Kiegyezés vagy pereskedés?

Sajtóhírek szerint 2013 első napjától kötelezővé vált a konfliktusban lévő feleknek, még mielőtt a bírósághoz fordulnának, békéltető tárgyaláson részt venni. Az ügyben Marius Bonţeanut, a Maros Megyei Békéltetők Egyesületének elnökét kérdeztük.

Marius Bonţeanut, a Maros Megyei Békéltetők Egyesületének elnöke

Sajtóhírek szerint 2013 első napjától kötelezővé vált a konfliktusban lévő feleknek, még mielőtt a bírósághoz fordulnának, békéltető tárgyaláson részt venni. Az ügyben Marius Bonţeanut, a Maros Megyei Békéltetők Egyesületének elnökét kérdeztük.

– A mediálást nem mi találtuk ki, Amerikában, de a nyugati világban általában bevett jogi gyakorlat, a vitás problémák, konfliktusok megoldásának egyik lehetősége, amiből kimaradhat esetenként az igazságszolgáltatás, elkerülhető a pereskedés. A lényege, hogy a konfliktusban álló személyek kompromisszumos megoldást találjanak.

– Tapasztalata szerint mennyiben érdekeltek az emberek a közvetítésben, békítésben, mert önök egyfajta békebíró szerepet vállaltak fel.

– Sajnos, az itteni emberek – itt egyaránt gondolok románokra, magyarokra, cigányokra –, azt kell mondanom, nem is akarják saját kezükbe venni a sorsuk irányítását, szívesebben bízzák az ügyvédekre. Sokkal inkább szeretik a konfliktust, a botrányt, mint a békés kiegyezést. Amikor az igazságszolgáltatás modernizálásának kísérlete elkezdődött, 2004-ben az amerikai nagykövetség, az igazságügyi minisztérium és a Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesülete próbaprojektet készített a békéltetés témakörében, amely Kra-jován zajlott. Amerikai szakemberek készítettek fel román békéltetőket. Erre a tanfolyamra a megyék tíz-tíz ügyvédet küldtek el. 2008-ban adták ki az első engedélyeket. Én 2008 decemberében kaptam meg a békéltetői engedélyt. A krajovaiakkal végeztem el a tanfolyamot, engem is az amerikaiak készítettek fel. Sajnos, a tíz ügyvéd közül itt, Marosvásárhelyen egyetlenegy váltotta ki az engedélyt. Akkor kezdtek el érdeklődni, amikor 2010-ben, ha nem is alakult ki konfliktus, de nőtt az elégedetlenség a sokszor évekig elhúzódó perek miatt. Ekkor merült fel a mediálás gyors megoldásként. Akkor jelent meg az igazságszolgáltatási tevékenység felgyorsításáról, hatékonyabbá tételéről szóló törvény.

A 2010/115-ös törvény előírta a felek kötelezettségét, hogy a per elindítása előtt, vagy akár a per folyamata alatt a bírák békéltetőkhöz küldik őket – tájékoztatás céljából, hogy békés úton is megpróbálhatnak kiegyezni.

– Arról beszélnek, hogy 2013. január elsejétől a feleknek kötelező módon békéltetőhöz kell fordulniuk, még mielőtt pert indítanának valaki ellen.

– A decemberben megjelent sürgősségi kormányrendelet értelmében január elsejétől nem indíthat pert senki addig, ameddig nem vett részt előzetes békéltetői tájékoztatáson.

– Ami természetesen ingyenes…

– Én békebíróként fogadom a feleket, tájékoztatom a békéltetés előnyeiről minden szempontból, hogy pénzt, időt és idegeskedést spórolhatnak meg a kölcsönös megegyezéssel, a többi már a felektől függ. A tájékoztatásról jegyzőkönyvet készítek, a többi már nem rám tartozik.

– Ha valaki úgy dönt, hogy ezt az utat választja, magáért a mediálásért fizetnie kell. Mennyibe kerül egy ilyen ülés?

– Szerintem jelentéktelen összegről van szó. Egy ülésért általában 400 lejt kell fizetnie az illetőnek. Összehasonlítva azzal, hogy mennyibe kerül egy ügyvéd, plusz az elpazarolt idő, hiszen egy per évekig eltarthat, bagatellnek számít. Mégis, a tapasztalat az, hogy hiába végzünk népszerűsítő kampányokat a békéltetés érdekében. Amíg nem alkalmaznak szankciót, például azt, hogy nem indíthat pert, ha azelőtt nem vett részt mediáláson, nem hiszem, hogy az emberek igénybe vennék ezt a lehetőséget.

– Ebben nem értek egyet önnel, mert senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy akarata ellenére békéltetésen vegyen részt. Ezzel alapvető emberi jogot sértenének.

– Miért ne? Hiszen nem arra kötelezik, hogy békéltetőhöz forduljon a megoldásért, azt kötelezővé lehet tenni, hogy részt vegyen a tájékoztatáson, ami nem csorbítja azt a jogát sem, hogy ha akar, utána peres úton keressen orvoslást a problémájára.

– Említette, hogy az emberek jobban szeretik a pereket, mint a békés megoldást, de azért vannak bizonyára olyanok is, akik ezt az utat választják.

– Vannak persze, de az a tapasztalat, hogy nem jön el mind a két fél, mindig csak az egyik.

– És akkor?

– Akkor én békéltetőként annyit tehetek, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően meghívom a másik felet is tájékoztatásra. Van, aki eljön, van, aki nem. Olyan eset is akad, amikor a felek külön-külön akarnak a békéltetőhöz jönni. Érthető is valahol, hiszen konfliktus van közöttük.

– Volt-e olyan esetük, amikor a békéltető előtt sikerült megegyezniük a feleknek?

– Természetesen ilyen is volt. Én 2009 óta foglalkozom mediálással. Ezalatt kb. 30 békéltető tárgyalásom volt, amelyeknek 70 százaléka megoldódott.

Leginkább válások esetében sikerül megegyezni a feleknek, akik megértik, hogy nem érdemes a bíróságon kiteregetni a családi szennyest. Az ügyvédek körében emiatt volt is egyfajta elégedetlenség, mert a törvény értelmében ők maguk is megpróbálják megegyezésre bírni a feleket. De ez még a mediálásról szóló törvény megjelenése előtt történt. És megpróbáltak átugrani a békéltető tanácson országos szinten, sőt törvénymódosítást is javasoltak, még az alkotmánybírósághoz is fordultak a törvény törlése érdekében. Ugyanis, ha egy ügyvéd a békéltető szerepet is felvállalja, el kell végeznie egy tanfolyamot. Viszont a bökkenő az, hogy például én, Bonţeanu békéltető, aki nem vagyok ügyvéd, semleges maradhatok a mediálás során. A célom, hogy a felek bírósági per nélkül megegyezzenek. Ezzel szemben egy ügyvéd mindig valamelyik felet képviseli, így értelemszerűen elfogult azzal, akinek az érdekeit képviseli.

– Milyen a kapcsolatuk a békéltetőknek a bíróságokkal?

– Egyesületünk első három tagja 2008-ban kezdte meg a tevékenységét. Florea Nuţ, a számvevőszék volt elnöke, Valeriu Soare és én. Majd egy szászrégeni kollégával közösen létrehoztuk a Békéltetők Maros Megyei Egyesületét. Jelenleg 17 tagja van az egyesületnek. Később Kolozsvárról is jöttek előadók, újabb tanfolyamot szerveztek és a résztvevőket a saját egyesületükbe vonták be. Jöttek Bukarestből is, a Békéltetők Országos Egyesületétől, azok is magukhoz édesgették azokat, akik elvégezték a tanfolyamot.

– Ez azt jelenti, hogy versengés van az egyesületek között?

– Nem, hanem azt, hogy egy békéltetőnek kötelező módon valamilyen szakmai egyesülethez kell tartoznia. A probléma nem ez – hogy az előbbi kérdésre válaszoljak –, hanem az, hogy a kapcsolatunk a bíróságokkal, annak ellenére, hogy a felkészítőkön ügyvédek, sőt rendőrök is részt vettek, és bár a bíróságokon ki van függesztve a békéltetők tablója, 2009 óta egyetlen esetben sem küldtek hozzánk embereket.

– Azért érdeklődtem az önök és a bíróságok viszonyáról, mert a bírák mindig arra panaszkodnak, hogy túlterheltek, évről évre tologatják maguk előtt az egyre nagyobb iratcsomókat. A békéltetés nagyon megkönnyítené a dolgukat. Nem?

– Természetesen így van, ezt kellene a magisztrátusoknak megérteniük. Itt van az irodánk a táblabírósággal szemben, ennek ellenére 2009 óta egyetlen magisztrátus sem küldött klienst hozzánk. Bár kötelességük minden ügy előtt felvilágosítani a feleket erről a lehetőségről.

– Az ügyvédeknek meg nem a gyors megoldás az érdekük…

– Nem vádolok senkit, de mindenkinek az ügyfél érdekét kellene szem előtt tartania.