Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2011-08-05 11:20:00
Ahhoz képest, hogy szabadelvű, azaz liberális politikus volt, igencsak érdekes, hogy egy magát konzervatívnak nevező kormány programjának lett a névadója és példaképe. Lássuk, mit mondanak a történészek.
A Magyar életrajzi lexikonban röviden ez áll: „Széll Kálmán (Gasztony, 1843. jún. 8. – Rátót, 1915. aug. 16.): politikus, miniszterelnök, az MTA ig. tagja (1902). Vörösmarty Mihály leányát, Deák Ferenc gyámleányát vette feleségül. 1867-ben Vas vm.-ben szolgabíró, 1869-től 1911-ig megszakítás nélkül a szentgotthárdi kerület képviselője, Deák-párti, ill. szabadelvű párti, 1906-tól alkotmánypárti programmal. 1875. márc. 2-től 1878. okt. 11-ig pénzügyminiszter a Wenckheim- és a Tisza Kálmán-kormányban. Ezután megalapította a Jelzálog Hitelbankot, melynek vezérig.-ja, később elnöke volt. Rátóti birtokán mintagazdaságot létesített, híres szarvasmarha-tenyészete volt. 1899. febr. 26-án miniszterelnök és ideiglenes belügyminiszter lett. 1902. dec. 31-én kötötte meg a Széll-Körber-paktumot Körber osztrák miniszterelnökkel, melyben a gazdasági kiegyezést Ausztriával az általa felállított ún. »Széll-formula« alapján rendezte. Az újoncjavaslat miatt kitört obstrukció következtében 1903. jún. 27-én megbukott. 1906-ban az Andrássy-féle disszidens csoporthoz csatlakozott. A koalíció idején az alkotmánypárt elnöke. A koalíció bukása után már nem szerepelt a politikai életben, gazdasági téren azonban tovább is tevékenységet fejtett ki.”
A Wikipédia részletesebben tárgyalja politikusi tevékenységét:
„Több ízben kínálták meg miniszteri tárcákkal, míg végre 1875 márciusában, a Deák-párt és a Balközép egyesülése után a Szabadelvű Párt színeiben pénzügyminiszter lett. 1878 októberében, a boszniai okkupáció után megvált ez állásától. Erélyes és takarékos miniszter volt, aki megszervezte az adófelügyelői intézményt, és legnagyobb sikereként létrehozta az Osztrák-Magyar Bankot. (…)
Mint pénzügyminiszter rendet teremtett az államháztartásban, az állami bevételeket addig nem sejtett magasságra emelte, a pénzügyi adminisztrációt reorganizálta, a keleti és a tiszai vasutat megszerezte, és ezzel megteremtette a később bekövetkezett vasúti államosítás első feltételét; ő létesítette az 1878-i pénzügyi és gazdasági kiegyezést Ausztriával, a bankkérdést az egységes osztrák banknak közös osztrák-magyar bankká alakításával megoldotta; alatta az átvett deficit felénél kisebb összegre szállott le és az államháztartás az egyensúlyhoz közel került. Az ország hitelét helyreállítván, a függő adósságok konvertálásával a régi törlesztéses kölcsönök helyett megteremtette és meghonosította a magyar rentét. (…)
Adóemelései, melyeket politikailag elődje, Ghyczy Kálmán készített elő, megoldották a magyar költségvetésnek az 1870-es évek közepére fellépő válságát, amelyet súlyosbított, hogy az 1867-es kiegyezést követően évekre túlzott gazdasági optimizmus uralkodott el az országon. A költségvetést stabilizáló jövedelemadó-emeléseiért Deák-pártiként keményen meg kellett küzdenie saját miniszterelnökével, a Balközép vezérével, Tisza Kálmánnal is.
Az egyre jobban elmélyülő gazdasági válság idején, 1897 végén, ismét aktívan vett részt a magyar politikai életben. Az ellenzék obstrukciójának erőszakos megrendszabályozása ellen latba vetette befolyását; az úgynevezett lex Tiszát aláírta ugyan, de csak azért, hogy megakadályozza a Szabadelvű Párt végső bomlását.
A Képviselőházban kifejtett kormányprogramja alapján, melynek a »törvény, jog és igazság«-ra való hivatkozása politikai szállóigévé vált, a Nemzeti Párt belépett a Szabadelvű Pártba.
Rövid pár hét alatt a Képviselőház valamennyi megakasztott törvényjavaslatot megszavazta, mégpedig a gazdasági kiegyezés ideiglenes rendezését az általa felállított úgynevezett Széll-formula alapján egészen más alapokra fektetve.
Az 1901-i általános választásokból a Széll Kálmán programja alapján álló Szabadelvű Párt nagy diadallal került ki.
A Szabadelvű Párt egy része Apponyi vezetése alatt nemzeti vívmányokat, a másik része pedig, Tiszával az élén, erélyes rendszabályokat követelt. Ezek miatt beadta lemondását (kísérve az összes pártok elismerésétől), 1903. június 27-én távozni kényszerült tisztségéből. Ezután visszavonult rátóti birtokára és a Házban sokáig nem jelent meg. Kormányzása viszonylagos nyugalmat hozott az amúgy zaklatott közéletbe, amit leginkább Tisza István és köre (pl. Perczel Dezső házelnök) tüzelt a kormányoldalról, az ellenzék részéről pedig szinte mindenki. Az 1904. november 18-i események, az ún »zsebkendőszavazás« miatt mandátumáról lemondott és a pártból is kilépett. Kerülete újra felkérte a jelöltségre, és időközben a Ház feloszlattatván, az általános választásoknál újra megválasztotta. Az 1905-ös belpolitikai válság során többször ama politikusok közt volt, kiknek véleményét Ferenc József király kikérte a kialakult helyzettel kapcsolatban.”
Annyit még érdemes megjegyezni Szegő Iván Miklós HVG-ben megjelent írásából, hogy: „A magyar történelemben ritkán akad olyan politikus, akiről azért nehéz életrajzot írni, mert nem hajtott végre semmilyen szélsőséges tettet, nem csinált óriási hibát, nem vitte csődbe az országot, nem sodorta kilátástalan háborúba, nem akarta kiirtani, kitelepíteni vagy kifosztani a lakosság általa kiválasztott és megbélyegzett részét. Ehelyett csendesen és szívósan építkezett, megpróbálta rendbe tenni az ország dolgait. E politikusokról azért is nehéz írni, mert általában korukban félreszorítva, vagy csak időnként, átmeneti szerepet vállalva tűntek fel a hordószónokok, populisták, lázítók és ígérgetők hadában.” (Kicsoda Széll Kálmán, aki Matolcsy és Orbán helyett elviszi a balhét?)