2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kelemen Márton lemond a megyei tanács alelnöki tisztségéről

Brassai Zsombor, a Maros megyei  RMDSZ-szervezet elnöke szombaton megerősítette a hírt, mely  szerint lemond  a Maros Megyei Tanács alelnöki tisztségéről és egyben tanácsosi mandátumáról Kelemen Márton. 

Brassai Zsombor, a Maros megyei  RMDSZ-szervezet elnöke szombaton megerősítette a hírt, mely  szerint lemond  a Maros Megyei Tanács alelnöki tisztségéről és egyben tanácsosi mandátumáról Kelemen Márton. 
A lemondásról szóló bejelentés meglepő, hiszen a múlt csütörtöki tanácsülésen nem esett szó erről, Kelemen Márton ott ült a prezídiumban, sőt a folyosón sem hallottuk hírét ennek a döntésnek. Legalábbis a helyi sajtósok fülébe nem jutott el az információ.
Az RMDSZ-es politikus az egyik hírportálnak nyilatkozva mondta el, hogy  egyrészt magánéleti, másrészt szakmai  okokból döntött így. Természetvédelmi, civil szféráról váltott politizálásra, és oda szeretne visszatérni, ahol azelőtt dolgozott.
Kérdésünkre, hogy ki veheti át Kelemen Márton alelnöki tisztségét, Brassai Zsombor egyértelműen kijelentette, hogy Szabó Árpádra gondoltak, aki gyakorlott, tapasztalattal rendelkezik, hiszen egy mandátumot végigvitt ebben a feladatkörben. – Ő tudja, merre nyílnak az ajtók a megyei tanácsban – mondta a megyei elnök.
Kelemen Mártont tegnap kora délután telefonon próbáltuk elérni, sikertelenül.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató