Közbirtokosság mint ősi gazdálkodási forma

Nem csak hagyományőrzés

Székelyföld legrégebbi közösségi gazdálkodási formája a közbirtokosság. A szabad „székfoglalást” követő – a határvédelmi kötelezettséggel együtt járó – előjogok egyike volt, amely a XVI. századtól biztosította a méltányos erdőgazdálkodást a tagtelepüléseknek. A formát felszámolta ugyan a kommunizmus, de a pontosan követett, jegyzett vagyoni helyzetnek köszönhetően az 1989-es rendszerváltást követően megjelent földtulajdonjog-visszaszolgáltató törvények alapján sikerült visszakapni az ingatlant, és egyesületként tovább működtetni a közbirtokosságot, amely a megváltozott gazdasági helyzetben ha nem is nagy, de biztos jövedelemforrást jelent a közösségeknek a környezetvédelem mellett.

Ősfoglalás

A Marosszéki Közbirtokosság elnöke Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke, alelnöke Dászkel László, egykori nyárádszeredai polgármester, ügyvezetője pedig Birtok György, Nyárádremete volt polgármestere, aki részletesen ismertette a gazdálkodási forma múltját és jelenét. 

Minden egykori székely széknek, így Marosszéknek is volt közbirtokossága. Azért alakultak ki ezek a közösségi tulajdonformák, mert a székelyek a Kárpát-medencei bevonulásuktól számítva „ősfoglalás” címen rendelkeztek ezekkel a területekkel. A székely szék mint közigazgatási forma a XIII. században alakult, 1876-ban lett belőle vármegye (Maros-Torda vármegye). A marosszéki székhavas határát először 1587. december 15-én jelölték ki. Ezt felújították 1669-ben, 1673-ban, 1759-ben, legutóbb 1873-ban, a székhavast új néven telekkönyvbe veszik mint Szováta területén található birtokot. A közbirtokosságot 1876-tól az ősi Marosszék területén fekvő havasok székely nemesi közbirtokossági szövetkezete néven jegyzik be Marosvásárhelyen.

A közbirtokosság létrejöttétől a székely székek székhavasain levő erdőterületen az akkori lakosság szabad „erdőlési” (sz.m.: erdőgazdálkodás) jogot kapott. 1791–1812 között több erdélyi kormányszéki rendelet szabályozza az erdőgazdálkodást. 1799-ben kiadják az erdőgyújtogatásról, 1800-ban az erdők fenntartásáról, 1807-ben az erdőrendtartásról, 1811-ben az „erdőlés rendjéről” szóló szabályzatot. 1812-ben kijelölték Marosszék székhavasát, ami 8730 hektár erdő és 115 ha legelőből állt. Az 1856-ban megjelent osztrák–magyar erdőtörvény igen szigorú gazdálkodási feltételeket teremtett. Előirányozta üzemtervek készítését, amit kötelező volt betartani. Az 1872-ben megjelent törvény szabályozta a vadászatot. 1873-ban a székhavas vagyonát betelekelik Szovátán 127 községre Marosszék területén (Szovátától – Erdőszentgyörgy – Kelementelke – Nyárádszereda – Nyárádtő – Szentkirály – Mezőbánd – Sámsond – Marosszentkirály – Marosszentgyörgy – Ernye – Ikland – jobbágytelki határdomb – Nyárádremete – Szováta). 1873-tól képzett erdészt állítanak a közbirtokosság élére, akit havasgazdának neveztek. A havasgazda irányította a kitermelést, a gazdasági tevékenységet, a vadászatot és a horgászást, tartotta a kapcsolatot a magyarországi hatóságokkal, a magyar királyi császári főherceg irodájának küldte a beszámolót a kiadásokról, a legelőszétosztásról, -karbantartásról s a vadászat megszervezéséről. Azt is szabályozták, hogy a községek hány állatot legeltethetnek egy adott területen. Az 1879-es erdőtörvény által bevezették a hivatalos állami üzemtervek használatát, és létrehozták az erdészeti hatóságokat. A XIX. század végére az erdőkitermelés a Székelyföld legnagyobb iparágává vált. Már a XVIII. században szabályozták és fokozatosan szigorították az erdőhasználatot, hiszen jövedelmezővé kellett tegyék. Ezért a szabad használatot meg kellett szüntetni. A legeltetésért, fáért, szénacsinálásért bért kellett fizessenek az igénylők, a vadászati engedély is pénzbe került, mivel az erdőt és a legelőt karbantartó intézmény fenntartása (felügyelők, gondnokok, erdőpásztorok) költséges volt. Mindemellett a községek közintézményei (községháza, iskola, egyház) szükségleteire tűzi- és épületfát térítésmentesen biztosítottak. Az egyének szabad erdőlését és állataik legeltetését sem engedték meg, mindenért díjat kellett fizetni. A szigorú törvények bírságolták a lakosság által elkövetett kihágásokat, a falopást, az engedély nélküli legeltetést, az orvvadászatot. A kihágáson tetten érteket megbüntették, ami ugyancsak jövedelmet hozott a közbirtokosságnak. 1918-tól a közbirtokosság elnökét a főispáni hivatal nevezte ki.

Iparosodás, államosítás, piacgazdálkodás

A XX. század elején beindult az iparosítás. 1906-ban Szovátán, 1915-ben Nyárádremetén üzembe helyezik a kis nyomtávú vasutat. Vasúton és vízen nagyobb mennyiségben szállítják a kitermelt fát. A Juhod- és Szováta-patak medrében csatornát alakítottak ki, ahol „bugák” segítségével Sóváradig úsztatták a fát. (Sz.m.: a bugák a meder szélén kialakított kis gátak voltak, ahol felgyűjtötték a vizet, majd kiengedve, megnövelték a vízhozamot, hogy a megfelelő erővel úsztassák a rönköket.) A fákat az ún. geréb- (gereblye) helyeken emelték ki és tették szekérre, később autóra. A fát nem csak a XX. században úsztatták e tájon. A közbirtokosság archívumában az 1700-as évekből vannak úsztatási engedélyek.

Hogy biztonságosabb legyen a közös vagyon helyzete, 1933. május 4-én megjelenik egy törvény, amelyet a Hivatalos Közlöny 101. számában közölnek, ez szabályozta az Ős Marosszék havas jogi helyzetét. A jogszabály „a havast 127 község közös és oszthatatlan birtokának” ismerte el, amelyben minden község egyenlő arányban tulajdonos. Ezt azóta sem lehet feloszlatni. Az adott községek vezetői tudták, hogy rendelkeznek ezzel, de hogy hol volt tulajdonképpen az erdőrészük, sohasem jelölték ki, ám nem is kellett. Volt egy intézőbizottság (a mostani igazgatótanács), évente két közgyűlést – egy tavaszit és őszit – tartottak, és ők rendelkeztek a közbirtokosságból származó javak arányos elosztása felett. Ez a helyzet 1948. április 13-ig tartott, amikor megjelent az új kommunista alkotmány, amivel államosították a területet, ugyanakkor a fűrészáruüzemmel rendelkező tulajdonosok gépeit lefoglalták. Az 1950-es években tagosították a parcellákat, és megalakították az erdészeti vállalatot. Ezután hányatott volt a közbirtokosság sorsa, jogilag felszámolták ugyan, de az erdők és a legelők megmaradtak, és az állami erdészeti hivatalok gazdálkodtak velük.

Az 1989-es rendszerváltást követő, az államosított földterületeket visszaszolgáltató törvények alapján remény nyílt arra, hogy a közbirtokosságot úgy is mint gazdálkodási formát, vagyonával együtt, újra a kommunista rendszer előtti viszonyrendszerbe helyezzék vissza. Ravasz Kálmán erdőmérnök „bányászta” elő a létező okiratokat, és a 2000-ben megjelent 1-es számú törvény alapján visszaigényelték az erdőket, a legelőket. A hosszú jogi procedúrát követően sikerült visszaállítani az államosítás előtti állapotot, mivel a tulajdonjog visszaigénylésénél az akkori gazdasági regiszterben szereplő adatokat vették figyelembe. A közbirtokosság az 1/2000-es és a 247/2005-ös törvény alapján bírósági határozat által nyert újra önálló személyiséget. Az új formában egyesületként működik a közbirtokosság, amely létrehozta a saját erdészeti kerületét (Maros erdőkerület). Az újraalakulástól mostanáig a közbirtokosságot 13 tagú igazgatótanács irányítja, amely a két közgyűlés között irányítja a birtok kezelését. Ennek elnöke Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke, alelnöke Dászkel László, Nyárádszereda egykori polgármestere, titkára pedig Vaidean Florian. A tíz tag arányosan képviseli a községeket. A tagok: Veress Grigore, Iszlai Tibor, Ferenczi György, Majláth Károly, Karácsony Károly, Ráduly György, Balogh István, Pápai Dénes, Bartha Mihály, Nagy Márton – a közbirtokosságot alkotó települések jelenlegi és egykori elöljárói.

Az erdészet

Amint említettük, a közbirtokosság tulajdonában van a megye legnagyobb egységes, összefüggő felületű, gazdag flórával és faunával rendelkező erdeje. Lázár Antal erdészmérnök, erdészeti osztályvezető felvázolta az erdőgazdálkodás helyzetét. Elmondta, hogy a Marosszéki Közbirtokosság jelenleg 7929 hektár erdővel rendelkezik, amelynek nagy része Szováta környékén, a Görgényi-havasok lábánál található, a Szováta-, Sebes-, Juhod-patak völgyében. Mindhárom kerületre 2014-ben elkészült a 2015–2025-ös időszakra vonatkozó üzemterv, ami előirányozza az összes munkálatot, az erdőápolástól, a facsemete-neveléstől az erdőkitermelésig.

Az üzemtervekben megjelölt évi fakitermelési mennyiség 33.000 köbméter, aminek majdnem fele, mintegy 15.000 köbméter fővágás (felújító és tarvágás, illetve széldöntés). Ezenkívül 12.000–13.000 köbméter a gyérítésből és felújító vágásból származik, és van 1000 köbméter ún. konzerválási erdőirtás. Amennyiben az előirányzott mennyiségnél többet vágnak ki vihar esetén, az előző évben kitermelt mennyiséget leszámítják a következő éviből. Tarsávos vágást 3 hektár alatti területen végeznek. Hat és nyolc éven belül újul meg természetes úton a kitermelt parcella. Az említett munkálatok függvényében ütemezik be az ültetéseket. Az erdőgazdálkodási törvény szerint két éven belül minden kivágott fa helyére újat kell ültetni. Az idén 15 hektár területet erdősítenek. Ezenkívül vannak területek (mintegy 30 ha), amelyek természetes úton települnek be. Ezzel együtt összesen évente mintegy 40–44 hektárt újítanak fel.

Mivel visszatértek az államosítás előtti helyzetre, a továbbra is a közbirtokossághoz tartozó 127 településnek nem osztható a birtoka, minden közösség egyforma arányban kap részt a kitermelt fából. A kitermelt fát árverésen vagy cégek között versenytárgyaláson értékesítik. A bevételből levonják az erdő- és legelőgazdálkodási munkálatokhoz szükséges kiadásokat, és az így kapott nyereséget egyenlő arányban osztják el a tagtelepülések között. A községeknek járó összeg évente változik.

– Más, olyan országokban, ahol az erdőt nem tarolják le, az ebből származó jövedelem 92%-át visszafordítják gazdálkodásra. Nálunk is a munkálatokat ebből kell finanszírozni. Így is sikerült pénzt juttatni a közösségeknek, amiből volt ahol megjavítottak egy hidat, kicserélték a kultúrotthon tetőborítását, lekövezték az utcákat. És ez így volt évszázadokkal ezelőtt is. A közbirtokosság felajánlotta a nyereséget a köz javára, amiből templomot építtettek, utat javítottak, de nem osztották el a pénzt magánszemélyek között. A közbirtokosság tagjai közösen döntötték el, hogy évente merre fordították a nyereséget. A legegyszerűbb és leggyorsabb jövedelem lenne, ha letarolnánk egy hektár erdőt, a fát értékesítenénk, és nem fordítanánk vissza betelepítésre, erdősítésre, gondozásra. Ezért a legjobb gazdálkodási forma a közbirtokosság, mivel biztosítjuk az évi jövedelmet, emellett hosszú távon fenntarthatjuk az erdőt és a legelőt – hangsúlyozta az erdőmérnök.

A vadállomány gondozása

A közbirtokosság vadászterületnek van nyilvánítva. A vadállományt 2011-től a Maros erdőkerület gondozza, jól képzett szakszemélyzettel. Költség van jócskán – mondja Lázár Antal –, hiszen az idén is mintegy 15 tonna kukoricát tettek ki az etetőkbe a vaddisznók számára.

Míg korábban jóváhagyták egy-két medve és farkas kilövését, az utóbbi három évben vadásztilalom van ezekre az állatokra, és ez elég nagy jövedelemkiesést jelent. Őzet és vaddisznót lehet vadászni, de ennek értéke távolról sem annyi, mint a medvéé. Azt is tudni kell, hogy minden évben meghatározzák a kilövési kvótát, így nem lehet akármennyit elejteni. Évente a közbirtokossági erdőből 30 vaddisznót, három szarvasbikát, három szarvastehenet lehet elejteni. De az utóbbi időben a keményebb tél miatt az őzek az alacsonyabban fekvő vidékekre húzódtak, ahol több élelmet találtak. Vaddisznóból mintegy 100 egyedet tartanak nyilván, de az állományuk nem stabil.

Országos viszonylatban itt is gondot okoz a medveszaporulat. Mintegy 35–40 él a közbirtokossági erdőben, ami az optimális létszám duplája. Sajnos, mivel a bükkerdőkben nem volt makktermés, lehúzódtak a szovátai fürdőtelepre, ahol tavaly 5–8 medve is megjelent, a turisták nem kis meglepetésére. Ebből kettőt befogtak, és áttelepítettek (egy hét múlva újra megjelentek), egyet pedig meglőttek, mivel emberre veszélyesnek nyilvánították. A mérnök azt reméli, hogy sikerül a medvevadászatot is rendezni, hiszen ebből jelentős bevétel származhat, és pótolhatja a vadgazdálkodással járó kiadásokat.

Fenntartható gazdaság

A Marosszéki Közbirtokosság elnöke, Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat vezetője elmondta, hogy eleget kell tenni a piacgazdaság új kihívásainak, ezért tovább kell fejleszteni a tevékenységeket mind az erdőkitermelés, vadgazdálkodás, mind a legeltetés, állattenyésztés terén. Tavaly európai uniós források lehívására pályáztak, egy állattenyésztő (juh- és húshasznú szarvasmarha) farmot szeretnének létrehozni belőle. Szükség van a bevételek növelésére, mivel az erdőgazdálkodás mellett épületeket kell karbantartani, erdőkitermelő utakat rendben tartani, így mindent megtesznek, hogy hatékonyabban gazdálkodjanak.

Hogy fennmarad-e évszázadokra a közbirtokosság, nem kétség. 2014-ben sikerült korszerű székházat építeni. Ennek udvarán egyik évben megrendezték a székelyföldi vadászati találkozót. Igazodva a korszerű követelményekhez, akár erdő- és legelőgazdálkodási oktató-kutató központként is működhet a közbirtokosság, ahol az évszázados hagyományokra alapozva példaértékű irányt mutatnának, hogy miként lehet megőrizni az ősi vagyont, a környezetet, és úgy gazdálkodni vele, hogy abból valóban a közösség nyerjen. Péter Ferenc szerint ebben nemcsak a nyereség a fontos, hanem annak a hagyománya is, ahogyan a közbirtokosság révén közösségünk évszázadokon át kedvező feltételeket teremtett az erdőfenntartásra, -fejlesztésre. Felelősségünk továbbvinni ezt, úgy, hogy abból valóban a közösség nyerjen, és megőrizzük a jövő nemzedék számára az ősi vagyont. S ez talán mindennél fontosabb.