2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Creactivity országos gyerekfesztivál

Immár ötödik alkalommal szervez gyermekfesztivált a hét végén, november 6-7-én a marosvásárhelyi Creactivity Egyesület. Előző fesztiváljaik személyes részvétellel zajlottak, és több száz gyerek fordult meg ezeken a tematikus rendezvényeken, ellenben idén, a járványügyi helyzetre való tekintettel, az online térbe költözik a tartalmas kikapcsolódást kínáló esemény. Interaktív játékokra, kulturális- és sportbemutatókra, kézművesműhelyekre, táncok- tatásra és rengeteg kihívásra számíthatnak a gyerekek.





Az utóbbi időben, a járványhelyzet miatt egyre kevesebb a gyerekeket megszólító rendezvény, emiatt is döntöttek úgy, hogy megszervezik az immár hagyományosnak számító fesztivált az online térben. Szeretnének ezáltal a gyerekek számára tartalmas kikapcsolódási lehetőséget kínálni, interaktivitásra késztetni, illetve kihívások elé állítani őket – fejtette ki lapunknak Gál Csilla, a Creactivity Egyesület elnöke.

Mint mondta, nem az a cél, hogy egy teljes hétvégére a számítógép elé vonzzák a gyerekeket, és esetleg egy családi kirándulós programot felcseréljenek a képernyőre, de ha éppen nincs más elfoglaltságuk, megpróbálják aktívvá tenni a hétvégéjüket, különböző programokat, sporttevékenységeket, edzési lehetőségeket, kézművesműhelyeket, táncbemutatókat kínálnak fel a 6-12 éves korosztály számára, különféle táncstílusokban koreográfiákat lehet elsajátítani a szombaton és vasárnap 11-18 óra között zajló fesztivál keretében.


Fotó: Facebook (Creactivity Egyesület)



A szervező arra kérte a szülőket, hogy a hét első felében szánjanak néhány percet arra, hogy átnézzék a fesztivál programját, amit kedden, november 2-án a szervezők közölni fognak a Creactivity Egyesület Facebook-oldalán; tájékozódjanak, mely időpontokban milyen programokba lehet bekapcsolódni, az egyes partnerszervezetek mivel készülnek, és válasszanak ki néhányat, legyen az egy sportprogram, egy tánc, vagy egy kézműves-tevékenység, amely felkelti a gyerek érdeklődését, hiszen egy órába két foglalkozás is belefér. A fesztivál programjait a Creactivity.org.ro Facebook-oldalon lehet majd követni, és jó lenne, ha a számítógép, tablet előtt a rendelkezésre állna egy, legalább két négyzetméteres felület, ahol a gyerek mozogni tud, ugyanis az edzők által bemutatott gyakorlatokba be lehet kapcsolódni, kimondottan kezdőknek szánják az egyes edzéseket. Át lehet hívni egy-két barátot, szomszéd gyereket, hiszen, ha két-három gyerek közösen vesz részt ezeken a tevékenységeken, valamelyest adott lesz a közösségi élmény, de ilyen létszámban még nem vonják el egymás figyelmét a foglalkozásokon elhangzottaktól. A közösségi élményhez ugyanakkor hozzájárul, hogy a fesztivál idején 15 gyerekanimátor áll végig a gyerekek rendelkezésére, és bár felvételről fognak menni a különböző kézművesműhelyek, oktató tevékenységek, ha a fesztiválozók bármiben elakadnak, fel tudják hívni a szervezőket, három telefonszám áll majd a rendelkezésre, illetve három e-mail-cím is üzemel a fesztivál ideje alatt azért, hogy a lehető legrövidebb idő alatt tudjanak segíteni, válaszolni az esetleg felmerülő kérdésekre. Emellett az élő bejelentkezés alatt chatben is jelezhetik, ha esetleg elakadnak valamivel. Az egyesület elnöke hozzátette: a fesztiválon való részvétel ingyenes, de előzetes bejelentkezéshez kötött. Az esemény már elérhető az egyesület Facebook-oldalán. Arra kérte a szülőket, hogy a Google Formsban jelentkezzenek be, hogy ha bármiféle technikai gond adódik, a szervezők tudják velük tartani a kapcsolatot.

Ugyanakkor a szülők a héten, november 3-6. között egy kézművescsomagot vehetnek át egy jelképes összeg, 25 lej fejében a Creactivity Központ Márton Áron utca 9. szám alatti székhelyén. A csomagban megtalálhatók az összes kézműves-, valamint oktató tevékenység alapanyagai, ezáltal próbálnak a szülők segítségére lenni, és megkímélni őket attól, hogy a kellékek beszerzésével kelljen időt tölteniük. A kézművesműhelyekhez szükséges anyagok listáját kedden, november 2-án közzéteszik, hogy akik más városból vagy országból kapcsolódnak be, azok is időben előkészíthessék az alapanyagokat.





15 partnerszervezet kínál tartalmas programokat

A kétnapos gyerekfesztiválon 15 partnerszervezet kínál színes és érdekes programokat a bekapcsolódó gyerekek számára. A tánc iránt érdeklődő kiskorúak a Dance Art szakembereitől, Somodi Katalin és Jenáki Ingrid oktatóktól tanulhatnak tánckoreográfiát, valamint versenytánc-edzésekbe is bekapcsolódhatnak. A Navarra Dance koreográfusa, Macaveiu Blanka a modern tánc világába vezeti be őket, Varró Huba, a Boróka néptáncegyüttes vezetője pedig a néptáncot próbálja megszerettetni a gyerekekkel. A tánc mellett a sportnak is kiemelt szerep jut a hétvégi fesztiválon, Lengyel Norbert, a Taekwondo Revolution edzője kezdőknek tart taekwondoedzést, illetve sportbemutatókkal készül a Real Attraction Egyesület, valamint a Marosvásárhelyi Hoki Egyesület. Gál Csilla megjegyezte: a céljuk az, hogy megismertessék a gyerekekkel ezeket a lehetőségeket, hiszen könnyen lehet, hogy felkelti az érdeklődésüket egy adott táncstílus vagy sportág, és elkezdik majd rendszeresen űzni. A kézműveskedés iránt vonzódó gyerekeket is több érdekes programpont várja, a Milvus Csoport Környezetvédelmi és Madártani Egyesület munkatársa, Kiss Réka Beáta biológus segítségével madáretetőt készíthetnek, ezenkívül a szakember a madarakkal és etetésükkel kapcsolatos érdekes tudnivalókat is megoszt az aprónéppel. A Kreative Studio képviseletében Kacsó-Kölcze Kata képzőművész a grafikarajz rejtelmeibe kalauzolja el a gyerekeket, illetve az alapszínekkel és keverékszínekkel kapcsolatos ismeretekkel is gazdagodhatnak majd neki köszönhetően. A Teleki Téka múzeumpedagógusa, Márton Krisztina iniciálék készítésére tanítja a fesztiválozókat. Emellett a Creactivity önkéntesei két tánckoreográfiát tanítanak majd meg a gyerekeknek, illetve 14-féle kézművesműhelybe várják az érdeklődőket. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató