2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kétnyelvű tanácsülést követel a POL

Míg az elmúlt önkormányzati ciklus utolsó tanácsülésén látványosan kikerültek a szinkronfordítást biztosító berendezések a képviselők asztalára, épp hogy megalakult az új testület, és a tegnapi soros ülésen már nyomuk sem volt a gépeknek. 

Míg az elmúlt önkormányzati ciklus utolsó tanácsülésén látványosan kikerültek a szinkronfordítást biztosító berendezések a képviselők asztalára, épp hogy megalakult az új testület, és a tegnapi soros ülésen már nyomuk sem volt a gépeknek. A Szabad Emberek Pártjának (POL) képviselői kérvényt olvastak fel tegnap a polgármesteri hivatalban, amelyben a hazai jogszabályokra és a nemzetközi egyezményekre hivatkozva a tanácsülések kétnyelvűsítését kérték. 
A közgyűlés napirendi pontjait illetően igen gyorsan egyezségre jutottak a képviselők, elsősorban a különféle licitbizottságok összetételének megújításáról, illetve övezeti városrendezési tervek jóváhagyásáról lévén szó. A tanácsosok által javasolt személyeket megszavazták, és döntés született a bölcsődékbe járó gyerekek havi ellátási díjának a jóváhagyásáról is. Ez utóbbi kapcsán az RMDSZ-frakció még a tanácsülés előtt állást foglalt, javasolva e díjszabás szinten tartását. „Az említett összegeket legtöbb 20%-kal lehetett volna növelni. Annak ellenére, hogy a múlt évhez képest jelentősen megnőttek a bölcsődei költségek, a szolgáltatások színvonala is jobb lett, úgy gondoljuk, hogy ezt a kiadást nem a szülők kell fedezzék, annál is inkább, mert  bölcsődébe elsősorban olyan szülők viszik gyerekeiket, akiknek munkahelyi elfoglaltságaik vagy családi, szociális helyzetük miatt nincs lehetőségük a családban megoldani hosszabb időre a gyerekfelügyeletet. Javaslatunk szerint a polgármesteri hivatalnak saját költségvetéséből kell fedeznie a bölcsődék működtetéséhez szükséges többletköltséget. Jelenleg a hat bölcsőde összesen 337 gyereket tud fogadni, az RMDSZ-frakció pedig szükségesnek látja, hogy növelje a férőhelyek számát” – hangsúlyozta a sajtónak nyilatkozva Peti András. 
A napirendi pontokat követő felszólalásában Peti András kijelentette, az RMDSZ-frakció kezdeményezni fogja egy rendkívüli tanácsülés összehívását a költségvetés-kiigazítás kapcsán, amelyet időközben közvitára bocsátottak. Újságírói kérdésre a volt alpolgármester közölte, a soron kívüli ülés indokolt, hiszen augusztus 1-től életbe lép a közalkalmazottak bérkiegyenlítésére vonatkozó sürgősségi kormányrendelet, amire 4,8 millió lejt kell elkülöníteni a büdzséből, és ez a legfontosabb prioritás. A Forgatag és egyéb kulturális rendezvények, úgymint az őszi nemzetközi könyvvásár, szintén fontosak, nagy veszteség lenne, ha ezeket nem támogatná a város” – mondta. 
Alkalmazni kell a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályokat
Hermann Mark Christian POL-tanácsos a közgyűlés előtt felolvasta annak a beadványnak a szövegét, amelyet tegnap iktattak volna a tanács jegyzőjénél. Ebben az ország alkotmányára, a 215-ös helyhatósági törvényre, a tanács szervezési és működési szabályzatára, valamint a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményekre hivatkozva kérte a tanácsülések kétnyelvűsítését, vagyis a fent említett jogszabályok ad literam alkalmazását. Pontosabban azt követelte, hogy – amint azt a törvény előírja – a polgármester biztosítsa a szinkrontolmács-berendezést, illetve egy engedélyezett fordító folyamatos jelenlétét a testület ülésein, aki a magyar nyelvű felszólalásokat román nyelvre fordítja. Hozzátette, a tanácsülések kétnyelvű jellege is hozzájárul ahhoz, hogy Marosvásárhely valóban a harmónia és békés együttélés városa legyen, méltó egy európai városhoz, majd felkérte a képviselőket, írják alá a dokumentumot. Lapunknak nyilatkozva elmondta, a tanácsban nemcsak románul, magyarul is szeretne beszélni. „Tizenöt éve törvény biztosítja számunkra a jogot, hogy magyarul is felszólalhassunk a tanácsüléseken, magyarul bonyolítsuk le az ügyintézést, kétnyelvű utcanévtábláink legyenek, magyarul is hozzájussunk a közérdekű információkhoz. Ideje alkalmazni a törvényt. Tudomásom volt róla, hogy az RMDSZ-es tanácsosok még jelöléskor kötelezettségvállalást írtak alá, hogy az új tanácsban használni fogják az anyanyelvüket. Minekutána ez nem így történt, a mai tanácsülésen kénytelen voltam felolvasni a beadvány szövegét. Nem politikai nyilatkozat volt, nem akartuk ezt az érzékeny témát pártpolitikai vagy etnikai síkra terelni, mi csupán a jogszabályok alkalmazását kérjük. Azt mindenképpen furcsának tartom, hogy mind Peti András, mind Bakos Levente ülésvezető politikai nyilatkozatnak minősítette felszólalásomat. A kétnyelvűség nem ideológiai, nem pártpolitikai kérdés, hanem a marosvásárhelyi magyarság jogos követelése. Az ülés végén szót kértem, hogy magyarul is elmondhassak egy utolsó mondatot, ám az ülésvezető felfüggesztette a gyűlést” – nyilatkozta. 
Hermann Mark Christian beszéde után ugyanis Peti András magyarul szólalt fel, politikai nyilatkozatnak nevezve a POL beadványát. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt 16 év során történt előrelépés a kétnyelvűsítés felé, a sőt, bírósághoz is fordult esetenként az RMDSZ, sajnos nem mindig sikerrel. Kijelentette, a múlt mandátumban elkülönítették a pénzt egy vadonatúj fordítógépre, meg is vették, csak a tolmács alkalmazása akadt el. Ezzel szemben a POL tanácsosa azt mondta, nincs fordítógép, helyette egy luxusautót vásárolt a polgármesteri hivatal. 
Csíki Zsolt RMDSZ-frakcióvezető lapunknak kijelentette: az anyanyelvhasználatra vonatkozó törvényt be kell tartani, a magyarságnak joga van anyanyelvén beszélni. „A POL beadványát el kell olvassuk, meg kell nézzük a felsorolt törvénycikkelyeket. Az RMDSZ-tanácsosok 16 éve kezdték ezt, ilyen beadványokat még írtunk alá ezeregyet. Az a lényeg, hogy végre használjuk a magyar nyelvet, nem hogy mit írunk alá s mit nem. Legyen meg a fordítógép és keressék meg a tolmácsot, aki helyesen tud fordítani” – jelentette ki. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató