2020. október 30., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Könyvet hozott a posta, Szávai Géza legújabb regényét*, a Pont Kiadó gondozásában megjelent Cérnapórázt. Nem csak újdonsága késztet a gyors reagálásra, a szerzőt érintő más fontos aktualitások is sürgették a kiadói esemény jelzését. Az például, hogy a 70. évét de-cemberben töltő írót nemrég Illyés Gyula-díjjal tüntette ki a Magyar Művészeti Akadémia. Az elismerést, amint a méltatásban hangsúlyozták, a rendszerváltozás utáni Magyarország válsághelyzeteinek elemzőjeként, a világregény műfaji kísérlet megteremtőjeként érdemelte ki. Mi, erdélyiek persze szívesen kiegészítenénk azzal, hogy az itteni magyarság, a székelység krónikásaként is kijárhat neki a díj. Erdélyiségét különben így vagy úgy ki is emeli Szávai, valahányszor megszólaltatják a médiában. Díjazása miatt az utóbbi napokban többen is kértek tőle interjút. Maradjunk azonban a regénynél, a beszélgetésekben általában ez kerül előtérbe. Az október közepén sorra kerülő Margó Irodalmi Fesztiválon is erről kérdezik majd a budapesti Várkert Bazár Kisszínpadán. A rendezvény beharangozójában ezt írják róla: 

„Szávai a változatosság igézetében írja regényeit. Minden elbeszélt történettel mintha újabb műfajt próbálna ki. A szerző Állatok, nők, gyerekek című új sorozatába illeszkedő regény, a Cérnapóráz egyik ’hőse’ a Totya nevű kutya. A rövid életű tacskó körül örvénylő történetek szálain gyerekek, nők ’és más kiszolgáltatottak’ egymást keresztező – és meghatározó – életútjai tárulnak elénk. Felkavaró, amit a tízesztendős fiúnak, Kotzka Lajoskának el kell viselnie. Az is, amit a megrettent gyerek kétségbeesése okoz. A különös múltú pszichológiaprofesszor, a nőiségével furán tündöklő feleség, a disszidáló kiskatona, egyszóval a regény minden szereplője kitartóan, szenvedélyesen, gyakran kétségbeesetten figyel: magára, másra, mindenre, hiszen tudni akarják, kitől-mitől függ életük alakulása… E törekvésben még az is fontos lehet, hogy ’mi van a kutya fejében’.


Ez, hogy vajon a kutya mire gondol, gyakran felmerül az ebtartókban, akik meggyőződéssel hajtogatják, olyan okos ez az állat, éppen csak hogy meg nem szólal. Totya sem beszél, de gondolatait szinte olvasni lehet. Jó kutya, okos kutya, a regény főhősének is tekinthető, pláne, hogy mindegyre felvetődik a többi szereplőben s az olvasókban is, vajon ki kit vezet pórázon. Áldozatnak, tragikus hősnek is vélhetnők, ha nem állna a rossz oldalon, ha nem lenne a belügyes vallatótiszt kedvence, de erről egyébként ő nem tehet. Mint ahogy a regény többi alakja sem egyértelmű ura, alakítója a maga sorsának. Rövid utalások, belső monológok tisztáznak sok mindent a történetben, amely a XX. század ötvenes éveinek elejét eleveníti fel, de évtizedekkel korábbi és későbbi időszakokban is elhelyezi a ’játszó személyeket’. Kegyetlen, nehéz korszak volt az (lényegében melyik nem olyan?), filozofálgatás is jócskán van benne, mégis lendületes, olvastatja magát a másfél száz oldalnyi regény. És a humort se nélkülözi, ami Szávai írásművészetének egyik dicsérendő jellegzetessége. Ahogy egyik elemzője, Fekete József írja, Szávai olyan író, akinél ’az emberi megkeseredés humorban oldódik fel’. Ugyanő jelenti ki azt is, hogy ’Szávai Géza a történetszövés nagymestere’, akinek ’olyan mesélőkéje van, hogy egyetlen motívum kibontása során akár egy egész évszázadot bebarangol’.” Egyetérthetünk vele. Sok minden lejátszódik a robogó katonai dzsipben, megannyi fura dolog megtörténhet száguldása előtt meg után is. Miközben itt vagy ott könnyen elszakadhat a cérna. De ezt már nem részletezem. Arra viszont felhívom a figyelmet, hogy mielőtt belemélyednének a regénybe, olvassák át a két első oldalt, tájolják be magukat a kötetet nyitó világ(regény) „térképen”. Annyira fontos ez a szerzőnek, hogy minden kötetéhez szeretné mellékelni. Idézzünk belőle:

„…az eurázsiai kontinens közepén elterülő Transzilvánia országot nem lehetett csupán egyetlen nép nevével megnevezni, hiszen itt évezrede élnek együtt magyarok, németek, románok. Európát, a kontinenseket, a Földünket sem nép- vagy országnév nevezi meg. Lehet tehát nagyobb léptékű, természetszerűen tágas az emberi közérzet. Közérzetileg illeszkedhetünk a soknépű Földhöz, életünk – tehát történeteink! – tágabb kereteihez.” Oldottabb fogalmazásban pár napja a Molnár Juditnak adott interjúban szándékairól így vallott: „Ez a gondolatsor azért is foglalkoztatott engem kölyökkorom óta, mert én magyar gyereknek születtem, székelyként a Székelyföldre, éppen az 1950-es Románia kellős közepére… Na, ezt magyarázd el, Géza, a világnak! Hogy mi a te helyed a világban? Igen gyakran kényszerülök magyarázkodásra, amikor például a Székely Jeruzsálem című könyvem (Esszéregény az identitásról) idegen nyelvű megjelenései kapcsán erről külföldön kérdezgetnek. Ilyenkor kell emlékeztetnem a hallgatóságot piciny, de ’soknépű’ Földünk szerencsés formájára: egy gömb felületén élünk, melynek nincs közepe, mert gömbfelületen ez legfeljebb tetszőlegesen választható. Tehát a Föld bármelyik pontjáról nézve áttekinthető és elmesélhető a világ. – Ezért (is) írhattam a regényeim fölé: világregények.” És ennek a világnak a báróivadék Lajoska és megbélyegzett, meghurcolt családja éppúgy része, mint a fondorlatos dr. Kupper ÁVH-s százados és könyörtelen exfelesége, illetve a sofőrködő kiskatona, Elek András és jövendőbelije, vagy az első részben premier plánba került kalocsai fogvatartott, Simon Rozália meg még többen mások, de mindenekelőtt Totya, az örökre elnémított, szótlanul is beszédes, a gazdájához póráztalanul is tökéletesen hozzáidomult, bölcs és nehézkes, rövid lábú kutya.