2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sófalvi Szabolcs polgármester ritkán panaszkodik, ám ottjártunkkor nagy gondnak nevezte, hogy a központi költségvetésből nem utalták át idejében a szociális segélyekre és a fogyatékos személyek gondozóinak járó összegeket. 

Sófalvi Szabolcs polgármester


Sófalvi Szabolcs polgármester ritkán panaszkodik, ám ottjártunkkor nagy gondnak nevezte, hogy a központi költségvetésből nem utalták át idejében a szociális segélyekre és a fogyatékos személyek gondozóinak járó összegeket. Jelenleg 89 személy részesül szociális segélyben, 45 fogyatékos személyi gondozó kap bért vagy pótlékot.

Ugyanakkor az is probléma, hogy egy érvényben levő kormányhatározat értelmében aki adós a helyi költségvetésnek, nem jogosult sem fűtéspótlékra, sem fapénzre, sem szociális segélyre. „A tanács megszavazta, és kiutaltuk a fogyatékos személyek gondozóinak járó összegeket, béreket, hogy segítsünk azokon a betegeken, akik gondozásra szorulnak. Reméljük, utólag visszakapjuk ezt a pénzt Bukaresttől, bár sokszor fél évig is késik az átutalás.”

– Gyakran előfordul, hogy egyesek indokolatlanul jutnak segélyekhez, az utóbbi években erősen megugrott a támogatást igénylők száma. Önöknél ez hogy van?

– A szociális segélyek esetében olyan helyzetet örököltem, hogy sokan kapták indokolatlanul a pénzt az önkormányzattól. Elég szigorúan ráálltunk a dologra, szociális ankétokat készítettünk, és azoktól, akiknek tulajdonában ház, terület, gépkocsi volt, esetleg kiderült, hogy tehetősek, megvontuk a támogatást. Ugyanakkor közmukára fogtuk azokat, akik segélyt kapnak, ha erre nem voltak hajlandóak, nem utaltuk ki a pénzt. Meg kell szokja mindenki, hogy nemcsak jogaik vannak, hanem kötelezettségeik is. Nem lehet az adófizetők hátán élni! – tette hozzá a polgármester. Sófalvi Szabolcs szerint az is gond, hogy az érvényben levő jogszabályok miatt nem tudnak személyzetet alkalmazni a polgármesteri hivatalba, hiányoznak a szakemberek, kevés a fizetésük, 7-800 lejért felelősséggel, ellenőrzésekkel, számvevőszéki vizsgálatokkal, több 10 millió eurós pályázatok lebonyolításával foglalkoznak a tisztviselők. Vannak olyan szolgálatok, amelyeket nem lehet kiszervezni, pl. urbanisztika, adóbeszedés stb. – tette hozzá Sófalvi.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató