Keresztyén Testvéreim!
Egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy karácsony elveszítette eredeti, bibliai értelmét, hiszen már ott tartunk, hogy sokszor magyarázni kell azt is, hogy minek az ünnepe a karácsony.
Bibliaolvasás:
„Mert úgy szerette Isten a világot,
hogy az ő egyszülött Fiát adta,
hogy valaki hiszen őbenne,
el ne vesszen, hanem örök élete legyen”
(Ján 3,16)
Egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy karácsony elveszítette eredeti, bibliai értelmét, hiszen már ott tartunk, hogy sokszor magyarázni kell azt is, hogy minek az ünnepe a karácsony. Sokan nem értik, hogy miért olyan nagy dolog egy gyermek születése, miért kell erre a mindennapos eseményre 2000 éve emlékezni, s miért lenne egy régi történet olyan nagy örömforrás az egész föld számára. János ezekre a kérdésekre azt válaszolja, hogy a karácsonyi történet azért örömüzenet, mert ebből tudjuk meg, hogy Isten szereti a világot, s ezt úgy mutatta meg, hogy a karácsonykor megszületett gyermek által örök életet ad nekünk.
Ezt a tömör választ viszont csak akkor értjük meg, ennek a jelentőségét csak akkor tudjuk a magunkévá tenni, ha előbb felmérjük azt az állapotot, amibe beleszülettünk, amiben vagyunk. Ezékiel próféta a helyzetünkre döbbenetes képpel világít rá könyvének a 16. fejezetében. Egy újszülöttet látunk a mezőn, akit az anyja megszült és eldobott. A köldökzsinórját el nem vágták, sóval be nem kenték, be nem pólyálták. Magára hagyták a mezőn, hogy meghaljon. Ezt a helyzetet nem lehet túlélni, önmagán az újszülött segíteni nem tud, ki van szolgáltatva a természet vad elemeinek. Ideig-óráig még él, de a tűző napon biztosan meghal. Sokan elmennek mellette, de senki sem siet a segítségére, senki sem könyörül rajta, sőt, utálattal és megvetéssel tekintenek rá. Amikor az Úr elmegy mellette, vigyázó szemei észreveszik a gyermeket, s elhangzik felette a kegyelem szava: „Akarom, élj!”. Ez a döbbenetes kép azt hozza a tudomásunkra, hogy beleszülettünk ebbe a világba, s úgy gondoljuk, hogy ez az élet állapota, de lassan kiderül, hogy mi nem a paradicsomba, hanem a pusztába születtünk, s létezésünk ideig-óráig való. Nem az élet, hanem a halál uralkodik felettünk. Így, ebben az állapotban biztosan elveszünk.
Ekkor hangzik el az örömüzenet, a kegyelem szava: Isten szereti ezt az embervilágot! Nem csak egyszer, régen szerette, de folyamatosan szereti. Azt a világot szereti, amelyben semmi szeretetre méltó sincs, amelynek lakói ellene fordultak, akik a szeretetét semmibe veszik, akik büszkén hirdetik, hogy felnőttek már, s nincs szükségük bábáskodásra. Ezt a világot szereti Isten.
A szeretetét pedig úgy mutatja meg, hogy elmenve mellette rátekint, és életet parancsol. János Isten szeretetét abban látja megnyilvánulni, hogy Isten az egyszülött Fiát adta, hogy ez a világ el ne vesszen. A karácsonyi születési történeten keresztül éppen arra emlékeztet, hogy Jézus azért látta meg a napvilágot egy mocskos istállóban, azért jött erre a földre és lakozott miközöttünk, hogy Isten szeretetét megmutassa, hogy az elveszetteket megtalálja, az elhagyottakat magához ölelje, sóval bekenje, bepólyálja, a halál árnyékának völgyében élőket örök élettel megajándékozza. Karácsony azt hirdeti minden népnek, hogy a mi bűnös, nyomorult, értéktelen életünk kell valakinek, s hogy a halálra ítéltek – hit által – életet kaphatnak tőle.
Ezért ünnep a karácsony, s ezért kapcsolódhatunk bele mi is az angyalok hálát zengő kórusába: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!”.
Pap Géza erdélyi református püspök
