A kisebbségi léthelyzet önmagában is kihívás, és ezt különösen megnehezíti, amikor az ilyen sorban élő közösségek helyzetét célzó kezdeményezések a rossz előkészítés miatt buknak meg.
Iskolapélda erre a mostanában nagy visszhangot kapott katalán függetlenség ügye. Amikor a szabadságvágyuknak szavazati jogukkal hangot adni szándékozó fegyvertelen embereket rohamrendőrök ütlegelnek, akkor a kérdésben érintett teljes politikai bagázsnak venni kéne a kalapját, mert megbukott a kompromisszumkötés művészetének gyakorlásában, ami a politika egyik lényege. És minimum a kisebbségi oldalon egy jó időre megölte a tisztességes polgárokban a jogállam iránti bizalmat, ami nem bocsánatos vétek, abból kiindulva, hogy az állam van a polgárért, és nem fordítva. Kisebbségiként még egy fokkal keserűbb látni, hogy a nemzetközi jogi dokumentumokban szabályozott szabadságjogok lábbal tiprása alig-alig üti meg az ezek betartását szavatoló intézmények és a máskor az étert teleharsogó jogvédők ingerküszöbét. Bezzeg ha másféle kisebbséget botoztak volna véresre, a Marsig hallatszana már a felháborodásuk.
De van közelebbi példa is ilyen sorsra jutott kezdeményezésre, a mi helyhatósági törvényünknek az anyanyelvhasználati szabályait módosítani próbáló javaslat képében. A román egyesülés centenáriuma körüli felhajtás és a jelenlegi politikai légkör láttán tudnivaló volt, hogy ennek nem sok esélye van a sikerre. Már csak hab volt a tortán az egyéb kisebbségiek képviselőházi frakciójának viszonyulása, akik élő bizonyítékai a román törvénykezés képmutatásának a kisebbségi jogok terén, és mindenkori ingyen szavazómasszája a hatalmi oldalnak. Azonban ha a viszonyulás előre tudható is volt, azért talán kicsit jobban meggondolták volna a dolgot a szavazásnál mind a többségiek, mind kisebbségi lakájaik, ha a kezdeményezés beterjesztésénél a nagyobb hangsúlyt nem a törvény alkalmazhatóságához kellő lakossági számarány kapja, hanem a nyelvhasználati jog alkalmazását részletező, és ezt számon is kérhető számos egyéb javaslat, amelyek annak idején kimaradtak ebből a jogszabályból, azért is lehet vele annyit játszadozni, amennyit a packázásra energiát soha nem sajnáló hatóságok szoktak. És jól jött volna mellé még a szavazatainkra pályázó anyaországiak diplomáciai hadjárata is, mert ez a kérdés legalább annyira megér(ne) egy OECD-vétót, mint a katolikus iskola ügye. Legalábbis azoknál, akiket már üres szólamokkal nem lehet jóllakatni, sem innen, sem túl a gúnyhatáron.
