2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kérhetik, de egyelőre nem kapnak

Keddig lehet benyújtani a kéréseket a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban az ANL-s, valamint szociális lakásokra.

 

Keddig lehet benyújtani a kéréseket a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban az ANL-s, valamint szociális lakásokra. Az igénylőket azonban nem túl nagy reményekkel kecsegtetik, ugyanis Marosvásárhelyen 2014-ben sem épül új ANL-s tömbház, amelybe beköltözhetnének a várólistán lévő fiatal családok.

Érdeklődésünkre Bakó László Attila, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális és lakásügyi osztályának a vezetője kifejtette, a Raktár utcában hat ANL-s tömbház, első szakaszban három, építése volt tervbe véve, az önkormányzat rendelkezésre bocsátotta az építkezéshez szükséges területet, valamint a helyi költségvetésbe bele is foglalták a terület előkészítéséhez szükséges összegeket, ám az Országos Lakásügynökség költségvetése nem teszi lehetővé az újabb tömbházak építését, ezért Marosvásárhelyen jövő évben sem lehet újabb lakások átadására számítani. Csupán arra van esély, hogy amennyiben a jelenlegi lakók közül valaki lemond a lakásról, akkor azt a várólista elején lévőknek utalják ki. Az igazgató hozzátette, mivel nincsen szó új lakrészek átadásáról, nem is sietnek a kérések feldolgozásával és az új várólista elkészítésével, várhatóan erre az év végén, jövő év elején kerül csak sor. Új ANL-s lakásokat legutóbb másfél-két éve a Belvedere negyedben adtak át, a jelenlegi várólistán lévők közül azok, akiknek legrégebbi a kérésük, 5-6 éve várnak lakásra.

Az ANL-s lakrészek eladhatóságára vonatkozóan Bakó L. Attila elmondta, Marosvásárhelyen egyetlen ANL-s lakás eladására sem volt példa, ezen a téren két kategóriába tartoznak a lakások. A Belvedere negyedbeli tömbházak a vonatkozó törvény életbe lépése után épültek, állami tulajdonban vannak, így ezekre a tilalom nem vonatkozik, tehát ezek lakói igényelhetik a megvásárlást. A többi tömbházban lévő lakások viszont, amelyek még a törvény életbe lépése előtt épültek, nem adhatók el.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató