Kelendő a kibédi hagyma

Bőséges volt az idei hagymatermés Kibéden, így a Kis-Küküllő felső folyásánál fekvő község főútja mentén ismét válogathat az átutazó a kapuk előtti állványokra felaggatott koszorúk között.

Szinte minden második-harmadik porta előtt állványokról vagy kisasztalokról kínálják a portékát a helyiek: nyilván, a legkeresettebb a piros hagyma (a magyarországi szójárásban lilahagyma), de néhol sárgát is találunk. Az árak a tavalyihoz hasonlóak, a kisebb koszorúért 10, a nagyobbakért (1,5 kg) 15 lejt kérnek, a fel nem font hagyma kilogrammját csak 5 lejben mérik. Fokhagymát is kínálnak 10-15 lejes koszorúkban, viszont kilogrammját már 20 lejért adják.

Mivel a helyiek portékája főleg a Székelyföld belsejébe, a Sóvidékre és a közeli Szovátára utazó magyarországi turisták körében kelendő, nemcsak hagyma kerül az asztalkákra: a szalonna, friss sajt mellé más zöldség is kell, így paradicsomot is lehet helyben vásárolni 6 lejért, uborkát 2 lejért. Az „édesszájúaknak” áfonyalekvárt is kínálnak, egy kis befőttesüvegért 15 lejt kell kivenni a zsebből, ugyanennyiért egy fél liter áfonyaszörpöt is lehet kapni, a „kilós” mézért 30 lejt kérnek, és ugyanennyiért már áfonyával vegyített pálinkához is hozzá lehet jutni, s ha a vevő megbízhatóbbnak tűnik, néhány halk szó és 40 lej fejében szilvapálinka is kerül. A nyári alma és néhány dísztök már csak ráadásnak tűnik ahhoz képest, hogy a falu felső végében egy férfi a kevéske hagymája mellett a padlásokról, csűrökből előkerült poros fatárgyakat kínál eladásra: héhelt, gerebent, fonókereket és ráf nélküli fa szekérkereket is (amint kiderül, egyik élelmesebb családtag a fémpántokat már jóval előbb leszedte róluk, és az ócskavasasnál értékesítette). Néhány perc után kiböki, hogy neki nem érdeklődőre, hanem vásárlóra van szüksége, majd csalódottan veszi tudomásul, hogy nem anyaországi turistával van dolga, így nem is próbálkozik többé ránk sózni valamit. Az az idegen cigányasszony sem jár nagyobb sikerrel, aki műanyag, kézzel fonott lábtörlőt próbál eladni a helyi háziasszonyoknak és az útszéli bámészkodóknak, alkudozóknak.

A hagymatermés igen jó lett az idén, mindenkinek van eladó portékája, az előző évekhez képest is többen ülnek ki a kapu elé, s miközben a vásárlókat várják, a hagymát takarítják és koszorúkba fonják. Ezt több háziasszony is megerősítette, hozzátéve, hogy főleg hétvégén van nagyobb forgalmuk, amikor az átutazó turisták közül sokan megállnak, de azért hétköznap sem ülnek hiába a kapuban. Kérdésünkre kiderült: mostanában nem zaklatja őket a rendőrség – rögtön hozzá is teszik: „amíg nem történik semmi”. Ugyanis néhány évvel ezelőtt a vidéki rendőrség abba kötött bele, hogy a helyiek a kapu előtt árulnak, a vásárló turisták leparkoló autói miatt pedig balesetveszély áll fenn. Amikor a község elöljárója szót emelt a lakosság zaklatása ellen, akkor már azt kezdték firtatni a hatóságiak, hogy van-e engedélyük a kibédieknek a termékeik árusítására. Aztán kiderült, hogy az őstermelői engedély birtokában otthon is eladható a saját termék, s mivel a turisták autói sem okoztak balesetet, a mesterségesen keltett hisztéria is elcsendesedett.