2020. szeptember 23., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csend fogadja a belépőt a Bernády Ház földszinti galériáiban. Elég néhány pillanatot töltenie Sánta Csaba bronz kisplasztikái között, máris úgy érezheti, mintha nagyon távoli, halk csevegés, kacarászás, énekhang, életzaj zsonganá körül, és jóleső érzésként nyugtázza: nincs egyedül. A szovátai szobrász alkotásai letűnt ezredévek, évszázadok ködéből is képesek figyelmet érdemlő üzenetet továbbítani a mának, szellemes képi, plasztikai metaforákkal sugalmazni megszívlelendő életbölcsességeket, kedvderítő életigenléssel erősíteni a jelenkor megpróbáltatásai következtében lehangolódott mai embereket. Amint Szücs György művészettörténész jelzi Sánta katalógusában, az alkotó „kisplasztikáinak elemeit nem a közelmúltból, hanem a kultúra és a mítosz mélyrétegeiből válogatja”. Jelrendszeréhez a népművészet, a népi mesterségek tiszta és bő forrásából is merít ötleteket. Mindezt pedig saját képzeletvilága és látásmódja, logikája szerint alakítja, tudva azt is, hogy a sci-fi, a fantasy látványforgatagán nevelkedett kortársak könnyen ráhangolódhatnak az ő „bronz népességére”, groteszken játékos, jelzésszerűen tömörítő, lényegretörően leegyszerűsített plasztikai kínálatára. Következetes, folyamatos munkával hozta létre, építette fel ezt a geometriai formákat és organikus összetevőket szervesen ötvöző, értelmes, sejtelmes Sánta-univerzumot. Ma már elég, ha egyet látunk e félszázat meghaladó különleges szobrocskák közül, és azonnal ráismerünk, hogy az ő kezei közül, a Sánta Csaba öntőműhelyéből került a napvilágra. Ugyanakkor egyediségében is hangsúlyozza a több mint negyedszázada formálódó, gyarapodó, kerekedő kisplasztikai életmű egységét.

Kezdet


Harminc kisszobor látható ezen a kiállításon, a művész szándékosan úgy válogatott, hogy áttekinthető legyen e plasztikai entitás valamennyi sajátossága és az ezt kifejlesztő átgondolt folyamat, a nézők az indításra is rápillanthassanak, jelesül a setesuta, esetlen Királyi párra (1996), és azokra a változásokra, finomításokra is felfigyeljenek, amelyek a későbbiekben bekövetkeztek. A legújabb keletű Kezdet (2019) című alkotást eddig még nem láthatták a vásárhelyiek, és vannak más, hasonlóan friss munkák is, azt azonban a kánikula nem tette lehetővé, hogy a minap zárult gyergyószárhegyi MAMŰ-táborban készült műveket is bemutassa a köztéri szobrászatban is eredményesen működő bronzöntő. Azok viaszból vannak, ártott volna nekik a nagy hőség a galériában, a következő hetekben öltenek majd végső, bronzalakot. A népi gyökerű ornamentika, amit fennebb már szóba hoztunk, nyilvánvalóvá teszi a szobrok erdélyi, székelyföldi fogantatását, életfás jelképi értékeit, de a kisplasztikák az univerzalitás jegyeit is magukon hordozzák. A földgolyó bármelyik részén azonos gondolatokat, értelmezést képesek kiváltani az emberekben. Jól tanúsítja ezt az a tény, hogy Sánta Csaba egyik bronz kisszobra 2011-től a pekingi szépművészeti múzeum birtokába került. Számos más jellegzetességre is ki kellene még térnünk, ezeket a kiállításon beszerezhető átfogó kiadványban több művészettörténész, műkritikus részletezi. Itt most azt az üdítő játékosságot hangsúlyozom ismét, ami tartalmában, formai leleményeiben, iróniájában, erotikus utalásaiban, látszólagos naivitásában uralja a teljes anyagot. Sánta Csaba kész a hét ördögöt is megidézni szobraival. És milyen jól teszi. Köztereinken is megkapó hatású lehetne valamelyik dekoratív kisszobrának monumentális változata. 

A három grácia

Sánta Csaba a katalógusát dedikálja

Fotó: Bálint Zsigmond