Kolozsvári József életírásáról

Kolozsvári József technikus, műkedvelő, amatőr művész (szalmaintarziában) a Maros megyei Magyarsároson született 1944. december 11-én. Lelki megrázkódtatást jelentett az egyetlen fiúgyermeknek (öt leánytestvér után) a családból való kiszakadás, tízévesen, a családi fészek melegéből, indulás a kora őszi napon Medgyesre, a hétosztályos általános iskolába. Búcsú mindattól, ami addig az életet jelentette számára: a nyári rétek illatától, a domboldali hűs erdők lombos fáitól, a szélzúgatta temetőktől, a mezőn legelő állatoktól, Fürge kutyájától, barátoktól és szüleitől. A medgyesi hétosztályos iskolát sok megaláztatás után harmadik díjasként végezte, és nagy örömmel készült Nagyenyedre, az áhított Bethlen Gábor Kollégiumba, pár barátjával, hogy majd a kolozsvári egyetemen kössön ki. Az annyira vágyott Bethlen Kollégium helyett olyan iskolába kellett átiratkoznia, ahol nem kellett fizetni. A csombordi szőlészeti-kertészeti szakiskola ridegsége, az internátus katonai fegyelme, a komisz konviktusi diákkoszt, a megaláztatás miatt a kamasz diák alárendelt helyzetben érezte magát jobb módú társaival szemben. Olvasmányaiba menekül, így zsenge élete valóságos érzelmeiért az irodalom színpompás világával kárpótolja magát. Tanulmányi eredményei mind jobbak, így utolsó évesként az élvonalba kerül, ami diáktársai elismerését s önbizalma növekedését jelenti, arra ösztönözve, hogy gyengébb anyagi körülményeiből következő hátrányos helyzetét szellemi vagyonának gyarapításával ellensúlyozza.

Éppen abban az időszakban egy élő költő is hordozta szívében az iskola mogorva falai között a versekké összeálló dallamokat. Csávossy György, az akkor már elismert költő és borszakértő – tanára volt.

A hároméves szakmai iskola elvégzése után egy évet gyakorlaton dolgozik a bátosi állami gazdaságban, majd visszakerül Csombordra, és az induló négyéves technikum román tagozatán végez. Kolozsvári József kertészként kerül Segesvárra, a Városgazdálkodási (I.G.O.S.) Vállalat út- és parkgondozó részlegéhez. Nevéhez fűződik egyebek mellett a Segesvár Medgyes felé eső részében létesített virágházak és kertek megépítése, az első virágüzlet megnyitása. Eredményeinek köszönhetően megkapja a technikusi állást, majd aztán hosszú évek múlva ebből a státusból vonul nyugdíjba. Közben elvégzi az esti líceumot, érettségi diplomát szerez. Bár sok ideje nem marad az irodalommal foglalkozni, ő mégis írogat – csak úgy magának. Kisebb cikkekkel próbálkozik, amelyekből meg is jelenik néhány az akkori Munkásélet és Vörös Zászló című újságokban. 

A verselést sem hagyja abba. Szavainak művészi hitelét és eszmei valóságfedezetét a közösségi hovatartozás felismerése biztosítja. Kisgyermekként, nyiladozó értelmének a falu jelentette a világ közepét. Mélyen belátott már gyermeki szemmel a falu lakosságának hétköznapi és ünnepnapi életébe, agya korán elraktározza a családok, az emberi szakmák titkait.

Későn szánta rá magát versei megjelentetésére. Mivel Segesváron hosszú időn át volt a virágok mestere, 2009-ben megjelent könyvének címe igencsak beszédes: A rózsák felelőse (Impress Kiadó, Marosvásárhely). A kis kötet dolgos életének „pihenőiben” keletkezett lírai szövegeit tartalmazza.

Kolozsvári József 1971 óta szalmaintarziás képek készítésével is foglalkozik, szalmaképei Amerikától Kínáig megtalálhatók, több mint tizenöt kiállításon szerepelt velük. 

Könyvét kiállítással egybekötött olvasótalálkozón mutatták be 2009 novemberében a segesvári szórványkollégium Gaudeamus Házában, majd Marosvásárhelyen is, az unitárius egyházközség kövesdombi temploma Bözödi György termében. A fekete alapon készült szalmaképek mintegy rárímelnek verseire. Aki olvassa őket, megnézi képeit, új érzésekkel gazdagodhat. 

Életében van valami végzetszerű. Nincsenek véletlenek. Élete delelőjén találkozik első szerelmével. A dermedtnek tűnő szív olvadozni kezd. Megszületnek a szerelmes versek, de voltaképpen az élet minden területéről írt témák és mély gondolatok gyöngyszemeit próbálja felfűzni egyetlen szálra.

Ezt a szálat úgy hívják: szeretet. Verseiből kicseng az irodalom iránti feltétlen tisztelet és szeretet. 

Sokáig dédelgette magában életsorsa megírását, míg végre 2017 nyarán nekiveselkedett, és gépbe írta a történetet. Benne időrendi sorrendben foglalkozik a gyermek- és ifjúkorral, iskoláival, szakmai képzésével, katonai szolgálatának emlékeivel, helykeresésével a szűkebb pátriában: Magyarsároson, Szőkefalván, Medgyesen, Csombordon, majd végül Segesváron –, eközben pedig küzdelmek és sikerek, diák- és legénycsínyek, kamaszkori fellobbanások, a bakaság élményei, aztán a szakmai törekvések, többszöri nekiveselkedés, a felettesek packázása, munkahelyi intrikák, szűkön mért elismerés, a kisember gyakori alázása, lelki sérülései, mind fölött főképpen a szerelem, a családalapítás, a házasság, a gyermeknevelés, az otthonteremtés gondja-baja, abban a demokratikusnak csúfolt rendszerben, amely a rokonizmusra, nepotizmusra, protekcióra épülve csak a törtetőket, a felfele hízelgőket, lefelé rugdosókat, a feljelentőket, besúgókat, az opportunista tehetségteleneket, a kontraszelektált trógereket promoválta, és kíméletlenül elgázolt mindenfajta jóra való kezdeményezést, a sikereket pedig magának tulajdonítva szolgálta kegyúrként parancsoló diktátorát.

A sors nem volt hozzá kegyes, hiába próbált minduntalan kitörni a szürkeség kelepcéjéből; a betevő falatért, a megélhetésért, a közösségi elfogadottságért állandó bozótharcot folytató férfi számára egyre távolabbinak tűnik dédelgetett álma: hogy egyszer majd nekidurálja magát, és minden egyebet félretéve író lesz. 

Nem lehetett az, csupán képzelgő, álomkergető, egyik tragédiából a másikba hulló ember, játékszere a sorsnak, amely senkit sem kímél. Előbb szeretett felesége betegsége és kálváriája, abszurd körülmények között bekövetkezett halála emészti fel minden erejét, energiáját, anyagi és lelki tartalékait, majd egyetlen szeretett fia, a holland földön családot alapító, szépreményű műszaki tehetség hirtelen halála, a legszebb férfikorban bekövetkezett megmagyarázhatatlan tragédia jelent olyan megpróbáltatást, amilyet a legerősebb természetű apák is nehezen viselnek el. 

A gyász évei azonban megedzették, főleg az unokák jelentenek örömöt, derűt Kolozsvári Józsefnek. A gyász fájdalma nem múlt el, de enyhült... Élni kellett tovább. Hamar múló sikertelen kapcsolat után találta meg azt a személyt, akivel békében leélhetik hátralevő éveiket. Az a tanítónő, akinek egykor udvarolt is egy kicsit szülőfalujában, de az élet mindkettejüket másfelé sodorta, egy szép napon jelentkezett, és elkezdődött az új szerelem, az új családi kapcsolat –, és a feleség biztatására állt össze előbb a verseskönyv, aztán az önéletírás, amelynek nem is adhatott volna találóbb címet, mint ami a borítóján áll: Egy álmot kergettem (Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2018). 

(Felhasznált forrásanyag: Büki S. Mihály: A magyar művelődés segesvári szentélye. Népújság, Marosvásárhely, 2009. nov. 11.; Székely Katalin ny. tanítónő: Képek és szavak szerelmese – Előszó)