Nagy havak és nagy fagyok nélkül, lám eljött az idei karácsony. Szorongásokkal teli esztendő végéhez érkezik a világ, amelynek sok szegletében felgyúlnak ilyenkor a szeretet fényei.
Fotó: Nagy Tibor
Nagy havak és nagy fagyok nélkül, lám eljött az idei karácsony. Szorongásokkal teli esztendő végéhez érkezik a világ, amelynek sok szegletében felgyúlnak ilyenkor a szeretet fényei. Óhatatlanul visszagondolunk – évekkel, évtizedekkel ezelőtt, akár még a diktatúra dermesztő szorításában is milyen boldogok tudtunk lenni ilyenkor. Akkor a család egyesítő és a külvilág borzalmait, ha csak egy estére is, de kizárni képes ereje, a változások után a hamisan szabadnak vélt világ ugyancsak hamis biztonságérzete tovább bővítette és erősítette fel ugyanezt. Később, ugyan gazdag anyagi háttér nélkül, de a világ megrendíthetetlenségébe vetett hittel karácsonyoztunk boldogan, és reménykedtünk – eljutunk majd egyszer Nyugatra ilyenkor, a gyönyörű karácsonyi vásárok valamelyikére, és elvihetjük szeretteinket is: hogy megajándékozzuk őket az utazás örömével. Majd' két évtizedig tartott ez a vágy, tartott ez a pillanatnyiságában öröknek tűnő boldogság. Oly messze volt minden háború, vagy e golyóbis túlsó felén, vagy hosszú évtizedek árnyékában, nagyapák és dédnagyapák beszámolóiban éltek tovább a világégések borzalmai. Boldogan karácsonyoztunk, abban a hitben, hogy bárhogy történjen is, az út csak felfele vezethet, valahogyan lelkiekben és anyagiakban is gazdagabbak leszünk, boldogabbak, hosszú életűek, egészségesek. A világ rendje és modellje pedig örök és megváltoztathatatlan. És lám, egy esztendő alatt minden megváltozott.
Hatalmas változások folyamata kezdődött el, amit csak az nem lát, aki nem akar, aki fejét a homokba dugja és ott is kívánja tartani. Az elmúlt egy évben a világ a feje tetejére állt, és ezzel a mi világképünk jövője felett is a szorongás sötét felhője gyülekezik. Nem tudni, hova vezet az elkezdődött tendencia, de ha ekképpen folytatódik, akkor e világképet féltenünk kell – és vele együtt féltenünk kell megszokott, boldog, békés, az ajándékozás örömében felderengő karácsonyainkat is. Azok a világok, ahova minden, valamirevaló kalandvággyal e földre született asszony, avagy férfiú legalább egyszer el szeretne jutni, immáron nem biztonságosak. Azok a világok, ahova minden, valamirevaló felfedezési készséggel, kultúra iránti fogékonysággal, művészetszeretettel e földre született asszony, avagy férfiú legalább egyszer el szeretne jutni, immáron nem biztonságosak. Azok a világok, ahova a fentebb felsoroltak sem kívántak eljutni, soha nem is voltak azok. És azok, akik mindezekben éltek, immáron itt vannak nálunk. Ez nem feltétlenül baj. Sokan a rémisztő háborúk és emberiesség elleni bűncselekmények elborzasztó sorozatát filmre vevő végrehajtók elől menekülnek és hátrahagyták mindenüket. Addigi életüket, munkájukat, lakásaikat, többen szeretteiket is. Őket befogadni emberi cselekedet. De sokan, túl sokan vannak közöttük olyanok, akik kihasználták az áradatot, és a fentiek egyikét sem szenvedték el. A jobb, anyagiakban bőségesebb élet reményében indultak útnak és érkeztek meg hozzánk, Európába. Ők azok, akik nem akarnak alkalmazkodni hozzánk, nem kívánják magukévá tenni értékeinket, nem akarják munkával elérni azt, amire vágynak. Ők azok, akik követelőznek, akik úgy érzik, nekik minden alanyi jogon kijár, akik miatt lázong az őslakosság, több szektorban akadozik a gazdaság, akik olyan területeket foglaltak el több nyugati nagyvárosban is, ahova a rendőrségnek még csak behajtani is kockázatos. És akik egy olyan ideológiát hoztak magukkal, amely szerint a mi ünnepeinket szétrombolni, a mi vallásainkat betiltani, a mi hitünket megvetni és végül minket mindezekért meggyilkolni nem bűn, hanem az öröklétbe jutás biztos záloga. Ilyenek eddig is éltek e Földön, de kevesen és túl messzire voltak. Most is kevesen vannak, de sokan közülük itt élnek, köztünk. Európában. És hangjukat, a detonáció dörejét egyre gyakrabban hallatják. Megfenyegettek minket és megfenyegették karácsonyainkat. Követelték, hogy ne legyen Oktoberfest Németországban, hogy ne legyen karácsonyi vásár Bécsben. És nem tudni – mert nem tudni –, hogy követeléseiknek mikor és hol adnak hangot ismét. Jövőre még többen érkeznek. Több százezres, akár milliós számban is jöhetnek. A nyugati világ szimbólumait, turistaparadicsomait, kulturális örökségeit a félelem helyeivé tették. Többé nem barangolhatunk lazán odakint, nem kávézhatunk nyugodtan a párizsi utcácskák kocsmáinak teraszán. Elérték a céljukat. Azt, ami eddig csak a saját világukra volt jellemző, a miénkre is kiterjesztették. A béke és gazdagság szigetei eltűntek a bizonytalanság és a félelem tengerében.
Nem tudni, meddig tart mindez. Nem tudni, mi vethet véget ennek, ha véget vethet egyáltalán valami, ami ne úgy végződne, mint amit túlélő dédnagyapáink, nagyapáink elmeséltek. Nem tudni, meddig karácsonyozhatunk még igazi, lelki békességben. Igazi, földi békében. Ezért becsüljük meg azt, amink van. Azt, ami most, a (reméljük, nem vihar előtti) csendben megadatott. Hogy felfordult világunk ezen apró szeglete még biztonságos hely. A maga szegénységében szegény, a maga visszamaradottságában csak vissza-, de nem elmaradott – és biztonságos. Igaz, a nagyhatalmak egymásnak feszülésének ezen kitartott pillanatában nincsen erre semmilyen garancia, de reméljük, higgyünk benne, hogy még sokáig az marad. Hogy a karácsony békéje továbbra is bensőnkből fog fakadni és nem a külvilág aggasztó hírei kovácsolnak majd össze minket. Higgyük, kérjük, hogy ne fenyegesse semmi az ünnepeinket. Hogy unokáink egy szép, szabad és biztonságos világban, senkitől sem fenyegetetten, senkitől sem félve adhassák át ajándékaikat unokáiknak, és élhessék meg az ünnep örömét, a Megváltó születésének szimbólumát. Európában, nagy havak és ünnepi díszek között, kandalló fényénél, szép házaik szalonjaiban. Egy távoli jövő decemberében.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
