Átalakítanák a kontinens határőrizeti ügynökségét a brüsszeli bürokraták.
Átalakítanák a kontinens határőrizeti ügynökségét a brüsszeli bürokraták. Erről valószínűleg nagyon sokat fogunk hallani a héten, hiszen máris ellenkezést váltott ki a migránsválság kezelésére hivatott terv, amely most sem több tüneti kezelésnél. Ennél jóval többre és jóval régebben lett volna szükség. Mert akkor agyalni az öreg kontinens közös határvédelmének átszervezésén, amikor már milliós nagyságrendben vannak hívatlan vendégek a képzeletbeli kapun belül, az bizony szegénységi bizonyítvány. Bár még ez is jobb, mint az elhíresült kvótarendszer ötlete, amely nemcsak az egyes tagállamok akaratát, hanem maguknak a migránsoknak az emberi jogait sem veszi figyelembe, úgy szortírozva őket, akár a vásári állatokat. És érdekes módon ez mintha nem zavarná még a jogvédőket sem .
Értelmes embernek nehéz elhinnie, hogy a fejlett nyugati államok mindenféle szakértői és szolgálatai ne mérték volna fel másfél évtizede, amikor elkezdődtek az afganisztáni, majd az iraki háborúk, hogy ezek többmilliós embertömeget tehetnek földönfutóvá. Mint ahogyan a már lassan fél évtizede dúló szíriai konfliktus is csak a szomszédos államokba kergetett már át egy kisebb állam lakosságának megfelelő számú menekültet. Hogy a mostani, a szomszédságunkban átvonuló áradat hátterét firtató elméletekben mennyi az igazság, azt nehéz eldönteni, de az tény, hogy az amerikaiak terrorellenes háborúi, az arab tavasz és a szíriai válság lehetséges humanitárius következményeit az európai politikusok vagy nem, vagy nagyon rosszul mérték fel. És most is csak gyengébbnél gyengébb megoldásokkal képesek előállni, mert a kerítés vagy a határőrizet csak felszíni kezelést jelent erre a válságra, a valódi megoldás az említett konfliktusok békés lezárása és az ezek által sújtott övezetek újjáépítése lenne, hogy senki ne kényszerüljön a nyakába venni a világot, hanem békében élhessen a szülőföldjén.
De nem azt látjuk, hogy a valódi megoldáson dolgoznának a kontinens irányítói, inkább csak kapkodnak. Ugyanígy kapkodtak még nemrégiben, amikor a görög válság legújabb fejezete során kiderült, hogy a valutaunióból még saját akaratából sem távozhat valamely tagállam, nemhogy a többiek tehetnének ki egy szándékos rakoncátlankodót, egyszerűen azért, mert erre nincs szabály. Ezek a válságok mutatnak rá, hogy a már huszonnyolc csillagos lobogóba csomagolt európai álom messzire nem olyan fényes, mint azt a belépés előtt nekünk is lefestették. A kontinens keleti felén felnőtteket egyre inkább egy másik unióra emlékezteti, amiből negyed évszázada nagy örömmel szabadultunk.
