2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Késik a gondozók járandósága

Gogyán Ildikó marosszentgyörgyi lakos jelezte, két hónapja nem kapta meg azt a gondozói pénzt, amit súlyosan fogyatékos gyermeke ápolásáért kellene folyósítsanak neki.

Gogyán Ildikó marosszentgyörgyi lakos jelezte, két hónapja nem kapta meg azt a gondozói pénzt, amit súlyosan fogyatékos gyermeke ápolásáért kellene folyósítsanak neki. Nemcsak ő, többen vannak abban a helyzetben, hogy a betegeknek nem tudják megvásárolni sem az élelmet, sem a testi higiéniát szolgáló fogyóanyagokat. A pénzt több ízben kérték a polgármesteri hivatalban.

A felvetett kérdéssel kapcsolatban Sófalvi Szabolcs polgármestert kérdeztük, aki elmondta, hogy a gondozóknak járó pénzt nem a helyi költségvetésből, nem polgármesteri hivatal kell adja, hanem az állami költségvetésből kell átutalják. Csak éppen nem utalják át. Ezért nem kapják meg a jogosultak a nekik járó támogatást.

– A panaszt tevő maros-szentgyörgyi édesanyának több ízben segítettünk már, lakókonténert adtunk neki, bevezettük a villanyt, a vizet, támogattuk, mindent megtettünk, hogy enyhítsünk a család anyagi terhein. Amit lehetett, megtettük, de a gondozói pénzt, ami nem érkezett meg a számlánkra, sem neki, sem a hasonló helyzetben levő további huszonvalahány marosszentgyörgyi gondozónak nem fizethetjük ki.

Hogy mégis segítsünk a bajban lévő embereken, a csütörtöki tanácsülés napirendi pontjai közé iktattuk azt a javaslatot, hogy a jogosultaknak helyi költségvetésből előzetesen fizessük ki a gondozói pénzt, amit ha utólag megkapunk az államtól, visszautalunk a helyi költségvetésbe. Ezt azonban a tanácsnak jóvá kell hagynia. Megjegyzem, nemcsak a gondozók járandóságát nem utalták át a polgármesteri hivatalnak, hanem a szociális segélyeket sem! S nemcsak Marosszentgyörgy van ebben a helyzetben, hanem a többi település is! – tájékoztatott Sófalvi Szabolcs polgármester.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató