Május 6-án, pénteken 12 órától a mikházi régészeti parkban felavatják a Maros Megyei Múzeum által összeállított Idődoboz (Time box) című kiállítást.
Fotó: Silviu Mustaţă
Május 6-án, pénteken 12 órától a mikházi régészeti parkban felavatják a Maros Megyei Múzeum által összeállított Idődoboz (Time box) című kiállítást. Mint ismeretes, a múzeum régészei több éve ásatásokat végeznek a mikházi római vár (castrum) maradványánál. Eddig feltárták a vár alapjait, illetve megtalálták a hozzá tartozó települést (vicus), ahonnan számos korabeli lelet került elő.
Az ásatások célja nemcsak a régmúlt feltárása, hanem a lelőhely és a leletek idegenforgalmi értékesítése is. Ezért az ókori római birodalom határait (limes) kutató nemzetközi program révén a Marosvécs–Sóvárad szakasz című kutatóprojekt keretében Mikházán 2015-ben két ideiglenes pavilont építettek. Ezek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszéke által szervezett Tudományos Diákköri Konferencia nyertes pályamunkája alapján készültek, amelyekben a mikházi római maradványokat újszerűen mutatják be, olyan rendhagyó teret hozva létre, amely referenciaértékű a jelenlegi falusi környezetben, és egyben a régészeti park szimbóluma is lesz. A segédcsapattábort, illetve a római fürdőt bemutató két kiállításon a látogatók megismerhetik a római katonai és polgári élet hétköznapjainak különböző aspektusait, ugyanakkor a mikházi régészeti feltárásokra vonatkozó legfontosabb adatokat is. A programot a Maros Megyei Tanács, a felsőoktatásért, kutatásért, fejlesztésért és innovációért felelős végrehajtó egység (UEFISCDI), a Kronospan és a Sidó György Kertépítészet támogatja.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató