Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-05-18 16:00:00
A harmadosztálynak gyakorlatilag két játéknapja búcsút intő szászrégeni gárda a bajnokság utolsó hazai pályás mérkőzésén a csoport másik kieső együttesét, a Feketehalmi CS-t látta vendégül. A november közepére emlékeztető hidegben, szélben, szinte végig zuhogó esőben, felázott talajú gyepen lejátszott találkozó első játékrésze eléggé hűen igazolta a csapatok szomorú státuszát.
Noha az összecsapás első félidejének túlnyomó részében az Avântul irányított, Stoica Vili tanítványai csupán két alkalommal veszélyeztették a vendégek kapuját. A 11. percben R. Suciu állt közel a gólszerzéshez, ám a középhátvéd erős lövését László kapuvédő szögletre hárította. Majd két pontatlan lövés következett: előbb Todoran 18 méterről jócskán mellégurított (19.), majd a túloldalon, a 26. percben Zala távoli kísérlete kapu fölé ment. A félidő hajrájáig a pöttyös leginkább a két büntetőterület között „fáradozott”, említésre érdemleges kapujelenetek nélkül. A 42. percben azonban a második veszélyesebb támadásnál a csoport sereghajtója megszerezte a vezetést: ekkor Țurcan a tizenhatos jobb oldaláról pontosan továbbított Udreához, aki mintegy 10 méterről egy jól eltalált lövéssel bevette Menyhárt kapuját (0-1). Az alapszakasz nyolcadik fordulójához hasonlóan a Brassó megyeiek ismét feladták a leckét… A 44. percben Ciobănică előtt nagy egyenlítési lehetőség kínálkozott, ám szemben a kapussal Lászlót vette célba!
Térfélcsere után szintén Ciobănică került helyzetbe, ám látványos lövését a vendégek kapusa hatalmas bravúrral a léc alól szögletre tolta. Miután Bugnar kemény lövését az 56. percben László magabiztosan megfogta, az 59. perctől az Avântul valósággal megtáltosodott, s szűk félóra alatt nem kevesebb mint négyszer talált a be a vendégek kapujába! A gólgyártást M. Pop kezdte el, nagy erővel belőtte a Căliani egyértelmű buktatásáért megítélt büntetőt (1-1). Három perccel később Dinu Todoran gárdája ismételten átvehette volna a vezetést, ám Radu közelről elügyetlenkedte a nagy lehetőséget. A 69. percben viszont a szászrégeniek újabb gólnak örülhettek: Ciobănică pontos jobb oldali passzát a fiatal Forgaci a büntetőterület közepéből könnyedén László hálójába továbbította (2-1). Hat perccel később a házigazdák kétgólosra növelték előnyüket az eredményjelzőn: a fáradhatatlan Truța kitűnő ütemű egyéni akcióját követően a labda Pophoz került, aki pontosan továbbított újra Truțához, s a csapatkapitány, miután könnyedén kicselezte Lászlót, néhány méterről az üres kapuba gurított (3-1). A hazaiak látványos játéka tovább folytatódott, s a 87. percben a fiatal Forgaci egyedül a kapussal mellélőtt, ám a szituáció igencsak büntetőgyanúsnak tűnt. Két perccel később Ciobănică beállította a találkozó végeredményét, miután Căliani okosan játszotta ki a lest, így egyedül vezethette rá a labdát az üresen maradt feketehalmi kapura, megállította a gólvonalon, és sarokkal a hálóba küldte (4-1). A vendégek reménykedve néztek Básza-Magyar Tamás kolozsvári partjelzőre, aki azonban határozottan a középpálya irányába szaladt.
A sima győzelem ellenére a Szászrégeni CSM Avântul öt idénybeli vergődés és szenvedés után búcsút intett a 3. ligának. A kiesés az ősz végén, tizenöt játéknap után már borítékolható volt, aztán a téli szünet után, a Marosvásárhelyről érkezett erősítés hatására megcsillant a bennmaradás reménye, amelynek sokáig volt is alapja, ám végül nem sikerült a bravúr. Ennek több oka is van: az Avântulnak csupán elnöke van, a klubnak immár 15-20 éve nincs komoly vezetőtanácsa. Az oly sokat hangoztatott „nagy” költségvetés tulajdonképpen minimális, s csupán a város elöljárói számára tűnik tetemesnek. 2015-ös viszonylatban lehetséges, hogy hatalmas lenne a kék-fehérek költségvetése, ám 2025-re nézve semmiképp sem minősíthető annak. Példának okáért a 8. helyen végző, alig három ponttal többet begyűjtő désiek büdzséje közel a duplája a régeninek… A játékoskeret érték, valamint számszerű vonatkozásban is „vékonynak” könyvelhető el. Mindezek mellé a csapat iránti viszonyulásban megnyilvánuló felületesség, valamint érdektelenség („púp a háton”) is párosult azzal az állandó szlogennel, hogy „túl nagy a csapatra költött összeg, ennek dacára nincsenek az elvárásoknak megfelelő eredmények”. Lám-lám, az „óriási” költségvetésnek is „köszönhetően”, öt kínkeserves idény elteltével megvan a lesújtó végeredmény, a város EGYETLEN felnőtt és nagy hagyományokkal rendelkező, közkedvelt labdarúgócsapata 2025 májusában kiesett a 4. ligába…
Jegyzőkönyv
3. liga, 7. csoport. alsóházi rájátszás, 9. forduló: Szászrégeni CSM Avântul – Feketehalmi CS 4-1 (0-1).
Szászrégen, Avântul-pálya, hideg, esős időjárás, mintegy 80 néző. Vezette: Pavel Horvat (Déva) – Lucian Armeanu (Puj), Magyar Tamás (Kolozsvár). Tartalék-játékvezető: Papp Csaba (Marosludas). Ellenőr: Cătălin Pașcanu (Kudzsír), Marchiș Traian (Nagybánya).
Szászrégeni CSM Avântul: Menyhárt – Bugnar, R. Suciu, R. Marinescu, Truța, Căliani, Todoran (46. Forgaci), Ciobănică, Moldován T., Pataki, M. Pop (79. Enescu).
Feketehalmi CS: László – Rența, Munteanu, Radu, Hamciuc, Maftei, Dedu (83. Baștiurea), Țurcan, Zala,, Fogoroș (75. Ionescu), Udrea (57. Marin).
Gólszerzők: M. Pop (59.. büntetőből), R. Forgaci (69.), F. Truta (75.), C. Ciobănică (89.), illetve A. Udrea (42.).