Keze alatt fehér tenger... – Ikerbárányok születtek Egrestőn

Az egrestői Pap József Balavásár község talán legnagyobb gazdájának számít. Apja, nagyapja is juhtenyésztéssel foglalkozott, így József beleszületett az állattenyésztői létformába, abba a nap- és évszakokhoz igazodó körforgásba, amely rengeteg erőfeszítést, lemondást követel, de idővel semmihez sem hasonlítható elégtételt hoz. A 36 éves gazdálkodóval és feleségével, Erikával az indulásig tereltük vissza az időt.

– Már nyolc-tíz éves koromban sokat segítettem édesapáméknak az állatok gondozásában. A gazdaságot a katonai szolgálat letöltése után vettem át. Akkor száz juhunk volt. Mindenképpen növelni szerettem volna az állományt. Kezdetben nagyon nehéz volt, sok befektetést igényelt az elképzelésem megvalósítása, de a feleségem végig mellettem állt, támogatott. Mára 1850-1880 körül mozog az állomány, ebből 55 kos, 500 növendék. 1350 anyajuhnak kellett volna idén báránya szülessen, de kiderült, hogy közülük száz meddő. Január végén 980 kisbárány jött a világra, több ikerbárány is született – újságolta József. A házaspárt az állatok hasznosításáról is kérdeztük.

– A bárányokból inkább az ortodox húsvét időszakában szoktunk eladni, a magyar húsvétra csak ismerősöket, barátokat szolgálunk ki. Nagypénteken rendszerint úgy 20-30 bárány megy el, de legtöbbjüket ősszel értékesítjük – mondta a gazdálkodó. 

– Sajnos, elég alacsonyak az árak. Tavaly májusban 9 lejt, ősszel már csak 5 lej 50 banit fizettek a bárány kilójáért – tette hozzá Erika, majd az értékesítés terén felmerülő legnagyobb problémáról beszélt.

– Mivel Romániában nincs hizlalda, külföldi, többnyire arab vásárlóink vannak, akik készpénzben nem fizethetnek, csak banki átutalással. Sok gazda megjárta már, hogy hagyta elvinni az állatokat, aztán nem kapott egy banit sem, elúszott az egész nyári keresete. Elég, ha a vásárló kicseréli a fülszámot az állaton, többé nem akadnak a nyomára. Velünk szerencsére még nem fordult ez elő, bár egyszer egy cég azt ígérte, hogy egy héten belül fizet, és egy hónap múlva kaptuk meg a pénzt...  Ami a gyapjút illeti, az iránt régebb volt kereslet, ma már az sem megy olyan jól. Tavaly 2 lej 50 banit fizettünk egy juh nyírásáért, a gyapjút meg 1 lej 70 baniért tudtuk csak eladni.  

A Pap család a juhtejet egy Baróton működő görög cégnek adja át, literenként 2 lej 60 banit kérnek. 

– Kétnaponta 500-600 literrel visznek el tőlünk. Az állatok májusban adják a legtöbb tejet, aztán őszig egyre csökken a mennyiség, októbertől pedig leáll a tejtermelés. Kézzel fejünk. A 14 éves fiunk is sokat segít, éppen úgy feji az állatokat, mint az apja. Ő meg a 12 éves lányunk csak juhtejet iszik. A szomszéd gyerekek is mindig kapnak egy csuporral – mesélte Erika.

József egy sajtkészítő műhelyt is kialakított, ez irányban azonban egyelőre nem bővítették a tevékenységi kört.

– Nagy mennyiségben nem érné meg sajtot termelni, nem tudnánk megfelelően értékesíteni az árut – magyarázta a gazdálkodó. 

Az állatok takarmányát részben önerőből biztosítja, részben megvásárolja a család. 38 hektár földjük van, 240 hektárt pedig bérelnek. A szénát maguk termelik meg, a törökbúzát megvásárolják, legutóbb 70 tonnát vettek. Hat munkással dolgoznak, nyáron még kettőt, nyírás időszakában pedig harmincat vesznek fel. Az alkalmazottaknak mindennap meleg étel jár. Erika főz mindenki számára, ottjártunkkor is tízszemélyes ebéd készült.

– Nálunk nincs ünnep, nincs pihenő. Napkelte előtt kelünk, és van, amikor éjfél után még dolgozunk. De szeretjük... Ha nem így lenne, nem csinálnánk – foglalta össze a lényeget a fiatalasszony. Arra kértük a házaspárt, vázolják fel egy nyári nap „for-gatókönyvét”.

– Fél négykor kelünk, négy órakor kezdődik a fejés. Ebben a fiam is segít. Beállítja a telefonján az ébresztőórát, és kérés nélkül jön az állatokhoz. Hat óra után fogunk neki a kaszálásnak, naponta 2-3 hektárt fejezünk be. Délután 4-ig kaszálunk, utána újra megfejjük az állatokat. Este a fiam a megszáradt szénát gereblyézi össze, aztán 11-12 óráig, van, amikor 1 óráig bálázni megyünk az emberekkel. Esős időben természetesen ők is pihenhetnek – sorolta József a napi tennivalókat.

– A legnagyobb hőségben sem áll le a munka. Ha nyáron ülünk az árnyékban, az télen látszik meg – tette hozzá felesége. Aztán arról mesélt, hogy nagyon jó, megbízható munkásaik vannak, igaz, ők is betartják az ígéreteiket.

– Sokan panaszkodnak, hogy nehéz megfelelő munkaerőt találni. Nekünk nincsenek ilyen gondjaink. Ha kellő tisztelettel bánunk az emberekkel, ők is úgy viszonyulnak hozzánk – mondta Erika. Később a pályázati lehetőségekre terelődött a szó.

– Mi nem veszünk igénybe ilyen jellegű segítséget. Amink van, azt önerőből szereztük. Így legalább  nyugodtan alhatunk, nem kell attól tartanunk, hogy elhibáztunk valamit – értett egyet a házaspár, aztán  örömmel vezettek körbe a szűkebb háztáji gazdaságban. A juhok, bárányok mellett sertést is tartanak. Havonta vágnak disznót, hiszen sok szájnak kell enni adni. Az istállóban két szép póni nézett a betérőkre.

– Ez a fiamé – mutatta büszkén József. Felesége közben arról beszélt, hogy a fiuk biztos kézzel viszi majd tovább a gazdaságot, hiszen most is csak akkor van baj, ha nem engedik, hogy kimenjen az apjával a juhokhoz. És mire a kisfiú felnő, József álma is bizonyára beteljesül.

– Azt szeretném, hogy egyszer négy-öt ezer juhom legyen – árulta el távozásunk előtt a csillogó szemű gazda.