2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kényszerleszállást hajtott végre egy Airbus A320-as Barcelonában

  • 2015-03-26 16:49:14

Kényszerleszállást hajtott végre a Vueling spanyol diszkont légitársaság Airbus A320-as utasszállító repülőgépe a barcelonai El Prat repülőtéren csütörtök délelőtt, ez ugyanaz a járműtípus, mint amilyen kedden lezuhant a francia Alpokban – közölte a spanyol sajtó. 

Kényszerleszállást hajtott végre a Vueling spanyol diszkont légitársaság Airbus A320-as utasszállító repülőgépe a barcelonai El Prat repülőtéren csütörtök délelőtt, ez ugyanaz a járműtípus, mint amilyen kedden lezuhant a francia Alpokban – közölte a spanyol sajtó. Az El Periodico című katalán újság internetes oldalán azt írja: a VLG1812-es számú járat Barcelonából indult Münchenbe, ám a kapitány a felszállást követően égett szagot érzett. „Elővigyázatosságból” a visszafordulás és a kényszerleszállás mellett döntött. A La Vanguardia című lap úgy tudja, az égett szagot az utasok is érezték, akik „furcsa” zajokról is beszámoltak. A gép végül rendben leszállt, az utasok pedig egy másik járattal indultak Németország felé. A 132 utas közül 12 úgy döntött, hogy inkább lemondja az utazást.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató