2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kelemen Hunor szerint Románia érdekei a miniszterelnök lemondását kívánták volna meg

  • 2015-06-08 16:14:28

Kelemen Hunor szerint Románia érdekei azt kívánták volna meg, hogy Victor Ponta miniszterelnök lemondjon a tisztségéről, miután bűnvádi eljárás indult ellene.

Kelemen Hunor szerint Románia érdekei azt kívánták volna meg, hogy Victor Ponta miniszterelnök lemondjon a tisztségéről, miután bűnvádi eljárás indult ellene.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke hétfői nyilatkozatában értékelte a múlt hét végén kialakult romániai belpolitikai helyzetet.

„A miniszterelnök előbb-utóbb oda fog jutni, hogy a kormányzást abba kell hagynia, sokkal nagyobb veszteségekkel az ország számára, mint ha most tenné meg ezt a lépést. Ezért jobb lett volna, ha most hagyja abba a kormányzást, de ez az ő személyes döntése” – idézte a portál az RMDSZ elnökét.

Kelemen Hunor közölte, nem ismeri a kormányfővel kapcsolatos ügyészségi dosszié tartalmát, ezért a Ponta ellen felhozott vádakat nem kívánja kommentálni. Megjegyezte azonban, hogy „lehetetlen helyzetbe” került a miniszterelnök és a kormány. Úgy vélte, Victor Ponta a nemzetközi politikában és a pénzügyi világban is elszigetelődik, a jó kormányzás lehetősége már nem adott.

Arra a kérdésre, hogy miképpen fog szavazni az RMDSZ abban a kérdésben, hogy a parlament kiadja-e a miniszterelnököt az ügyészségnek, Kelemen Hunor korainak tartotta a választ. Megjegyezte: a képviselőház jogi bizottsága sem tárgyalta még az ügyészség kérését. „Megkérdezzük azoknak az RMDSZ-es kollégáknak a véleményét is, akik láthatják ezt a dossziét. Nem akarunk az igazságszolgáltatás útjába állni, ez az alapállásunk, de a frakcióban erről még nem született döntés” – mondta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor megerősítette: az RMDSZ nem szavaz majd az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt képviselői által pénteken beterjesztett bizalmatlansági indítvány ellen. Mint mondta, a jövő heti parlamenti szavazás előtt az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója kétszer is együttesen ülésezik. „El fogjuk majd dönteni, hogy egészen pontosan miként fogunk a liberálisok kezdeményezéséhez viszonyulni” – fogalmazott a politikus.

A miniszterelnököt pénteken gyanúsítottként idézte be a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádhatóság azzal gyanúsítja Pontát, hogy 2007-2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel Dan Şova ügyvédi irodájától havi 2-3000 eurós honoráriumot, majd a felvett összeg igazolásaképpen más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva hamisított beszámolókat. A vádhatóság szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette, amikor volt megbízóját, Şovát különböző miniszteri tisztségekbe jelölte.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató