2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kisebb volt a tervezettnél a tavalyi államháztartási hiány

  • 2015-01-28 16:20:58

Kisebb volt a tervezettnél az államháztartás hiánya, amely tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 1,85 százalékát tette ki .

Kisebb volt a tervezettnél az államháztartás hiánya, amely tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 1,85 százalékát tette ki – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök a kormány szerdai ülésén. Mint mondta, a pénzügyminisztériumtól jó hírt kapott, amely szerint januárban az államháztartási bevételek magasabbak voltak a tervezettnél. Kevésbé jó hírnek nevezte, hogy a tavalyra tervezett 1,97 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány helyett 1,85 százalékos deficitet jegyeztek, ami azt jelenti, hogy a kormány nem tudott elkölteni valamennyi pénzt, amit kiadásra szántak. „Ez azt jelenti, hogy Németország után a legfegyelmezettebb állam vagyunk, de azért ezt a pénzt a továbbiakban el kell költeni” – mondta Ponta. Tavaly a kormányt számos bírálat érte gazdasági elemzők részéről amiatt, hogy az államháztartás hiányát csak annak árán sikerült alacsony szinten tartani, hogy a kabinet visszafogta a közberuházásokat, így nem serkentette eléggé a gazdaság növekedését. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató