2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Solidaris – gyors segítség rászorulóknak

A Maros Megyei Tanács a Vöröskereszt Maros megyei kirendeltségével és a Solidaris Egyesülettel, valamint több partnerszervezettel közösen indította el a Solidaris elnevezésű programot, hogy megyei szinten gyors segítséget lehessen nyújtani azoknak, akiknek a koronavírus-járvány miatt nehéz az élelmiszerek vagy gyógyszerek beszerzése, illetve azoknak, akiknek szaktanácsra, lelki gondozásra vagy otthoni betegápolásra van szükségük.

Maros megye szociális szervezetei a Solidaris Egyesület kezdeményezésére fogtak össze, hogy egyesült erővel segítsék mindazokat, akik egészségi vagy anyagi problémákkal küzdenek, vagy a járvány miatt megváltozott életkörülményekben nem tudják ellátni magukat. A megyei programba nyolc civil szervezet kapcsolódott be. A Maros megyei Vöröskereszt és a Solidaris Egyesület mellett a Máltai Szeretetszolgálat, a HIFA-Románia Egyesület, a Gyulafehérvári Caritas, az Alpha Transilvana Alapítvány, az Ügyes Kezek Alapítvány és az Unitarcoop Alapítvány is szerepet vállalt a segítségnyújtásban.

– A megyei tanács anyagiakkal támogatja a programot, a civil szervezetek pedig saját alkalmazottaikkal és önkénteseikkel, illetve szaktudással segítik a rászorulókat. Maros megye ismét bizonyítja, hogy összefogással tudunk igazán segíteni. Olyan civil kezdeményezésnek vagyunk a partnerei, amely a széles körű segítségnyújtásról és a szolidaritásról szól. Köszönet a civil szervezeteknek, hogy a mostani rendkívüli helyzetben is kitartanak, és aktív szerepet vállalnak a közösség szolgálatában – emelte ki Péter Ferenc, a megyei önkormányzat elnöke.


A bajban lévők a solidaris.ro honlapon vagy a 0265-555-555-ös telefonszámon kérhetnek segítséget, a segélyvonal hétfőtől péntekig 15 és 20 óra között vehető igénybe. 

A betelefonáló által jelzett probléma függvényében a kérést annak a partnerszervezetnek továbbítják, amely segíteni tud az adott ügyben.

Minden egyesület a saját tevékenységi körének és szaktudásának megfelelő feladatokat vállalt, így a Vöröskereszt élelmiszer- és higiéniai termékeket tartalmazó csomagokat biztosít a jövedelem nélküli személyeknek a polgármesteri hivataloktól kapott listák alapján. A csomagokat a rászorulók személyes igényeinek megfelelően állítják össze, figyelembe véve, hogy gyerekes családról vagy idős személyről van szó. Akinek bevásárlásban vagy a gyógyszerek kiváltásában, beszerzésében van szüksége segítségre, annak az Unitarcoop és az Ügyes Kezek Alapítvány munkatársai és önkéntesei segítenek, a HIFA egyesület az otthoni beteggondozásban segít, az Alpha Transilvana Alapítvány meleg étel kiszállításával támogatja a rászorulókat. A Máltai Szeretetszolgálat a fogyatékkal élőket segíti, illetve jogi tanácsadást nyújt. A Gyulafehérvári Caritas katolikus lelki gondozást, a Solidaris Egyesület református és baptista lelki gondozást, pszichológiai tanácsadást biztosít.

A Maros Megyei Tanács a segítségadáshoz szükséges anyagi erőforrást biztosítja. A megyei önkormányzat mintegy 330 ezer lejjel támogatja ezt a programot. Ezt az összeget a civil szervezetek élelmiszer- és higiéniai termékeket tartalmazó csomagok vásárlására, az önkénteseknek ebéd és védőfelszerelés, valamint a csomagok kiszállításával járó költségek fedezésére fordítják – közölte a Maros Megyei Tanács sajtóirodája.


Személyazonossági iratok kiváltásáról szükségállapotban

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal értesíti a lakosságot, hogy a szükségállapot ideje alatt személyazonossági igazolványt csak annak elvesztése, eltulajdonítása vagy megsemmisülése esetén bocsátanak ki, online időpontfoglalás alapján. 

A személyazonossági igazolvány kibocsátására vonatkozó kérelmeket a személynyilvántartó hivatal csak a szükségállapot megszűnése után fogadja. 

A 2020. évi 34-es számú sürgősségi kormányrendelet 33. cikkelyének 1. bekezdése értelmében „a közintézmények vagy közhatóságok által kibocsátott dokumentumok érvényesek maradnak az ostrom- vagy szükségállapot teljes időtartama alatt, továbbá ezen állapot megszűnésétől számított 90 napig”.

A 3-as számú katonai rendelet 1. cikkelye egyértelműen leírja azokat az eseteket, amikor a polgárok elhagyhatják otthonukat. 

A szükségállapot ideje alatt személyazonossági igazolványt csak annak elvesztése, eltulajdonítása vagy megsemmisülése esetén bocsátanak ki, online időpontfoglalás alapján. 

Amennyiben a polgárok a személyazonossági igazolvány kibocsátását más ok miatt kérik, mint elvesztés, eltulajdonítás vagy megsemmisülés, a különleges helyzetet egy dokumentummal vagy saját felelősségre tett nyilatkozattal kell bizonyítaniuk.

További információk a 0265-250-391-es telefonszámon. 


Adókedvezmények

Azon adófizetők, akik nyereségadó fizetésére kötelesek, és az első negyedévre kiszámított profitadót befizetik, illetve a 2020. április 25-i határidő előtt törlesztik, adókedvezményben részesülnek. A nagy adófizetők 5%-os, míg a más kategóriába tartozó adófizetők 10%-os kedvezményt kapnak. 

Az adókedvezményt azon adófizetők esetében is alkalmazzák, akik az utólag módosított és kiegészített 227/2015-ös törvény 16. cikkelye (5.) bekezdésének hatálya alá esnek. A kedvezmény akkor jár, ha az első negyedévre kiszámított adót április 25. – június 25. között befizetik.

Azon adófizetőkre is vonatkozik, akik a 170/2016-os törvény hatálya alá esnek, de tevékenységi területük eltér a törvényben foglalt CAEN-kódoknak megfelelő tevékenységtől. 

Azok a mikrovállalatok, amelyek 2020. április 25-ig befizetik az első negyedévre kiszámított jövedelemadót, 10%-os kedvezményben részesülnek. 

Az adófizetőknek az eredetileg kiszámított profitadóból, mikrovállalatok esetében a jövedelemadóból le kell vonniuk a kedvezmény összegét, a különbséget kell befizetniük az adóhatóságnak. 

A kormány jóváhagyta a hozzáadottérték-adó eltörlését a pénzügyi törvénykönyv 316. cikkelye értelmében héaköteles cégeknek, amelyek a – 195/2020-as számú rendelettel kihirdetett – szükségállapot idején és az azt követő 30 napon belül gyógyszert, védőruházatot, orvosi és egészségügyi felszerelést importálnak, amit a koronavírus-járvány megelőzésére és a betegség kezelésére használnak. A felszereléseknek a jegyzéke a 33/2020-as számú sürgősségi kormányrendelet mellékletében található. 

Az említett cikkekre a vámhatóság nem számol fel hozzáadottérték-adót. 

Az importőr kötelessége – a pénzügyi törvénykönyv 297–301. cikkelyeinek előrásai szerint – a szóban forgó importszállítmány illetékét begyűjtött és leírható illetékként feltüntetni. 

A pénzügyi intézkedésekről és egyes jogszabályok módosításáról szóló március 26-i 33-as számú sürgősségi kormányrendeletet a román nyelvű Hivatalos Közlöny 2020. március 30-i 260-as számában tették közzé. 


A rokkantsági igazolványok érvényességét is meghosszabbítják 

Felvetődött azon hátrányos helyzetű személyek gondja, akiknek a szükségállapot idején veszti érvényét a rokkantsági igazolványa. Mitévők legyenek? Hogyan járjanak el? 

A kérdést Miklea Hajnalnak, a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezérigazgatójának tettük fel, aki elmondta: a hátrányos helyzetű személyeknek az intézmény által kibocsátott igazolások, bizonylatok a szükségállapot idején érvényesek maradnak, tekintettel arra, hogy a családorvosoktól, szakorvosoktól nem vehető át az orvosi igazolás, egyrészt a kijárási tilalom miatt, másrészt a kórházakban és poliklinikákon bevezetett karantén, illetve korlátozások miatt. Ezek az esetek nem minősülnek sürgősséginek. Amint lejár a szükségállapot, s visszaáll a megszokott rend, a jogosultak megkapják a rokkantsági fokot igazoló bizonylatot.


Megoldható a számlafizetés 

A számlafizetés most nagy gondot jelenthet az időseknek. Minden csatornán az online kifizetést ajánlják, azonban nem mindenki számára elérhető ez a szolgáltatás, nem mindenkinek van számítógépe, okostelefonja, s ha van is, nem mindenki otthonos az internetes közegben. Valljuk be, még a középkorú generációnak is gyakran okoz nehézséget az online kifizetés. 

Ebből kiindulva kérdeztük Botan Adelát, az E.ON sajtófelelősét, milyen számlafizetési lehetőségeket ajánlanak az idősebb generációnak? 

A gázszámlát készpénzzel a PayPoint-, a Payzone-, Westaco-pontoknál, valamint a POS-termináloknál, az üzletekben, bankokban, üzemanyagtöltő állomásokon és egyéb elárusítóhelyeken, ahol kódolvasó eszköz van felszerelve, lehet kifizetni. Ezeknél nem kell kezelési költséget fizetni. 

Azok a fogyasztók, akiknek lehetőségük van, online fizethetnek: a BRD, BCR, ING Bank, Unicredit Bank, Transilvania Bank által kiállított bankkártyával, illetve az E.ON Myline-on keresztül. 

Másik lehetőség a banki átutalás, az internetbanking s a mobiltelefonos Mobile Banking. Az online kifizetések költségmentesek. Ha mindezek a változatok nem hozzáférhetők, marad a régi, jól bevált módszer, a családtagok, szomszédok segítsége. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató