Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Szerdán, az évfordulón megemlékeztek Moldova és Havasalföld egyesítéséről. Jászvásáron – ahol megvalósult 1859-ben az úgynevezett „kis egyesülés” – csupán a szenátus elnöke vett részt a rendezvényeken, ugyanis a híres/hírhedt „aranyos” pártvezér a jelek szerint alaposan ráijesztett a miniszterelnökre, aki az államelnökkel egyetemben Bukarestben maradt, és a Károly parkban „ünnepelt”. Rossz nyelvek szerint az államfő – akit a minap egyébként eltűntként jelentettek be a rendőrségen, mert december 18-tól nem látta senki, és aki a gazdatüntetések és a fuvarozók többnapos tüntetése alatt is, szokásához híven, hallgatott, mint a kuka – így akarta elkerülni az elégedetlen emberekkel való találkozást. A kormányfő pedig George Simion embereitől ijedt meg, akik menetelést szerveztek, lázadásra biztatták a népet, és inkább elkerülte a botrányt.
Kovászna megyében az úgynevezett „hazafi pópa”, Antonie Tamas „Erdély szívében” ünnepelt, „româneste”. Társaival együtt trikolórokat lengetve, Nagy-Romániát éltetve énekelték, hogy átmennek a Kárpátokon is, mert Erdély kell nekik. Bármi áron.
Egyébként Jászvásáron úgy megmotozták az ünnepre érkezőket, mint a közép-amerikai reptereken szokták a drogszállítókat: ellenőrizték a táskákat, végigtapogatták őket a csendőrök. Már reggel büntetést helyeztek kilátásba az AUR számára, mert az 1989-es események során használtakhoz hasonló lyukas zászlókkal érkeztek a helyszínre, az Egyesülés térre.
Feszültség, büntetések, megosztottság jellemezte az ünnepségeket.
Az ország nagyjai szemmel láthatóan egyetlen napra sem tudták félretenni az ellentéteket. A rendőrök, csendőrök már korán reggel osztogatták a büntetéseket. A gazdák és a szállítók nem állították le a tüntetéseket, két hét fagyoskodás után is folytatták a tiltakozást. És kemény üzeneteket fogalmaztak meg az ország vezetőinek amiatt, hogy tönkreteszik a helyi termelőket, a gazdákat, és ukrán importáruval töltik meg a boltokat. Az egyik tiltakozó azt mondta: „kevés kell, hogy lángra lobbanjon a tiltakozás szikrája, ami aztán felégeti az egész országot”.
Egy másik hazafias pópa arról beszélt az egyik kereskedelmi televízióban, hogy az úton egyetlen boldog emberrel sem találkozott, mindenki apátiába, depresszióba süllyedt. „Ébredjetek fel, és menjetek el szavazni, változtassatok a sorsotokon! Az ország vezetőit nem érdekli a nép sorsa, az unió talpát nyalják. Ezen változtatni kell” – kiabálta világgá. Az ünnepségek részleteiről nem szóltunk. Akit érdekelt, megtudhatta a tévéből.
Miközben ezek a sorok születtek – ünnep ide vagy oda – az országban tovább folytak a „megszokott” események: tiltakozások, tüntetések, halálos közúti balesetek, rablások, gyilkosságok, rendőrségi rajtaütések…
Ez volt az egyesülés ünnepén is megosztott Románia.