2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A klímaegyezményről és a vízmenedzsmentről tárgyaltak

  • 2016-07-13 15:17:03

  • MTI

A párizsi klímaegyezmény mihamarabbi ratifikálása, valamint az európai vízmenedzsment voltak a központi témák a tagállamok energiaügyi és klímaváltozásért felelős szakpolitikusainak kedden Pozsonyban kezdődött találkozóján.
Közös európai, ugyanakkor rugalmas, az egyes tagországok sajátos helyzetére tekintettel lévő, emellett fenntartható és hatékony megoldást kell találni a víz menedzsmentjével, illetve a víz Európában is egyre akutabbnak mutatkozó hiányával összefüggő kérdésekre – foglalta össze Solymos László szlovák környezetvédelmi miniszter a találkozó utáni sajtótájékoztatón a téma kapcsán kialakult közös álláspontot.
Solymos, aki nehéznek, de konstruktívnak minősítette a találkozón megvalósult egyeztetést, felidézte: a víz témája a szlovák uniós elnökség prioritásai közé került.
Az egyeztetés résztvevői megállapodtak a víz újrafelhasználása hatékonyabbá tételének szükségességében is – mondta a miniszter. Rámutatott: az unióban felhasznált víz 17 százalékát lehetne újrahasznosítani, ám jelenleg ez csak részben valósul meg, miközben Európában nyaranta már 70 millió embert érint a vízhiány, és a jövőben ennek a jelenségnek a rosszabbodására lehet számítani, ezért nincs idő a megoldások elodázására. A szakpolitikus az egyeztetésen felmerült megoldások közül a mezőgazdasági vízfelhasználás hatékonyabbá tételét, az új technológiai megoldások bevezetését említette, hozzátéve: komoly szerepet kell kapjon a lakosság körében végzett felvilágosító tevékenység is.
Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke elmondta: a találkozón annak módját is keresték, hogy miképpen lehetne minél hamarabb ratifikálni a párizsi klímaegyezményt, amelyet a hatályba lépéshez 55 országnak kell megtennie. Megjegyezte: bízik benne, hogy az EU-tagországok vezető szerepet játszanak majd ebben. A szlovák környezetvédelmi tárca vezetője hozzáfűzte: reményei szerint országa még az év végéig ratifikálja az egyezményt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató