2022. augusztus 16., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Öt országból több mint négyszáz minta elbírálásával és díjazásával zajlott a napokban a XXVI. Nemzetközi Balavásári Borverseny. A megmérettetés végén a fődíj a szomszédos faluba került.


Precíz munkát kellett végezniük a borbíráknak, 414 mintát kellett elemezniük
  Fotó: Jakab Sándor



A termelők, borászok múlt hét elején nyújtották be a bormintákat, amelyeket csütörtökön számos szempont figyelembevételével bírálták el a szakemberek, majd pénteken a pontozás feldolgozására, a bírálatok megfogalmazására került sor, szombaton volt a kiértékelő és a díjkiosztó. A idei versenyre az erdélyi és anyaországi termelők mellett felvidéki, vajdasági és horvátországi szőlészek és borászok is beneveztek, a bírák 414 mintát elemeztek és pontoztak. 

A szombati ceremónia a borrendek bevonulásával kezdődött: a házigazda kelementelki Kisküküllő Borrend, a dicsőszentmártoni Szent Márton Borlovagrend, az adonyi Duna menti Szent Orbán Borrend és a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Borrend képviseltette magát, a díjkiosztáson a díszasztalnál a következők foglaltak helyet: dr. Torda Márta, a magyar Agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának vezetője, Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke, Varga Adorján polgármester, Sütő Árpád, a házigazda Kis-Küküllő Menti Szőlészeti Társulás elnöke, valamint a zsűri elnöke, Viniczai Sándor, a magyarországi Borászati Füzetek felelős szerkesztője.


Borlovagok felvonulásával kezdődött a díjkiosztás szombaton
Fotó: Péter Ferenc közösségi oldala



Az ítészek pontozása alapján a verseny nagyaranyát a kelementelki Orbán Mihály vette át, de a többi küküllőmenti borásznak sem kellett szégyenkeznie, hiszen az arannyal értékelt 83 borminta közül 40 innen került ki. Példaként említhetjük, hogy a dicsőszentmártoni Seprődi János nyolc aranyat zsebelt be, a rendezvény házigazdája, a Romantik étterem tulajdonosa, Iszlai Jenő négy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot szerzett. A zsűri 170 mintát ezüst, 121-et bronz minősítésűnek sorolt be, 39 dicséret volt. A benevezett minták pontozása igen precíz munkát igényelt, hiszen a versenyen a legtöbbre és legkevesebbre értékelt borok közötti különbség csupán 4,17 pont volt.

Ilyen meggondolásból is örül a nagyaranynak Orbán Mihály, aki négy mintát nevezett be, és mindegyik aranyat szerzett, a tramini tavalyi évjárata 19,20 pontot ért (a felső határ 20 pont volt), „üldözője”, a harasztkeréki Farkas Elek 2019-es fekete leánykája 0,3 ponttal kevesebbel szorult a második helyre. 

A kelementelki férfi a Népújságnak elmondta: szőlőtermesztő gazda, maga állítja elő a bort, ezért a díj az eddigi munkájának elismerését jelenti. Két fiával mintegy másfél hektáros szőlőbirtokot gondoznak, pályázati támogatás nélkül nehezen tudnak fejleszteni, ezért is a nehéz munka után járó köszönetként értékeli, hogy bora egy ilyen rangos versenyen nagyaranyat szerzett.

Varga Adorján balavásári polgármester szerint a nemzetközi borverseny sokat jelent a községnek, meghozza az emberek kedvét, hogy visszatérjenek a szőlőgondozáshoz, borkészítéshez, mind több fiatal nevez be a versenyre, és díjat is nyernek. A rendezvény sikeres volt, története során most érkezett a legtöbb borminta a Kárpát-medencéből – értékelte lapunknak tapasztalatait az elöljáró.