2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kelemen Hunor: A magyarok szavazzanak belátásuk szerint!

  • 2014-11-06 16:42:47

A magyarok részvétele a választásokon az elvárásoknak megfelelően alakult. Az eddigi választások tanulsága az, hogy a magyarok kevésbé aktívak az államelnök-választásokon, mint a román szavazók, főként 2009 után, amikor a parlamenti és államelnök-választásokat szétválasztották. 

„A magyarok részvétele a választásokon az elvárásoknak megfelelően alakult. Az eddigi választások tanulsága az, hogy a magyarok kevésbé aktívak az államelnök-választásokon, mint a román szavazók, főként 2009 után, amikor a parlamenti és államelnök-választásokat szétválasztották. Ezért az RMDSZ-re leadott szavazatszám is az előzetes várakozásoknak megfelelő. A magyar jelöltek közötti szavazatkülönbség, a szavazatok aránya az eddigi erőviszonyokat erősíti meg – a magyar jelöltekre leadott szavazatok közül az RMDSZ a voksok 86 százalékát, míg a versenypárt jelöltje a 14 százalékát kapta. A magyarok kétféleképpen szavaztak az első fordulóban: az egyik a közösség erejét kifejező szimbolikus szavazat, amely a magyar közösség súlyát, érdekérvényesítő képességét fejezi ki. De azt is látjuk, hogy enyhén emelkedett azok száma, akik már az első fordulóban a politikai ajánlatok között választottak, ha úgy tetszik, haszonelvű szavazattal” – ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnap délután a Szövetségi Állandó Tanács ülését követően, Kolozsvárott, a testület elemzésének eredményeit az államelnök-választás első fordulójáról. 
Kelemen Hunor szerint az elnökválasztás második fordulójában az erdélyi magyar közösség számára több tényező nehezíti a döntést. ,,Klaus Johannist nem tudjuk támogatni. Az első fordulót követően a román ellenzéki jelölt elzárkózott a tárgyalásoktól – és tette ezt kifejezetten arrogáns módon. A kampányban és az azt megelőző időszakban pedig folyamatosan negatívan nyilatkozott a magyarok törekvéseiről, az anyanyelvhasználatról és az autonómiáról. Nem támogathatunk egy olyan jelöltet, akinek csak a szavazatunk kell, de aki nem akarja meghallani hangunkat. Nem szolgálná a kisebbségi jogok érvényesülését egy olyan román jelölt, aki kifejezetten a román politika rossz szellemét idéző hangnemben beszél rólunk, magyarokról” – hangsúlyozta a szövetség elnöke, majd hozzátette: az RMDSZ, ahogy korábban, úgy most is a kormányzati stabilitás megőrzésén munkálkodik. 
,,Az elmúlt két évben Victor Ponta korrekt és megbízható partnere volt az RMDSZ-nek. A 2012-es parlamenti választásokat követően ő volt az, aki kiállt a szövetség kormányzati részvétele mellett, és nem szabad azt sem elfelednünk, hogy ezt Johannis pártja, a Liberális Párt akadályozta meg. A közös kormányzásunk elmúlt nyolc hónapjában nem tudtunk minden kitűzött célt megvalósítani, sok még a tennivaló. Ezért tartjuk jó döntésnek Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnöki jelölését, hiszen szavatartó, komoly politikus, aki mindig tisztelettel viszonyult a magyar közösséghez. Tăriceanu lehet a kiegyensúlyozott kormányzás és a gazdasági növekedés garanciája” – szögezte le a szövetségi elnök, aki kiemelte: a magyar szavazók döntését megnehezíti Vadim Tudor színre lépése, újraélesztése. Vadim Tudor támogatása és együttműködési megállapodása az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) párttal váratlan és indokolatlan. Ezt semmilyen koalíciós egyeztetés nem előzte meg. 
Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ elfogadhatatlannak és vállalhatatlannak tartja, hogy Corneliu Vadim Tudorral ugyanazon az oldalon álljon, akár egyetlen percig, vagy néhány nap erejéig, mert ez a parlamentből kibukott politikus megtestesíti mindazt, ami ellen az RMDSZ az elmúlt 25 évben harcolt: a szélsőséges nacionalizmust, az intoleranciát és a magyargyűlöletet. 
,,Mindezeket figyelembe véve a szövetség vezetése úgy látja, az erdélyi magyar szavazók számára nincs jó döntés az elnökválasztás második fordulójában. Aki mégis élni kíván állampolgári jogával, annak azt javasoljuk, hogy belátása szerint szavazzon november 16-án” – zárta a sajtótájékoztatót Kelemen Hunor. A Szövetségi Állandó Tanács egyetlen tartózkodás mellett egyhangúlag támogatta ezt a döntést. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató