból kellett volna érkeznie, végül Nagyszebenben szállt le. Eközben késést regisztráltak a bukaresti, a Baden Baden-i és a charleroii gépek esetében, az induló járatok közül pedig a bukaresti és a jászvásári szállt fel késve. (Mediafax)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató