Kemény Zsigmond nekrológja idős Szász Károly felett (2.)

Az első részben szóltunk néhány szót a marosvásárhelyiek, Kemény Zsigmond és idős Szász Károly kapcsolatáról. Mielőtt folytatnánk Kemény Zsigmondnak 1859. december 19-én, az MTA közgyűlésén elmondott nekrológját, összefoglaljuk idős Szász Károly tevékenységét. Idős Szász Károly elsősorban kimagasló tanáregyéniség volt, aki egyaránt tudott tanítani jogot, matematikát, magyar történelmet és irodalmat, nyelveket. Nemhiába volt ő is annak idején Herepei Ádám tanítványa, aki tudta, hogyan kell az ész hangján eljutni a szívhez és fordítva is, hogyan kell a szív hangján eljutni az észhez. Gondoljuk csak el, micsoda pedagógus lehetett Herepei Ádám, akinek a tanítványaiból kikerült egy Bolyai Farkas, egy Kőrösi Csoma Sándor, egy Szász Károly. Szász Károly is alkalmazta a Herepei-módszert: tűzzel és szenvedéllyel szólt a világ dolgairól is. Így történhetett, hogy a Szász-tanítványok rajongásáért, Szász Károly népszerűségéért kollégái, főleg a Péterfi testvérek iszonyú irigységre gerjedtek, és addig-addig áskálódtak ellene, míg végül kitúrták Szász Károlyt a jogi tanszékről. Így a matematika professzora lett a nagyenyedi református kollégiumban. Másfelől Szász Károlyt közéleti szerepre predesztinálta a Sors, és e tevékenységéről részletesen fogunk olvasni Kemény Zsigmond emlékbeszédében. Még csak annyit idős Szász Károlyról, hogy az 1848-as forradalom Budára szólította, az első felelős magyar kormányban mai szóhasználattal oktatásügyi államtitkár lett, majd báró Eötvös József lemondása után ő vezette a minisztériumot. A forradalom bukása idős Szász Károly szakmai pályáját is kettétörte, de emberileg is meggyötörte. A Sors arra kényszerítette, hogy – akárcsak Galilei – visszavonja tanait. De ez már nem az igazi Szász Károly volt, hanem egy megtört, önmagával is meghasonlott, beteg ember. 

Olvassuk Kemény Zsigmond visszaemlékezését, aki az egyik legeredetibb erdélyi író és gondolkodó volt. Kemény Zsigmond ismerteti Erdély történelmének Szász Károly politikai tevékenységét érintő hátterét:

„Erdély államéletét 1684-től 1838-ig egyetlen oklevél megszerzésének és érvényben tartásának p e r i p e t i á i töltik be. Még I. Lipót írá alá azon okmányt, mely Erdély alkotmányos szabadságát biztosítá; de csak V. Ferdinánd uralkodása alatt történt e rég szentesített jogok foganatosítása körül a végső megoldás. Hogy miért választotta el ekkora időköz az elveket a gyakorlattól? Arról kellő fölvilágosítást ad a történelem néhány főbb mozzanatok által. Kísérjük e mozzanatokat.

Miután Sobieski lengyel király a német segédhaddal egyesülve 1683-ban a szorongatott Bécset fölmentette, s Károly lothringeni herceg bevette Esztergomot és a váci csatában megverte a budai pasát: – a császári fegyverek vívmányai tüstént utat törtek diplomáciai kísérletekre, Erdélynek a magyar korona joga alá visszahelyezése végett. Dunod páter, ki inkább csak alsóbb rendű küldetésekre használtaték, megjelent Apafi udvarában, s a rendeket e jós szavakkal lepte meg: akár akarjátok, akár nem, véduralma aláveend titeket Lipót ő felsége. Dunod Bécsből szerződési tervet is hozott magával, de a mely Erdély független önkormányzási rendszerével oly éles ellentétben állott, hogy pártolásra nem találhatta. A szerzetes küldetésének meghiúsulása után néhány hónappal a lothringeni herceget még az addiginál is nagyobb kedvezményekben részeltette a szerencse. 

Az 1685-iki hadjáratra célzok, melynek folyama alatt szerdárrá kinevezett Ibrahim-Sátán budai pasának az egri, váradi és temesvári pasák seregeivel egyesített tábora a táti mocsároknál roppant vereséget szenvedett, és Felső-Magyarországon Tokaj, a Tisza kulcsa, a kurucok kezéből Lipót császáréba ment át. Tököli kevesed magával Püspökibe vonult. De a váradi pasa október 4-kén elfogatta s Nándorfehérvárra indítá, remélvén, hogy a porta a híres pártütő fejének árán a bécsi kormánnyal alkudozásba léphet. Már most Erdély is szükségesnek vélte, oly titkos szerződésért folyamodni, mely az ország szabadságainak és a fejedelmi szék jogkörének lényeges csorbítása nélkül iktatná I. Lipótot, mint magyar királyt, azon védhatalmi állásba, mely eddig a szultánt illette meg. De míg Bécsben ez iránt alkudozások folytak, Ibrahim-Sátán pasa is békeelőzékeket küldöze az udvarhoz, a szultán hallgatag beleegyezésével. Erről kéz alatt értesülvén XIV. Lajos francia királynak stambuli követe, rögtön igen erős ellenhatást idézett elő, s meghiúsítá a békebarátok terveit. Tököli szabadságba helyeztetett, s 1686-ban január 3-kán a Dunán átlépvén, gyorsan érkezett Váradra, hol ünnepies fénnyel fogadtaték. A lothringeni herceg csak nagy ügybajjal gyűjtheté össze seregét. Buda ostromát tűzte ki a hadviselet főcéljáúl. Június 17-kén a bajor választó-fejedelem Pestre ért, s 18-kán már a lothringeni herceg a lovassággal Buda alatt táboroza. Tíz nappal utóbb alá lön írva a titkos egyezkedés, melyet közönségesen bécsi szerződésnek neveznek, s melyben I. Lipót, mint magyar király, véduralmat vállal Erdély fölött. A bécsi szerződés majdnem oly kedvező vala a testvérhaza független kormányzatára nézve, mintha az erőtlen Apafi helyett Báthori István vagy Bethlen Gábor kötötte volna. Minden sora tanúsítá, hogy az udvarnak mennyire érdekében állott, Buda ostroma alatt és a míg Tököli portyázatai tartanak, biztosan támaszkodhatni Erdélyre. Ezen vágyat fejezte ki ama zárpont, hogy a szerződés legföljebb egy hó alatt szentesíttessék s ama kikötés is, hogy míg a folyamatban levő háború tart, Déva és Kolozsvár őrizetének két harmada császári legyen. Az erdélyiek visszatetszéssel fogadák az idegen őrizetre vonatkozó pontot, mert függetlenségök megszűntének jellényéül tekinték azt, s mert foganatosítása által lerántatott volna a titoklepel, mely a szerződésre volt borítva és a török bosszújától kelle rettegniök. De I. Lipót császár a szerződés eldöntő feltételeit nyilatkoztatá ki az őrizet befogadását. Hosszas alku folyt e kényes kérdés miatt. E közben Buda bevétetett, Zentánál Veterani megverte a nagyvezért. Diadal diadalra következék s a lothringeni herceg és a bajor választó-fejedelem egyesített haderővel a nagyharsányi csatában tönkre juttatták a nagyvezér seregét. Most már a lothringeni herceg Erdélynek fordult, kijelentvén, hogy e szép tartományt a török iga alól föl akarja szabadítni. Vár vár után kapukat tárt. A rendek látván, hogy Erdély tudtukon és akaratukon kívül maholnap a császári sereg birtokába jut, jobbnak vélték a beleegyezés külszínével eltakarni a hódítás tényét. Balázsfalván szerződés köttették tehát, melynél fogva Gyulafehérvártól és Szebentől kezdve az ország fontosabb helyei majd mind császári őrséggel rakattak meg. S e perc óta a Fogarasra vonult Apafi nem sokkal volt több, mint háborús időkben szoktak lenni a tartományi kormánybizto-sok. 

A sokfelől szorongatott Erdélynek pedig most eszébe jutott az egykor ócsárolt bécsi egyezkedés minden előnye. A még Bécsben mulató Gyulay Ferencznek és társainak utasításul adatik, hogy a szentesítést sürgessék; de I. Lipót császár kinyilatkoztatá, miként a dolgok egészen megváltozott arculata miatt erről már többé szó sem lehet. 1688-ban a négy katonai kerületre osztott Erdélyben a lothringeni herceg utódjává a rettegett Caraffa lön, ki Szebenbe érkezvén, a fejedelem házában szállt meg, s magához hivatá Telekit, Apafi első miniszterét. Ez teljhatalommal felruházott követség élén érkezett meg s nem reménylett tisztességgel fogadtaték. A követség az ország nevében letevé a hűségi esküt s alázattal kérte Caraffát, hogy azon várakba is, melyekben még eddig nem volt, szállítson katonaságot. A tábornok elfogadá e kérelmet s elvileg nem ellenezte, hogy szabadságaikat biztosító alapszerződéssel vigasztaltassanak meg a rendek; azonban Lipót császár ezt a háborús viszonyok miatt időelőttinek találta. Midőn Caraffa diktátori szerepet vitt Erdélyben, Magyarországon Székesfehérvár visszafoglalásával a hatalmas budai beglerbégség hatóságának végnyoma is eltűnt. A hadviselet a mostani Szerbiába tétetett át, s Miksa Emánuel bajor herceg Belgrádot megostromlá. A badeni őrgróf Boszniában hódított s a derbendi csata és Zwornik sikerült ostroma által fényesen végzé be az 1688-ki táborozást. De a következő évben nehéz feladatok megoldása körül kellett fáradozni a császári vezéreknek. XIV. Lajossal t. i. a német birodalom háborúba keveredék. A lothringeni hercegre bízatott a rajnai sereg vezénylete. A bajor választó-fejedelem saját országa védelmére otthon maradt, s a bádeni őrgróf, ki a török elleni hadjáratot vette át, széles, sőt kalandori tervek mellett aránylag csekély erővel láttatott el. A szultán keresztyén népeinek fellázítása s Konstánczinápoly bevétele volt a jelszó. Tusavánál és Nissza előtt ütközetet vesztettek a törökök. Viddin elfoglaltatott. Kiáltványok hívták föl a görög és albániai lakosokat fegyverragadásra; de a bádeni őrgróf mindinkább meggyőződék a vállalat ábrándosságáról. Panaszkodott a főhaditanácsnál, hogy a haderő igen szétszóratik, igen nagy tért ölel át, s hogy hiányzik a szilárd hadműködési alap. Az őszi idő beálltával tehát Piccolomini tábornokra bízván a derék hadat, maga Oláhország felé kezdett visszavonulni, azon szándokkal, hogy ezredei befogadására a vajdát úgy kényszerítse, mint egykor Apafit a lothringeni herceg. Piccolomini már a Balkán szorosait Herczegovinától Rumeliáig hatalmába ejté, s előhadait a Balkánon is túl terjeszté, midőn hirtelen meghalálozott. A török birodalomnak ily válságos percében lön nagyvezérré Musztafa a Köpriliek nemzetségéből. A szerencse megfordult. Strasser a Rigómezőn nagy vereséget szenvedett. Novibazárt visszafoglalták a törökök. Prisztinát élelemszerestől odahagyta a holsteini herceg, s a megszállott Oláhország is kisíklék a császáriak hatalmából, s Heissler, ki a bádeni őrgróf Bécsből távoztával a vezényletet átvette vala, a tatár kán megtámadásától rettegve, Erdélybe húzódott vissza. Az általános rémület közt a vén Apafi más világra költözék, s éretlen korú fia nevében a kormánytanács vette át a senkitől sem irigyelt, s csak kevesektől elismert hatalmat. A rendek I. Lipóttól kérték a 15 éves fejedelmi utód megerősítését; ellenben a porta Tökölit nevezte ki, s ez Oláhországba érkezvén, az Argis vizénél tábort ütött. A Heissler ezredeivel egyesült Teleki Mihály hada meglepetett a járatlan utakon Erdélybe betörő Tököli által, s az ütközetet elfogadni kénytelen volt. A zernyesti csata iszonyú vérontással folyt, s a kurucvezér teljes győzelmével végződött. Teleki tíz sebbel maradt a harcmezőn, s a leopoldiak valamennyi vezértisztje vagy elvérzett vagy Heisslerrel együtt fogollyá lön. Tököli többé semmi ellenállásra nem találván, országgyűlést hirdet, s magát fejdelemmé választatja. A bádeni őrgróf Jagodinra érkeztekor egyszerre hallott meg három kedvetlen hírt, hogy t. i. Nisszát a nagyvezér körülfogta, – hogy Viddint a rumeliai pasa fenyegeti, s hogy a zernyesti csata s vele Erdély elveszett. Rövid ideig tétovázott: merre forduljon? S azzal Erdélyre zúdítá minden hadait. De még Szendrőből ki sem jött, midőn vette a Lipóthoz hű kormánytanács levelét, mely segélyért esdekelvén, azon félelmet tolmácsolja, hogy miután Tököli minden szabadságot biztosít az országnak, a köznép és köznemesség okvetlenül melléje áll, ha a császári királyi felség nem siet Erdély alkotmányát hitlevélbe foglalni. A bádeni őrgróf e baljóslat benyomása közt közelített a testvérhaza határszéleihez, s midőn Hátszegre jött, már tudta, hogy Viddin elveszett, s hallá, hogy Nissza is. De most, íme! Megint mosolygani kezd néki az elpártolt szerencse. Értesül, hogy Tököli táborát a havasalföldi vajda félelemből s a tatárok zsákmánnyal töltözve odahagyták. A kémek hírül hozzák, hogy a kurucvezér aggódva hátrál. Végre fegyverszünetet kérő küldöttség érkezik hozzá. Világos vala, miként a segélycsapatoktól megfosztott Tököli többé csatát nem állhat. A bádeni őrgróf nyomban kíséré őt, de sehol utól nem érheté. Október 25-én Tököli a bozzai szoroson át Oláhországba menekült. De már október 16-án, tehát nyolcnappal e kivonulás előtt, a leopoldi hitlevél Bécsben szentesítették. Ezen alapszerződésben világtörténeti momentum, a védhatalmi jognak, mely a bécsi egyezkedésben még mindig előfordul, uralkodásijoggá változtatása. Az alkotmányos biztosítékai közül csak azok legyenek most általam említve, melyek nélkül az 1834-iki országgyűlést előidéző eszmemozgalmakat és Szász Károly politikai hatáskörét érteni lehetetlen. A kormányszék tagjai – s némely más főhivatalnokok – az országgyűlésen választatva, terjesztetnek felső megerősítés alá; országgyűlés évenként tartatik; a megyei autonómiának alapja a szabad tisztújítás. 

Íme Erdély alkotmányának rövid tartalma, elvonatkozva a bevett vallások és nemzetek jogegyenlőségét illető intézkedésektől.”

(Folytatjuk)