Kicsoda a gyöngyhajú lány?

Az Omega marosvásárhelyi koncertjeire a kíváncsiság mellett sokan azért mentek el, hogy az ismert és kedvelt zenekar legnépszerűbb számát, a Gyöngyhajú lányt meghallgassák. Ősz hajú felnőttek ringatták magukat a zenére, énekelték hangosan a várva várt számot, s a szülőket elkísérő unott tizenévesek élénkültek meg a dalra.

Az Omega marosvásárhelyi koncertjeire a kíváncsiság mellett sokan azért mentek el, hogy az ismert és kedvelt zenekar legnépszerűbb számát, a Gyöngyhajú lányt meghallgassák. Ősz hajú felnőttek ringatták magukat a zenére, énekelték hangosan a várva várt számot, s a szülőket elkísérő unott tizenévesek élénkültek meg a dalra. A Ligetben az első sorokból kiszorult, beszélgetve flekkenező, söröző idősebb vagy középkorú emberek dalolták széles kézmozdulatokkal Kóbor Jánost kísérve, hogy jött, hogy él, hogy hív egy gyöngyhajú lány.

Be kell vallanom, hogy én sem maradtam szótlanul a hátország kórusában, s amikor mellettem álló kedves ismerősöm megkérdezte, hogy a refrénen kívül hogyan is szól a dal szövege, alaposan körülnézve rájöttem, hogy a címet adó soron kívül mások is csak lálázva követik az énekest. Aztán gondolkozni kezdtem, hogy középiskolás diákként, amikor az Istenszékére tartva teli torokból énekeltük az 1969-ben népszerűvé vált dalt, vajon ismertük-e annak minden sorát? És azon is, hogy miért maradt meg ennyire élénken nemcsak a mai hatvanévesekben, a fiatalabb nemzedékekben is a magyar tánczene legsejtelmesebb refrénje? A fülbemászó metafora, hogy él valahol egy lány, akinek úgy csillog a haja, mintha gyöngyből lenne, hasonlatként is szép, de metaforává összekötve telitalálat. A férfiaknak a megálmodott kedvest idézi, a nők számára a nosztalgiát, hogy egyszer valamikor olyan szépek voltak, hogy gyöngyhajúnak látta őket a szerelmes férfi, a tizenéveseknek, hogy olyan szépek lehetnek, mint a dalbeli lány. Nosztalgikus vágy, a szépség, a szerelem, a boldogság, az elmúlt fiatalság utáni sóvárgás – ezt fejezi ki az ismétlődő refrén, ami külföldi zenészeket is megihletett. Ha azonban elolvassuk a Presser Gábor által megzenésített Adamis Anna-szöveget, kiderül, hogy egészen másról van szó. A gyöngyhajú lány valójában a nap, aki elaludt egyszer egy mély tó ölén, majd megsajnálta a sötétben vergődő embereket, és visszatért közéjük a színekkel együtt. Később, ahogy újból álomra tért, vele aludtak el a fények is. De amikor nagyon egyedül vagyunk, gyöngyhajával ránk vár az ég és föld között immár lánnyá átlényegülő égitest, amelytől éltető fényünk származik. „…Igen, hív egy gyöngyhajú lány,/ Álmodtam, vagy igaz talán, /Rám vár gyöngye mögött,/Ég és föld között…” – árulok el néhány sort a dal szövegéből.