Az a tény, hogy az érettségire álló romániai maturandusoknak még a fele sem szerezte meg az átmenő jegyet, az átpolitizált és az egymást követő kormányok és miniszterek kénye-kedve szerint reformált vagy ellenreformált romániai oktatásügy eredménytelenségét jelzi.
Eljött volna az igazság pillanata? Nos, egyes pedagógusok szerint, akiket szigorúságuk miatt marasztaltak el az utóbbi időben, még csak az alagút bejárata, de korántsem a vége látszik. Pontosabban csak közelítünk az igazság felé. Az a tény, hogy az érettségire álló romániai maturandusoknak még a fele sem szerezte meg az átmenő jegyet, az átpolitizált és az egymást követő kormányok és miniszterek kénye-kedve szerint reformált vagy ellenreformált romániai oktatásügy eredménytelenségét jelzi. Pontosabban azt, hogy nem az elméleti középiskolák, hanem a szakoktatásnak nevezett, de valójában „kiherélt”, azaz a lényegétől megfosztott oktatási forma végzettjei húzták le a mérleg nyelvét (az esti tagozatos vagy a múlt évekről elmaradt végzősök általánosa mellett).
Az elméleti középfokú oktatásban elért 80-90 százalékos átmenési arány (néhány déli megye kivételével) megfelel a valóságnak. A szakközépiskolák végzősei által elért nulla vagy a tíz-húsz százalékot alig meghaladó arány (tisztelet a kivételeknek), azt bizonyítja, hogy ezen a téren komoly gondok vannak. A kamerák (bár a hozzáértő diákok azonnal megállapították, hogy műszaki szempontból nem sokat érnek), a stresszes hangulat állítólag lényegesen csökkentette a segédeszközök használatának lehetőségét, ami a korábbi években helyenként bevett szokás volt. Mégsem ebben kell elsősorban a magas bukási arány okát keresni. Először is azt kell megnézni, hogy az utóbbi időben milyen egyetemek termelték a selejtet produkáló pedagógusokat és kik nem képesek legalább egy átmenő jegyre felkészíteni tanítványaikat. Egy következő lépésben azt kellene mérlegre tenni, hogy a tudás erejét, a pedagógus becsületét hogyan rajzolta át a pénz mindenhatósága. Majd azt sem ártana szemügyre venni, hogy hova süllyedt a szakoktatás színvonala, hogy miért nem mérik jeggyel is a gyakorlati szakmai hozzáértést, ami fontosabb lenne az irodalom vagy egyéb reál tantárgyak ismereténél. Mert akkor szégyenkezhetnénk igazán, ha például a gyakorlati szakismereteket akarnák (például külföldi) szakemberek ellenőrizni.
Az idén elért eredmények ugyanakkor azt is jelzik, hogy minél hamarabb be kellene vezetni a két- vagy többszintű érettségit, amely az elméleti középiskolában az elméleti ismeretekre, a szakoktatásban a szakmai hozzáértésre helyezné a hangsúlyt. És a diákok képességeinek megfelelő, világosan megfogalmazott kérdésekből összeállított tételekkel mérni a tudást. És nem kellene félrevezetni a szülőket azzal, hogy minden diák átmenő jegyet kap az iskolai évek során, s néhol (egyes iskolák román tagozatán például) a diákcsalogató magasabb osztályzatok ígéretével sem.
Ami pedig a legnagyobb kérdőjel a diákjaival együtt felerészben megbukott romániai oktatásügyben, hogy az új tanügyi törvényben háromévesre faragott középiskola bevezetésével hogyan fogják lerombolni azt is, ami még működik, sőt jól működik a tanügyben.
