2022. július 6., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bejutott a labdarúgó Románia-kupa döntőjébe a Sepsi OSK csapata, miután a CSU Craiova elleni elődöntő párharc idegenbeli visszavágóját is megnyerte.

A siker kulcsa a két csapat lelkiállapotában rejlett. Míg Cristiano Bergodi legényei meg tudták őrizni a hidegvérüket, a házigazdák nagyon hamar idegessé váltak, ami a meccs végén Bancu ámokfutásában csúcsOSodott ki (a házigazdák csapatkapitánya mellbe fejelte, majd fejbe dobta ellenfelét).

A háromszéki alakulat egygólos előny birtokában érkezett Craiovára, így számított arra, hogy – a lelátók elvárására is – a házigazdák az első perctől kezdve nyomást gyakorolnak majd Niczuly kapujára. Nem is a megszokott OSK-féle passzolgatást láthattuk, ezúttal inkább a védelmét szervezte meg a lehető legjobban a szentgyörgyi csapat, hogy aztán a középpályán ne sokat teketóriázzon, azonnal próbálja indítani a csatárokat. Ennek következményeként a Craiova, bár mezőnyfölényben játszotta végig szinte az egész mérkőzést, kevesebb veszélyesebb akciót tudott összehozni, mint amilyen veszélyt az OSK ellenakciói jelentettek Pigliacelli kapujára. Ráadásul a játékvezető legalább két büntetőt elnézett: a 4. percben, amikor egy szögletnél Mitreát egyértelműen lerántották, majd a második félidőben Tudoriét cselgáncsban ippont érő mozdulattal vitték földre a craiovai védők.

Íme, a legfontosabb jelenetek: a 9. percben Crețu veszélyeztette a szentgyörgyi kaput, perdített fejese azonban a keresztlécen csattant. A 22. percben Dumitrescu külsővel húzta rá 25 méterről, ám az amúgy szépen csavart labdát Pigliacelli hárítani tudta. A következő támadás során Ivan fejese zúgott el Niczuly bal kapufája mellett. A 26. percben Aganović beadásába még éppen beleértek a védők, hogy ne jusson az öt méteren érkező Tudoriéhoz a labda. A 45+1. percben Aganović kapta remek pozícióban, azonban ballal nem merte elvállalni, és amire a jobbjára tette, már megsűrűsödött előtte a védelem. Ugyanő kezdte a második félidőben a helyzetek sorát, a 46. percben megpattanó lövése centiméterekkel ment mellé. (Ebben a játékrészben egyébként szinte kizárólag az OSK lehetőségeiről beszélhetünk.) Az 55. percben Ștefănescu kissé balról érkező lövését Pigliacelli szögletre ütötte, az 56. percben Tudorie kapott kiváló passzt Edertől, de késlekedett, így Papp bele tudott vetődni a lövésébe. A 66. percben megszületett a gól, miután Ivan ollóból a hatos sarkáról csúnyán fölé küldte: Niczuly hosszan végezte el a kirúgást, Aganović a jobb oldalon indította Ștefănescut, aki faképnél hagyta Bancut, egész az ötös sarkáig tört be, és onnan laposan kötényt adott Pigliacellinek. Az egyre idegesebb craiovaiaknak ezek után szinte semmi sem sikerült, csak Vătăjelu ívelt távoli lövését említhetjük a 81. percben, amelyet Niczuly a léc alól tornászott ki.

A meccs epilógusaként az egész bajnokság egyik legcsúnyább jelenetének lehettünk szemtanúi: Askovszki túl közel merészkedett a partbedobásra készülő Bancuhoz, aki nemes egyszerűséggel lefejelte az OSK játékosát, majd a földön fekvő ellenfele fejéhez vágta a labdát... „Nekünk jó volt, hogy pirosat kapott” – kommentálta szarkasztikusan a meccs után a sepsiszentgyörgyi klub tulajdonosa, Diószegi László.

A Sepsi OSK így két év után ismét kupadöntőt játszhat, az ellenfél pedig az FC Voluntari lesz, amely öt éve már megszerezte a serleget (a másik ágon: CFC Argeș Pitești – FC Voluntari 0-1, összesítésben: 0-3). Bár látszólag könnyebb ellenfél, ne feledjük, hogy a bajnokság alapszakaszában kétszer is nyert a Sepsi OSK ellen.

A döntő csütörtök este a tavasszal felavatott Giulești stadionban lesz.


Fotó: a Sepsi OSK közösségi oldala



Jegyzőkönyv

Labdarúgó Románia-kupa, elődöntő, visszavágó: CSU Craiova – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0-1 (0-0), továbbjutott a Sepsi OSK kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.

Craiova, Ion Oblemenco-stadion. Vezette: Horațiu Feșnic (Kolozsvár) – Valentin Avram (Bukarest), Alexandru Cerei (Kolozsvár). Tartalék: Cătălin Popa (Pitești). Ellenőr: Liviu Ciubotariu (Galac), Mihai Duras (Déva).

CSU Craiova: Pigliacelli – Vătăjelu, Papp, Screciu, Bancu, Mateiu (69. Roguljić), Crețu, Gustavo (59. Cîmpanu), Baiaram (59. Nistor), Ivan, Markovic (59. Koljić).

Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov, Bălașa (73. Ňinaj), Mitrea, Dumitrescu, Păun, Eder, Aganović (80. Vașvari), Bărbuț (59. Golofca), Tudorie (73. Luckassen), Ștefănescu (80. Askovszki).

Gólszerző: Ștefănescu (66.).

Kiállítva: Bancu (85.), illetve Aganović (88. – a kispadról).