2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Ferencváros a hazai 5-0-s sikerét követően kedden idegenben 2-1-re nyert a walesi The New Saints ellen, így kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából.

Az első félidő játékára alaposan rányomta a bélyegét, hogy a párharc már a nyitófelvonás alkalmával eldőlt. Többnyire mezőnyharc zajlott a pályán, de így is a Ferencváros birtokolta többet a labdát, és az ellenfél kapujához is többször jutott el. Közvetlenül a szünet előtt aztán az első meccsen is eredményes Zachariassen kiugratásból a hálóba talált egy szép emeléssel (0-1).

Térfélcserét követően is folytatódott a két büntetőterület közötti mezőnyjáték, amelyet a Ferencváros 11-ese tört meg. A büntetőt az egyik nyári szerzemény, Rommens váltotta gólra (0-2). A hátralévő szűk félórában csendesen csordogált a találkozó, a hazaiak nem tudtak, a vendégek pedig már nem akartak gólratörően futballozni. A hosszabbításban aztán a walesi csapatnak váratlanul összejött a becsületgól (1-2), így a nyáron kinevezett holland Pascal Jansen irányítása alatt először kapott gólt a Ferencváros, amely viszont így is magabiztosan lépett a következő körbe.

A magyar bajnok ezzel legrosszabb esetben is a Konferencia-liga főtábláján lesz érdekelt ősszel, míg a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájához további két párharcot kell nyernie. 


Az első gól szerzőjét, Kristopher Zachariassent (j) ölelgetik a játékostársai. Fotó: FTC


Eredményjelző

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, visszavágó:

* Qarabag (azeri) – Lincoln Red Imps (gibraltári) 5-0, továbbjutott: a Qarabag, 7-0-s összesítéssel;

* Fenerbahce (török) – Lugano (svájci) 2-1, továbbjutott: a Fenerbahce, 6-4-es összesítéssel;

* Petrocub Hincești (moldovai) – APOEL (ciprusi) 1-1, továbbjutott: az APOEL, 2-1-es összesítéssel;

* Sparta Prága (cseh) – Shamrock Rovers (ír) 4-2, továbbjutott: a Sparta Prága, 6-2-es összesítéssel;

* The New Saints (walesi) – Ferencvárosi TC 1-2, továbbjutott: a Ferencváros, 7-1-es összesítéssel;

* Slovan Pozsony (szlovák) – Celje (szlovén) 5-0, továbbjutott: a Slovan, 6-1-es összesítéssel;

* Klaksvík (feröeri) – Malmö (svéd) 3-2, továbbjutott: a Malmö, 6-4-es összesítéssel.

Jegyzőkönyv

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, visszavágó: The New Saints (walesi) – Ferencvárosi TC 1-2 (0-1). Továbbjutott: a Ferencváros kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel.

Oswestry, vezette: Damian Sylwestrzak (lengyel).

The New Saints: Roberts – Baker (63. Marshall), Davies (63. Pask), Bodenham – Daniels, Holden (80. Clark), D. Williams, Brobbel (63. Bradley), Redmond – McManus (75. J. Williams), Young.

Ferencvárosi TC: Dibusz – Makreckis, Cissé (72. Abena), Gustavo, Ramírez – Maiga (63. Abu Fani), Zachariassen, Rommens – Traoré (72. Gruber), Pesic (63. Kady), Kehinde (85. Katona).

Gólszerzők: Daniels (90+1.), illetve Zachariassen (43.), Rommens (62., 11-esből).

Sárga lap: Brobbel (21.), Baker (60.), McManus (68.).

Román és magyar klubcsapatok mai kupaprogramja

Európa-liga, selejtező, 2. forduló, visszavágó:

* 21.00 óra, DigiSport 2, Prima Sport 2: HNK Rijeka (horvát) – Vajdahunyadi Corvinul 1921 (az első mérkőzésen: 0-0).

 Konferencia-liga, selejtező, 2. forduló, visszavágó:

* 19.00 óra, Duna TV: AEK Larnaca (ciprusi) – Paksi FC (0-3);

* 20.00 óra, DigiSport 1, Prima Sport 1: CSU Craiova – NK Maribor (szlovén) (0-2).

A Fehérvár FC – Sumqayıt FK (azeri) mérkőzést tegnap, lapzárta után játszották, míg a Neman Grodno (fehérorosz) – Kolozsvári CFR 1907 találkozót, amelyet Győrben rendeznek, nem közvetítik. A Puskás Akadémia az UEFA döntése alapján játék nélkül jutott tovább, a Dnipro-1 csapatát ugyanis kizárták, miután az ukrán klub csődöt jelentett.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató