2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kelemen Hunor: a 2001/90-es törvényt tiszteletben kell tartani

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán a Cotroceni-palotában megtartott konzultációt követően úgy nyilatkozott, hogy tiszteletben kell tartani azt a törvényt, amelyik megtiltja, hogy az elítéltek kormánytagok lehessenek. 
Mint mondta, a jogszabályt senki sem kerülheti meg, bár vannak olyan törvények, amelyeket senki nem tart be, mégsem esik bántódása. Utóbbira példaként az oktatási törvényt említette. A szövetség elnöke közölte, az RMDSZ-nek nincs hivatalos álláspontja a leendő kormánnyal kapcsolatban, hiszen a választások eredménye sem hivatalos még, és még nem is nevesítettek kormányfőjelöltet.
„Erről nem beszéltünk az elnök úrral, mivel nincs hivatalos kormányfőjelölt. Sem Dragneát, sem mást nem jelölték még hivatalosan. Ha a 2001-es törvényre utalnak, ami megmondja, hogy ki lehet tagja egy kormánynak, persze, a törvényt be kell tartani, nem lehet zárójelbe tenni. De ugyanígy be kellene tartani az oktatási törvényt is, mégsem esik senkinek bántódása, és így van ez más törvényekkel is, de senki sem beszél róla. Így van ez az anyanyelvhasználattal is. Minden törvény kötelező. Nincs olyan jogszabály, amelyik fakultatívabb, a másik pedig kötelezőbb. A törvényt be kell tartani, senki sem kerülheti meg” – szögezte le Kelemen Hunor, amikor arról kérdezték, hogy támogatna-e az RMDSZ egy Liviu Dragnea által vezetett PSD-kormányt.
A szövetség elnöke igazat adott Klaus Johannis államfőnek, aki az mondta, hogy nem nevez ki miniszterelnöknek olyan személyt, akit elítéltek.
„Az elnök nem mond mást, mint amit az alkotmány ír. Nem az a kérdés, hogy egyetértek-e vagy sem. Egyébként egyetértek” – fejtette ki Kelemen, aki szerint nem időszerű most alkotmányossági kifogásokat emelni a vonatkozó jogszabály ellen.
„2001-ben lehetett volna. Eltelt tizenöt év. Ha valaki az alkotmánybírósághoz akart volna fordulni, lett volna arra tizenöt éve” – mutatott rá az RMDSZ-elnök.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató