2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Királyjelöltek az Erdély FM-nél

Koronázásra készülnek az Erdély FM rádiónál. A három királyjelölt – Patkó Katalin, azaz Pati, B. Szabó Zsolt és György Levente, akit mindenki Bródyként ismer – egy hónapon át egy választott téma mellett kampányol: Pati A magány nem vagány jelmondattal a vásárhelyi idősek ügyét karolta fel, Bródy az átláthatóbb közszállítás érdekében működik és egy mindenki számára hasznos vásárhelyi „zsebútvonalat” szeretne elkészíteni, Zsolt pedig Határ a csillagos ég szlogennel egy UFO-leszállópálya építésére, ennek apropóján pedig a helyi turizmus középszerűségből való kimozdítására készül.

Koronázásra készülnek az Erdély FM rádiónál. A három királyjelölt – Patkó Katalin, azaz Pati, B. Szabó Zsolt és György Levente, akit mindenki Bródyként ismer – egy hónapon át egy választott téma mellett kampányol: Pati A magány nem vagány jelmondattal a vásárhelyi idősek ügyét karolta fel, Bródy az átláthatóbb közszállítás érdekében működik és egy mindenki számára hasznos vásárhelyi „zsebútvonalat” szeretne elkészíteni, Zsolt pedig Határ a csillagos ég szlogennel egy UFO-leszállópálya építésére, ennek apropóján pedig a helyi turizmus középszerűségből való kimozdítására készül. Akcióikat a Facebookon lehet díjazni, a korona ugyanis december 6-án annak a jelöltnek a fejére kerül, aki az azelőtti napig a legtöbb lájkot kapja. A részletekről a csütörtöki sajtótájékoztatón számoltak be az érintettek.

– A kollégák ezt az egészet civilként csinálják, kampányukat nem befolyásolja intézményes elvárás. Arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan lehet bevinni egy témát a köztudatba, illetve milyen témákra reagálnak az emberek. Akárcsak a korábbi kezdeményezésekkel – a Kölyökbulival, a Katapulttal – az a célunk, hogy találjuk meg a várost, hogy érdemi és ne formális kapcsolatban legyünk vele – foglalta össze a kezdeményezés lényegét Kelemen Attila Ármin, a rádió igazgatója, akitől azt is megtudtuk, hogy a győztes témát a királyválasztás utáni hetekben, hónapokban sajátjaként vállalja fel az Erdély FM.

A királyjelöltek elmondták, hogy miért éppen az adott téma mellett kampányolnak, mit szeretnének elérni a rendelkezésükre álló hónap alatt, illetve arról is beszámoltak, hogy eddig mire jutottak.

– Eleinte sokat gondolkoztam azon, hogy mivel foglalkozzam, aztán amikor abbahagytam a gondolkozást, akkor jutott eszembe, hogy sok magányos ember él a közelünkben, és nem biztos, hogy észrevesszük őket. Én nagyon szeretem a meséket, szeretem hallgatni az idős emberek történeteit. A napokban a Caritas által működtetett Teréz Anya nappali központban jártunk, egy kis stúdiót vittünk oda, és a központba járók kipróbálhatták a rádiózást, ugyanakkor megtapasztalhatták, hogy a rádió időt szán rájuk. Nagyon jó élmény volt, visszavárnak minket, holnap is megyünk – mondta Pati. A király(nő)jelölt szerint ezen a területen nehéz konkrét, mérhető elvárásokat megfogalmazni, inkább azt szeretné, hogy a kampány hatására a fiatalok többet gondoljanak az idősekre. Akciójához egy matricás kampány is tartozik – csapata Hívd fel a nagyit!, Adjuk át a helyünket! jelmondatú matricákat osztogat majd a buszokon, illetve a sorban állók között –, ugyanakkor Egy napom a nagyszüleimmel címmel rajzpályázat is indul kisiskolások számára. November 21-én délután 6 órától Kádár Annamária és Cosma István Hogyan éljünk úgy, hogy ne legyünk morcos öregek? című előadására várják az érdeklődőket, 29-én pedig a Kölyökbuli 50 év múlva című rendezvény zárja a kampányt. A bulizó kölyöknép ez alkalommal idős emberekkel együtt kézműveskedhet.

B. Szabó Zsolt meglepő ötletével a középszerűség megbontására, a vásárhelyiek ingerküszö-bének kitolására tesz kísérletet.

– Az elkövetkező hónapban minden UFO-jelszóval zajlik majd. Lesznek G Café- és Zanza-UFO-bulik, lesz egy UFO-sarok a Jazz Clubban, illetve két flashmobra is lehet számítani. Egy kerekasztal-beszélgetést is tervezek a földönkívüliekhez való viszonyulásról a művészetekben, illetve a tudományban. Ezzel az elszállt témával tulajdonképpen a gondolkodásmód megváltoztatására törekszem. Azt szeretném, ha lenne legalább egy turisztikai iroda, illetve turisztikai cél, ami elrugaszkodik a középszerűségtől. Azt szeretném, hogy az elkövetkezőkben minden vásárhelyi kapcsolatba kerüljön ezzel a témával, és készüljön el az UFO-leszállópálya, még akkor is, ha az csak egy hely kijelölését is jelenti, ahol különféle rendezvények szervezésére is sor kerülhet. Még ha hülyeségnek tűnik is ez annak, aki hall róla, eljön, hogy megnézze, hogy meggyőződjön arról, hogy mi ez az egész. Nagyon fontos, hogy ebből ne legyen vicc. Nem gyengíteni, hanem éppen erősíteni szeretném ezzel a kezdeményezéssel Pati és Bródy kampányát.

Az első benyomások kapcsán Zsolt elárulta, hogy eddig mindenki komolyabban vette az UFO-s ügyet, mint ő akkor, amikor először kimondta.

– Egy sanda mosoly és utána jön egy ötlet. Eddig minden alkalommal ez volt a reakció – tette hozzá a királyjelölt.

Bródy a buszokon utazó vásárhelyiek komfortérzetét szeretné növelni.

– Egy város életében nagy szerepe van a közszállításnak. Marosvásárhelyen 25 busz, illetve kisbusz közlekedik, ez sok egy 50 négyzetkilométeres területen. A buszok útvonala eléggé konfúz, a buszmegállók nincsenek megfelelően felszerelve az emberek tájékozódási képességének növelése érdekében. A Siletina honlapján hibás adatok szerepelnek, a feltüntetett buszjáratok közül egyesek nem is léteznek. Azt szeretném elérni, hogy a vásárhelyiek tájékozódási képessége mérhetően javuljon. Ennek érdekében egy mobilaplikációt is létrehozok. Az elkövetkezőkben két verseny is indul ebben a témakörben. Csapatokat kérünk fel arra, hogy írjanak egy dalt a közszállításról, és a legjobb szerzeményből demót készítünk. Fiatalok számára egy háromfordulós vetélkedő kezdődik: az első fordulóban egy buszos sztorit kell képregény formátumban megörökíteni, a második forduló egy buszdizájnverseny lesz – a Facebookra feltöltött fehér buszt kell majd díszíteni –, a harmadik forduló pedig maradjon meglepetés.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy bár a három királyjelölt versenyben van, ez egyáltalán nem érződik, mi több, be is segítenek egymás kampányába. B. Szabó Zsolt szerint, bár hárman három különböző területen akcióznak, tulajdonképpen mindhárman a rádiónak a vásárhelyiek életében betöltött helyét, szerepét tükrözik, és törekvéseik – viccesen – egyetlen mondatban is megfogalmazhatók: A magány nem vagány, de nem vagy egyedül, és ha nem tetszik, elutazhatsz.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató