Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
(Folytatás május 8-i lapszámunkból)
Hoi Anban is megálltunk egy selyemszövödében, a folyamat itt is teljes, a selyemhernyó-tenyésztéssel kezdődik, és a selyemkelme-eladással végződik. Persze, a lényeg az, hogy vegyünk valamit. Utána megtekintettük a japán hidat, majd egy pagodát. Megittunk egy kávét, és megkóstoltunk helyi süteményeket. Eddig azt hittem, hogy Guatemalában ittam a legjobb kávét, de ezek után már nem állítom teljes bizonyossággal. A süti is finom volt, akárcsak a később elfogyasztott banános palacsinta. Ha nem volna ilyen messze a hely, és nem volna ilyen meleg, még mennénk máskor is.
Kellemes város, az utcák rendezettek. (Sajnos a képek nagy részével nem tudom, mi történt, eltűntek a gépemből.) Látszik, hogy az itteniek a turizmusból élnek. Sok a külföldi, és minden lépésre valaki el akar nekik adni valamit: képeslapot, repülő papírmadarat, selyemruhát, mindenfélét, amit csak el lehet képzelni. Valamikor kereskedelmi központ volt, és vetekedett a maláj Melacca kikötővel. Ma a világörökség része.
Ha lassan is, de Vietnám halad a korral, és úgy néz ki, a demokrácia felé. Már lehet kritizálni a vezetőséget, de csak szóban, írásban még nem. Lehet utazni, külföldön dolgozni stb.
A Ha Long-öböl (Vietnám)
Az öböl gyönyörű, de ha nem volna ködös, borús az idő, még felejthetetlenebb lenne; úgy láttam, elég nehéz lesz sok jó képet készíteni. Állítólag több mint 3.000 mészkő szikla tarkítja az öblöt, nem egy filmet forgattak itt – Indokína, James Bond stb. – jelenleg ez is a világörökség része. Hajónkról egyenesen egy 60 személyes kirándulóhajóra léptünk, a tulaj ott lakott az emeleten. Állítólag csak 7 éves a hajó, de ránézésre adtam volna neki 20-at is, persze nem vagyok hajószakértő. Sok a kiránduló, amerre néztem, mindenfelé hasonló járgányt lehetett látni. Az ebéd is benne volt a kirándulás árában, és már hozták is. Hatan ültünk egy asztalnál, és mikor az első fogást felszolgálták egy pici tányéron, azt hittük, mindannyiunknak hoznak egy-egy tányérkát. Tévedtünk, de amikor a hetedik-nyolcadik fogást is szervírozták, már örvendtünk a kicsi adagoknak. Volt ott csirke, zöldség, hal, rák, rizs, tarisznyarák és még ki tudja, mi minden. Becsületükre legyen mondva minden finom volt.
Időközben a köd is mintha egy cseppet megritkult volna, a táj így még szebb, a modern világ hét csodája közé sorolják, és állítom, hogy kiérdemelte a besorolást. Egypár úszó halászfalu tűnt fel, valamint különböző, sokszor valószerűtlen formájú sziget, szikla. Az egyik dupla szikla a Veszekedő csirkék elnevezést kapta, még az egyik papírpénzükön is rajta van.
Itt van a híres Thien Cung-barlang is, mintegy 120 lépcső visz fel hozzá. Csodás sztalagtitok és sztalagmitok díszítik. Sokáig azonban nem lehetett nézelődni, egyre több látogató érkezett.
Utunk utolsó állomása. Az eső nem esett, de az ég borult volt, és 8-10 C-fok körüli volt a hőmérséklet. És hogy minden jó legyen, a hajónkon bejelentették, hogy nem a megszokott helyen kötünk ki, hanem az egykori Kay Tak röptér mellett. Ez csak annyiban érintett, hogy szállodánk, a Marco Polo egy kőhajításnyira lett volna a helytől, ahol eredetileg ki kellett volna kössünk, és így legalább 30 percnyit kocsikázunk a Kay Taktól. Viszont annyian jöttünk a hajóval, hogy több mint egy órát kellett várni, míg sorra taxihoz jutottunk. (Ez a szabadság rosszul kezdődött, és úgy tűnt, hogy úgy is végződik.)
Hongkong is változott az utóbbi 15 év alatt, sok az új tömbház végig az út mellett. A lakások itt sem nagyok, és azon gondolkodtam, miért is szeretik annyira ezt a várost. Mert ember ember hátán, a forgalom alig halad, az emberek java része egy apró tömbházban lakik, és minden drága. Persze biztos vannak olcsó helyek is, de mi nem ismerjük a várost. Az emberek elegánsak, ízlésesen vannak felöltözve, sok a fiatal. Mindenki kezében ott van az elmaradhatatlan telefon, és inkább azt nézik, mint az utat.
Marco Polo szállodánk a Tsim Sha Tsui negyedben van, közel a Victoria kikötőhöz. Modern épület, klasszikus kapcsoló nincs is, időbe került, míg megtanultam, hogyan kell használni. Nem hiába mondják az amerikaiak, hogy öreg kutyát nehéz új trükkökre tanítani.
Sokan cigarettáznak az utcán, de senkin sem láttam baseballsapkát, úgyhogy ha nem akarok feltűnni, jobb, ha nem használom, gondoltam. Igaz, a sok ázsiai között elég nehéz nem feltűnni.
(Folytatjuk)